Napi Online

Lelassult a chipes bankkártyák terjedése

Láthatóan megfeneklett a korábbi nagy elhatározás - ha az eredeti terveket tartották volna a bankok, akkor ma már csak mikrochippel ellátott bankkártyák lennének forgalomban.

A chipmigráció ugyanakkor költséges mulatság, épp ezért a nemzetközi kártyatársaságok mindeddig roppant kesztyűs kézzel bántak tagbankjaikkal, amelyek némelyike - és ilyen van Magyarországon is - alapvetően megkérdőjelezi a chipkártyára történő átállás szükségszerűségét. Szerintük ugyanis a rendszerekbe épített egyéb védelmi megoldások (például az sms-kontroll, online-tranzakciók) radikálisan csökkentették a visszaélések kockázatát. Ez az oka annak is, hogy a kártyacégek által szankcióként megszabott kockázatot (a csak mágnescsíkkal ellátott kártyákkal elkövetett visszaélések esetében a kárt minden esetben a kibocsátó bankra terhelik) viszonylag könnyen felvállalják.

A Credigen Banknál azzal indokolták averziójukat, hogy a chipes kártyák Magyarországon még nem terjedtek el, így az általuk nyújtott megoldások, előnyök sem kiaknázottak. Véleményük szerint a chipkártyák fajlagos költsége igen magas, ezért míg az átállást hosszú távú megtérüléssel egyértelműen biztosítani nem lehet, az alternatív technológiák élveznek előnyt.

Az elmúlt években ugyanakkor láthatóan megváltozott a piac hozzáállása. 2007 tavaszán például több bűnözői csoport sikeresen csapolta meg magyar bankok chipolvasásra alkalmatlan készpénzkiadó (atm) készülékeit olyan klónozott kártyákkal, amelyek eredetije chipes volt. Aligha meglepő, hogy lapunk körkérdésére a nyilatkozó hitelintézetek arról számoltak be, hogy míg az elfogadói oldalon igyekeznek előrelépni a chipmigrációban, a kibocsátói oldalon még várnak. Érdemes persze arra is figyelni, hogy ezen a téren mindössze féltucatnyi az aktív szereplők száma.

A teljes ATM-hálózat képes chipet olvasni például az Allianz Banknál, de szinte 100 százalékos a migráció az OTP-nél és a K&H-nál is. A K&H-nál, az Allianznál és az UniCredit Banknál teljes a pos-terminálok chipesítése, de a CIB-nél is arról számoltak be, hogy pos-rendszerük - amelyet a First Data termináljain keresztül üzemeltetnek - októberben már több mint 80 százalékban képes volt chipkártyát elfogadni, míg az ATM-ek átállítása - akárcsak az UniCreditnél - az előre meghatározott ütemezésben zajlik és a végéhez közelít. A CIB-nél egyébiránt tavaly a IV. negyedév végére fejeződött be az elfogadói chipmigrációs projekt - ebben mind a MasterCard, mind a Visa felé azt vállalták, hogy a teljes eszközpark átállítását követően, 2010 elejétől a CIB is csatlakozik az eddig itthon chippel ellátott kártyát kibocsátó OTP-hez és K&H-hoz. Más bankok is hasonló terveket fogalmaztak meg.

A Takarékbanknál az elfogadói oldal átállítása megkezdődött, a bank szerint az elkövetkező időszakban megkezdik a felkészülést a kibocsátói oldal átállításával. Komócsi Sándor, az UniCredit Bank termék- és szolgáltatásmenedzsmentjének ügyvezető igazgatója szerint a banknál úgyszintén a kibocsátói oldal chipmigrációjának előkészületei vannak napirenden. A Magyar Cetelem Banknál elmondták: a pénzintézet folyamatos egyeztetéseket folytat a bankcsoport vezető cégével, a BNP Paribas-val és a MasterCarddal a kibocsátói átállásról, így nem kizárt, hogy az Aura-kártyák is tartalmaznak majd chipet a közeljövőben.

A CIB várakozásai szerint lényegesen csökkenni fognak az ATM-en elkövetett csalásból eredő veszteségek az átállított atm-ek révén. A K&H-nál ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy a kártyás csalások arányát az atm-hálózaton több eszközzel próbálják megakadályozni, olyan eljárásokat alkalmaznak, amelyekkel elmondásuk szerint a visszaélések számát jelentősen csökkenteni tudták.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!