Gyurkity Péter

Sony: nem kell csökkenteni a Blu-ray árakat

A Sony szerint sem a lejátszók, sem pedig a kiadványok árát nem kell még csökkenteniük, mivel a vásárlók így is kellő igényeket támasztanak az optikai formátummal szemben. Maradnak tehát a prémium árak.

Arról novemberben már beszámoltunk, hogy a Sony nem tervezi az asztali lejátszók árainak csökkentését, igaz a piacon egyre több olcsó megoldás bukkan fel. Európa azonban egyelőre kimarad a jóból, hiszen a belépő szintű fejlesztések elsősorban Észak-Amerikában és Japánban várnak a vásárlókra, e két piac ugyanis jóval fontosabb a nagyobb gyártók számára. Most arról is biztosították az érdeklődőket, hogy a Blu-ray kiadványok árának mérséklésére sem számíthatnak.

A cég részéről David Bishop, a Sony Pictures Home Entertainment elnöke nyilatkozott a tervekről, pontosabban azok hiányáról. Az illetékesek ugyanis úgy vélik, hogy a jelenlegi árakon is megfelelő keresletet tudnak támasztani az optikai formátumon megjelenő kiadványok iránt, nem voltak tehát igazak azon korábbi vélekedések, miszerint a vásárlók többsége rögtön digitális megoldásokra vált a megszokott korongok helyett. A Blu-ray forgalma éves szinten 2-300 százalékkal növekszik, az eladásokon belül pedig még mindig növekszik a DVD aránya.

A Sony kitartása mindazonáltal némileg meglepő, hiszen azzal nyilván a cég is tisztában van, hogy a jelentős mértékű árcsökkentés még több vásárló kedvét hozná meg a váltásra. A magasabb díjak azonban fontos többletbevételt eredményeznek, ezt pedig a jelek szerint fontosabbnak tartják. Az új kiadványok esetében a cég tehát nem támogat ilyen elképzelést, igaz a DVD esetében a forgalmazók sokszor jelentős kedvezményeket kínálnak. Elemzők egyelőre arra kíváncsiak, hogy a jelenleg gazdasági helyzet jelentette visszaesés miként hat majd a Sonyra.

Időközben elkészült a 400 GB-os Blu-ray is, ám ennek megjelenése 2010 előtt nem várható, így egyelőre nem lesz hatással az árakra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Neurotoxin #25
    Engem az érdekelne, hogy a megoldásodon lesz optikai vagy s/p dif koax kimenet?Csak hogy rálehessen kötni egy házimozi erősítőre?Tudom, hogy a hdmi viszi a hangot is, de egyenlőre nincs megfizethető árú HMerősítő, ami képes lenne fogadná is....
  • JTBM #24
    Írható médiáról van szó ugye. Az írt média ára nem a média árától függ, hanem a tartalom árától. Egy írt DVD max. 10Ft, mégsem annyiért adják...

    Az írt BD ára szintén alig függ a média árától.

    A játékok egy részét már most is meg lehet venni a neten, letöltéssel. Ilyenkor megint csak az írható média ára a fontos, a tartalom ára mellett.
  • Rexhawk #23
    ja és majd a legújabb játékokat is majd winchesteren fogod megvenni :D
    need for speed: ultimate: most csak 32990 Ft :D
    Fifa 2011: most csak 30990 Ft :D
    CoD 5: már csak 28490 Ft :D

    sztem a BD-ből sose lesz olcsó adatároló, hanem inkább OEM lemez lesz
  • FefeeX #22
    Hát, sajna nem lesz csökkentés, de igazából most ha csak lassan csökkentenek valóban a saját profitjukat vágnák meg. Itt az egyetlen keresletnövelő elem a radikális csökkentés lenne, ami meg a gyártásból még nem oldható meg.
    Most őszintén, ki venne BD korongot (filmet) ha 8000 lenne és nem 9? Szerintem ugyanazok akik előtte is (a módosabbak), viszont ők is csak azokat, amiket 9-ért is megvennének. Ha 5k lenne az ár az már más tészta lenne, de hát erről beszéltem eddig... :)
  • Socket #21
    Nem fáj amikor hülyeségeket írogattok? :)
  • pyrohun #20
    Éljen
    Ide is eljutottunk, hogy már pofátlanul ki is mondják a multik: nem csökkentjük az árakat, mert a birkanép ennyiért is megveszi a cuccainkat :)
  • emerte #19
    Sőt!
    640GB Samsung F1: 27 Ft/GB :)
  • JTBM #18
    Szerintem a BD Magyarországon, ahol az artisjus különadóját még ki kell rá fizetni, esélytelen. A HDD már most is olcsóbb még a DVD-5-nél is, a DVD-9 ára a duplája, a BD pedig 5-ször többe kerül.

    Ráadásul a HDD sokkal gyorsabb, kényelmesebb, újraírható, szerkeszthető, kisebb, ezért kisebb helyen elfér.

    Számítás, minőségi, Magyarországon kapható termékekre. (Nem illegális Szlovák v. piaci DVD-k...)
    DVD-5 25-ös csomagban ár ~5K => 43 Ft/GB
    DVD-9 25-ös csomagban ár ~16K => 75 Ft/GB
    BD-25 25GB, ár ~4K => 160 Ft/GB

    HDD 1TB-os, ár 33K => 33Ft/GB
    HDD 1,5TB-is, ár 49K => 33Ft/GB

    Szerintem el kell felejteni a DVD-t és a BD-t, meg kell tanulni a külső HDD kezelését...
  • Alwares #17
    Nem kell. Hát persze hogy nem kell. Mért is kéne...
  • dez #16
    Olvass, pupák! :)