Napi Online
Olimpiai pénzügyek: hamis pénzek, papírmunka
Kínában az ember nem lehet elég óvatos még a pénzügyek tekintetében sem. Erre igen sok jel utal.
Az egyszerű európai embernek meglehetősen furcsa lehet, hogy az üzletben, ahol fizetni kíván, még akkor is átfuttatják a pénzszámláló berendezésen a papírpénzt, ha csak egyetlen, mondjuk 50 jüanost adtunk át az eladónak. A helyi viszonyokban jobban elmélyültek szerint ezt nem a pontosságra való törekvés téteti meg a kínai polgárral: a pénzszámláló ugyanis jobban felismeri a hamis pénzjegyet és azzal "jelez", hogy begyűri a hamis pénzt.
Márpedig hamis pénz - a hírek szerint - rengeteg van forgalomban Kínában. Ez ellen állítólag a legjobban úgy lehet védekezni, ha megsimogatjuk Mao elvtársat. Nem kell rosszra gondolni: az összes papírpénzen fellelhető portrék esetében ugyanis a valódi pénz egyik legfőbb ismérve, hogy az egykori vezér zubbonyának hajtókája recézett. Próbáljuk is rendesen, s a többség számára sikert és biztonságot hoz a tapintáson alapuló védekezés. Aki pedig ebben nem bízik, nos annak a földi halandó a bankokat, vagy a pénzkiadó automatákat ajánlaná. Talán tévesen. Egyik honfitársunknál ugyanis épp az atm-ekből kibocsátott százjüanosok némelyike találtatott hamisnak a bolti átvizsgálás során.
Így aztán nem is csoda a túbiztosítás a külföldi bankjegyek beváltásakor. Kínában megszokott, hogy az Európában egy személyre tervezett tevékenységet két-három alkalmazott végzi. Az az alaposság viszont, amellyel egy-egy, a nemzetközi turizmustól az olimpiáig távol eső szállodában (ilyen a magyar szurkolóknak helyet adó intézmény is), közel sem ezt tükrözi. Az eurókat, dollárokat legalább három-négy ember nézi át, a bankjegyek sorszámát feljegyzik, a beszolgáltató útleveléről fénymásolat készül, hogy a későbbiekben számon kérhető legyen.
Az abszolút bebiztosítottság ellenére a váltásra kínált fizetőeszközök jelentős részét minősítik az amatőr ítészek vélhetően hamisnak, azzal tulajdonosa kénytelen befáradni a város valamelyik bankfiókjába. Ahol rögtön érzi, hogy valóban figyelnek arra, milyen megítélés alakul ki az idelátogatókban Kínáról. Soron kívül járulhatunk az egyik pulthoz. Itt a pénzfelismerés azért egyszerűbb, az adminisztráció azonban nem. A látogatónak csak az elején furcsa, hogy a számítógép korában miért kell legalább három különböző papírt A-tól Z-ig kitölteni adatokkal a pult mögött állónak, de a gyakorlott Peking-járó már nem csodálkozik.
Ez azonban talán nem is annyira meglepő abban a városban, ahol ma még általános, hogy a nálunk az átkosból egyedül a Ferenciek terén lévő Jégbüfében túlélt blokkos gyakorlatot azzal fejelik meg, hogy az áru kiválasztása után az eladótól lényegében egy blokktömböt kapunk, amelyből előbb a pénztáros, majd az árukiadó szakít 1-1 példányt, hogy azután mi az árut a blokkhoz csatolt számlával átvehessük. Összességében egy pénzváltás 5-7 perc alatt megoldható, addigra három bankos aláírása is szerepel a váltási íven.
Érthető hagyomány, hogy az olimpiai helyszíneken csak a főtámogatóként jelen lévő Visa-bankkártyákkal lehet fizetni. Az ugyanakkor mulatságosan hat, amikor a büfében a hagyományosan itt is kétszeres túlerőben lévő kiszolgálók körében izgatott pezsgés kezdődik akkor, amikor plasztikkal kívánunk fizetni, hiszen ez új feladat számukra. De megoldják. Hiba ugyanakkor mindig lehet. Egyik magyar szurkolónak a vívócsarnok ajándékboltjában két terminálon négyszer húzták le a kártyáját, mert a rendszer hibát jelzett. A magyar bank rendszere azonban nem: három sms is érkezett a tételek beterheléséről - noha az említett turista csak egyszer szerette volna az ajándék pólót megvenni.
Más esetben világos a helyzet, hiszen azonos összegű, gyors terhelések esetén a rendszer alapból törli a kettőzött tranzakciót. Itt azonban chip&pin azonosításról volt szó, s emberünk minden alkalommal lelkesen be is ütötte kódját - ekkor a hazai bank jó szándékán múlik, hogy miként reagál, ha a kínai partnerbank igényt tart az összegre. A magyar turistát mindenesetre aligha védi az a kézzel írott papír, amin - bélyegző nélkül, pusztán aláírással hitelesítve - annyi szerepel ékes angolsággal: "Communications error - 3 times" (kommunikációs hiba - 3 alkalommal).
Persze, nem kell az ördögöt a falra festeni: a rendszer bizonnyal kidobja majd a hibát, s remélhetőleg a terhelési tranzakciót nem követi majd tényleges levonás. Ebben reménykedhet az a másik magyar is, akinek a reptéri atm-ből nem sikerült pénzt elővarázsolnia, miközben a terheléses sms on-line megérkezett.
Az egyszerű európai embernek meglehetősen furcsa lehet, hogy az üzletben, ahol fizetni kíván, még akkor is átfuttatják a pénzszámláló berendezésen a papírpénzt, ha csak egyetlen, mondjuk 50 jüanost adtunk át az eladónak. A helyi viszonyokban jobban elmélyültek szerint ezt nem a pontosságra való törekvés téteti meg a kínai polgárral: a pénzszámláló ugyanis jobban felismeri a hamis pénzjegyet és azzal "jelez", hogy begyűri a hamis pénzt.
Márpedig hamis pénz - a hírek szerint - rengeteg van forgalomban Kínában. Ez ellen állítólag a legjobban úgy lehet védekezni, ha megsimogatjuk Mao elvtársat. Nem kell rosszra gondolni: az összes papírpénzen fellelhető portrék esetében ugyanis a valódi pénz egyik legfőbb ismérve, hogy az egykori vezér zubbonyának hajtókája recézett. Próbáljuk is rendesen, s a többség számára sikert és biztonságot hoz a tapintáson alapuló védekezés. Aki pedig ebben nem bízik, nos annak a földi halandó a bankokat, vagy a pénzkiadó automatákat ajánlaná. Talán tévesen. Egyik honfitársunknál ugyanis épp az atm-ekből kibocsátott százjüanosok némelyike találtatott hamisnak a bolti átvizsgálás során.
Így aztán nem is csoda a túbiztosítás a külföldi bankjegyek beváltásakor. Kínában megszokott, hogy az Európában egy személyre tervezett tevékenységet két-három alkalmazott végzi. Az az alaposság viszont, amellyel egy-egy, a nemzetközi turizmustól az olimpiáig távol eső szállodában (ilyen a magyar szurkolóknak helyet adó intézmény is), közel sem ezt tükrözi. Az eurókat, dollárokat legalább három-négy ember nézi át, a bankjegyek sorszámát feljegyzik, a beszolgáltató útleveléről fénymásolat készül, hogy a későbbiekben számon kérhető legyen.
Az abszolút bebiztosítottság ellenére a váltásra kínált fizetőeszközök jelentős részét minősítik az amatőr ítészek vélhetően hamisnak, azzal tulajdonosa kénytelen befáradni a város valamelyik bankfiókjába. Ahol rögtön érzi, hogy valóban figyelnek arra, milyen megítélés alakul ki az idelátogatókban Kínáról. Soron kívül járulhatunk az egyik pulthoz. Itt a pénzfelismerés azért egyszerűbb, az adminisztráció azonban nem. A látogatónak csak az elején furcsa, hogy a számítógép korában miért kell legalább három különböző papírt A-tól Z-ig kitölteni adatokkal a pult mögött állónak, de a gyakorlott Peking-járó már nem csodálkozik.
Ez azonban talán nem is annyira meglepő abban a városban, ahol ma még általános, hogy a nálunk az átkosból egyedül a Ferenciek terén lévő Jégbüfében túlélt blokkos gyakorlatot azzal fejelik meg, hogy az áru kiválasztása után az eladótól lényegében egy blokktömböt kapunk, amelyből előbb a pénztáros, majd az árukiadó szakít 1-1 példányt, hogy azután mi az árut a blokkhoz csatolt számlával átvehessük. Összességében egy pénzváltás 5-7 perc alatt megoldható, addigra három bankos aláírása is szerepel a váltási íven.
Érthető hagyomány, hogy az olimpiai helyszíneken csak a főtámogatóként jelen lévő Visa-bankkártyákkal lehet fizetni. Az ugyanakkor mulatságosan hat, amikor a büfében a hagyományosan itt is kétszeres túlerőben lévő kiszolgálók körében izgatott pezsgés kezdődik akkor, amikor plasztikkal kívánunk fizetni, hiszen ez új feladat számukra. De megoldják. Hiba ugyanakkor mindig lehet. Egyik magyar szurkolónak a vívócsarnok ajándékboltjában két terminálon négyszer húzták le a kártyáját, mert a rendszer hibát jelzett. A magyar bank rendszere azonban nem: három sms is érkezett a tételek beterheléséről - noha az említett turista csak egyszer szerette volna az ajándék pólót megvenni.
Más esetben világos a helyzet, hiszen azonos összegű, gyors terhelések esetén a rendszer alapból törli a kettőzött tranzakciót. Itt azonban chip&pin azonosításról volt szó, s emberünk minden alkalommal lelkesen be is ütötte kódját - ekkor a hazai bank jó szándékán múlik, hogy miként reagál, ha a kínai partnerbank igényt tart az összegre. A magyar turistát mindenesetre aligha védi az a kézzel írott papír, amin - bélyegző nélkül, pusztán aláírással hitelesítve - annyi szerepel ékes angolsággal: "Communications error - 3 times" (kommunikációs hiba - 3 alkalommal).
Persze, nem kell az ördögöt a falra festeni: a rendszer bizonnyal kidobja majd a hibát, s remélhetőleg a terhelési tranzakciót nem követi majd tényleges levonás. Ebben reménykedhet az a másik magyar is, akinek a reptéri atm-ből nem sikerült pénzt elővarázsolnia, miközben a terheléses sms on-line megérkezett.