Gyurkity Péter

Megelőzte a napilapokat az internet

A tengerentúlon a napilapok már a világháló mögé szorultak a belföldi és nemzetközi hírek tekintetében, a fiatalok körében pedig immár a televízió sem tud előnyre szert tenni, mint elsődleges forrás.

Az Egyesült Államokban a Pew Research Center for the People & the Press készített friss felmérést a jelenlegi állapotokról, arra a kérdésre koncentrálva, hogy a megkérdezettek mely formátumot tartják az elsődleges hírforrásnak, már ami a hazai és nemzetközi vezető beszámolókat illeti. A válaszok alapján arra jutottak, hogy a világháló gyorsan tör előre, ami nyilván az idei elnökválasztási kampánynak is köszönhető.

A legszembetűnőbb változásnak az internet helyezése bizonyult, a mintegy 1500 felnőtt megkérdezésén alapuló felmérés szerint ugyanis az idei év végén immár 40 százalék tartja elsődleges hírforrásnak a világhálót. Tavaly szeptemberben ez még 24 százalék volt, igaz ezt már 2004-ben elérték, ám ezt követően kisebb visszaesést tapasztaltak. Nem fér viszont kétség a nyomtatott sajtó visszaszorulásához, ez ugyanis 2003 óta folyamatos - tavaly 37, idén pedig 34 százalék támaszkodik a napilapokra a híreket illetően. A televízió a teljes népesség körében még vezet, ez 70 százaléknál szerepel kiemelt forrásként (az eredményeket összeadva 100 százaléknál nagyobb számot kapunk, ez azonban azzal magyarázható, hogy a válaszadók egyszerre több formátumot is megjelölhettek).

Ami a 30 év alattiakat illeti, itt már jóval szembetűnőbb az internet előrenyomulása, ez ugyanis 59 százalékkal holtversenyben végzett a televízióval - utóbbi számára ez gyors visszaesés, mivel egy évvel korábban még 68 százalékon állt a fiatalabb korosztálynál. A napilapok jelentősége érdekes módon itt nőtt, ez azonban többnyire a hibahatáron belül mozog. A teljes populáció csaknem egynegyede (23 százalék) követi a friss híreket a CNN adásán, a másik nagynak pedig a konzervatív Fox News számít, 17 százalékos eredménnyel. Számukra az erőviszonyok változása komoly gondokat jelenthet majd a jövőben, ahogy arra Jeff Zucker is rámutatott az NBC részéről, amikor kifejtette, hogy a gyors internetes növekedés nem feltétlenül hoz létre egy olyan üzletágat, amely igencsak jövedelmező lenne a hagyományos médiaóriásoknak.

Ami az idei év legfontosabb híreit illeti, a tengerentúlon a gazdaság állapotáról szóló beszámolókat követték a legtöbben. A benzin emelkedő ára a második, a pénzintézeteknek nyújtott kormányzati segítség pedig a harmadik helyen szerepel - az elnökválasztás csak a negyedik legérdekesebb fejlemény volt az amerikaiak számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pasi29uk #12
    Digitális újság nem mai dolog... 1995-96 környékén olvasgattuk a TerrorNews -t akkoriban diskmagnak hívtuk. Egy floppyn terjedő interaktív sofware ujságról van szó. Már akkor naprakészebb volt mint a PCguru, 576KB, stb stb... csak mexünt :(
    Asszem, ha küldtél egy floppyt a szerkesztőnek, akkor rámásolta és visszaküldte! ...csak ne hajtsák össze a levelet :DDDDD
  • lamer the true #11
    Helyes ez így. Hisz a világ megváltozik a net miatt. Persze ha mondjuk 50 év múlva elfogy a nafta az erőművekben akkor kifingik, de hát ez van :)
  • Yv@n #10
    Lehet, de alapvetően nem erre találták ki, hanem video megosztásra, így, az ilyen videokt max akkor találod meg, ha célirányosan ezekre keresel.
    Tehát nincs hírportál jellege a dolognak, míg ő nyilván egy ilyen jellegű megoldásra gondolt.
  • Gerygrey #9
    Tele van a Youtube ilyen típusú amatőr felvételekkel (is)
  • smv #8
    Esetleg majd ha digitális papírral összemossák a dolgot. Pl óránként az éterből kapná a legfrissebb híreket.
  • MEdievil #7
    Szerintem nem baj ha kipusztulnak az olyan vérszívók mint a kiadók vagy akár a média.. semmi szükség rájuk ők nem tesznek le semmit az asztalra csak másokból élnek és azt bizonygatják mennyire fontosak.
  • NEXUS6 #6
    Én azt hittem volna, hogy mára már megcsinálják ezeket a 24 órás élő online hirportálokat pl küldj be egy videotelefonos videót, ahogy az izraeliek nyomulnak gázában, és kapsz 10 fontot, de csak ezek a gyenge videoletöltős dolgok vannak, mint a tecső, meg a videa. Pedig ezek is milyen népszerűek.

    Szal még örülhetnek is, hogy a net ad nekik még néhány gyenge évet mielött a hagyományos sajtó/tv végleg kimúlik/másodosztályú játékossá válik.
  • Pares #5
    Az interneten lehetséges az info szelektálás. A TV-ből és ujságokból viszont csak a megengedett szenny jön le. Számomra teljesen "értéktelen" lett a TV és ujság, hiszen a szökséges infot akár több órával, sőt nappal előrébb is megtudom a netről. Erről ennyit.
  • waterman #4
    legutóbb azért néztem tv-t, mert leadta az mtv a gits stand alone comlexet.. újságot meg nem is vettem már vagy egy éve. függő v@gy0k?
    amelyik lap nem jön a netre, az nem él tovább.
  • BCS pixel #3
    ennek kifejezetten örülök