Napi Online

Folyamatosan nő a hazai bankártya-elfogadó helyek száma

Egyre szélesebb az a banki kör, amelyik már elindult vagy éppen indulásra kész a kiskereskedelmi bankkártya-elfogadásban.

Az Allianz Bank jelezte, hogy - azon túl, hogy az Allianz Hungária fiókhálózatában 129 helyen üzemeltet pos-terminálokat egyre több megkeresést kap arra, hogy adjon ajánlatot bankkártya-elfogadói hálózat üzemeltetésére. A régi, nagy versenyzők közül a K&H szolgáltatott számunkra adatot, tájékoztatásuk szerint közel 12 000 kereskedőnél 15 000 terminált üzemeltetnek, a hálózatuk tavaly körülbelül 10 százalékkal tudott bővülni. "Régi" szereplőnek számít a Takarékbank. Tájékoztatásuk szerint az elfogadói hálózatuk dinamikusan növekszik, ám ennek ellenére még mindig ezer alatt van a telepített pos-terminálok száma. Az ifjú titánok közé tartozik a CIB, a társaság jelenleg több mint ezer pos+vpos készülékkel rendelkezik - mondták el a bankban.

Az új résztvevők megjelenése az üzletpolitika átgondolására késztette a korábbi nagy szereplőket. Ahogy azt a K&H Banknál elmondták, a szolgáltatás árérzékeny jellege miatt egyre fontosabbá válik, hogy a potenciális partnerek részére személyre szabott, versenyképes ajánlatokkal tudjanak előállni. A CIB tapasztalatai szerint is nagyban érződik a verseny: azáltal, hogy a kereskedők is a bankok fókuszába kerültek, az árazásban is egyre keményebb a harc. A Takarékbank szerint a díjcsökkentés egyelőre azért még nem jellemző a piacon, bár az új ügyfelek megszerzésénél erős a verseny. A bank tájékoztatása szerint az árazás teljes mértékben a takarékszövetkezetek kompetenciája, egyedi akciók szervezése a saját hatáskörükbe tartozik.

Az elmúlt hónapokban új színt hozott a kártyaelfogadói piacra a MasterCard kampánya, amelynek keretében egyes régiókban a helyi kereskedőket megkeresve igyekeznek új partnereket meggyőzni a plasztikelfogadás ésszerűségéről. A kártyacég statisztikái szerint a bankkártya-elfogadást elhatározó kereskedők 85 százaléka nem bánta meg, hogy rálépett az elektronikus fizetést lehetővé tevő útra. A mostani road show keretében a MasterCard "versenysemleges", azaz valamennyi kártyaelfogadói hálózattal bíró pénzintézet ajánlatát továbbítja az üzletébe pos-t telepíteni kívánó kereskedőnek, akinek az ajánlatok és saját preferenciái alapján van módja megkötni az elfogadói szerződést a kiválasztott bankkal.

A MasterCard Merchant Mentor Programnak szemmel láthatóan örülnek az elfogadók. Ahogy azt a CIB Banknál elmondták, a kezdeményezés kapcsán már vannak beadott igényléseik. A programhoz kapcsolódva a pénzintézet saját ügyfeleit is felkeresi versenyképes árazású ajánlatával, de ügyféltalálkozókat is szerveznek. A takarékszövetkezetek saját üzletpolitikájuknak megfelelően szintén részt vesznek az MC elfogadói kampányában, sőt szerződéskötésre is sor került már a kártyacég adatbázisa alapján.

A K&H szerint minden akvizíciós kampány hasznos, a MasterCard kampányai során is új szerződéseket tudtak már realizálni. A kártyatársaság kampányával kapcsolatban Komócsi Sándor, az UniCredit Bank ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben érzik a road show hatását - amelyhez kapcsolódva ők maguk is a lehető legtöbb kereskedőt igyekeznek megkeresni ajánlatukkal -, a mostani program tovább élezte a versenyt, hiszen a kereskedők sok esetben egyszerre három-négy bank ajánlatát is kézhez kapják.

A Magyar Cetelem Bank Zrt. nem működtet saját pos-hálózatot, saját fejlesztésű informatikai rendszere, a Hitelnet segítségével végzi az Aura hitelkártyák autorizációját. A Hitelnetet 2300 magyarországi kereskedőnél, 4400 készülékre telepítették, amelyek kizárólag a Cetelem által kibocsátott Aura MasterCard hitelkártyákat fogadják el. Az Aurával a hitelkártya-birtokosok a hitelügyintézők segítségével tudnak vásárolni, amiért a bank nem számít fel díjat, az autorizáció a kereskedő számára ingyenes.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tomasz Man #2
    A magyar kereskedők nagy része még mindig szart se ért az informatikához, ez a fő probléma itt Magyarországon, és a hülye hozzá állásuk, a bankokról már nem is beszélve.
  • bm823 #1
    Az volna a király ha az autorizáció és blokknyomtatás nem perceket venne igénybe, és akkor megérné akár egy ezrest is kártyával fizetni. Hogy miért akarok ilyen kis összeget kártyával fizetni? Hogy a kiskereskedőt ne keljen azzal szívatni hogy 20000-ből adjon vissza. Meg hát ugye nem csak bankkártya hanem hitelkártya is létezik...