Gyurkity Péter

Hátrál a Windows az okostelefonoknál

A Gartner friss felmérése szerint a harmadik negyedévben a Nokia meghátrált, miközben az Apple igencsak beerősített. A Windows Mobile készülékek komoly kihívás előtt állnak, a piac pedig lassulóban van.

A Nokia természetesen megőrizte vezetését az okostelefonok szegmensében, hiszen a harmadik negyedévben is ők adták el a legtöbb készüléket - 15,5 millió darabot, amivel a piac csaknem 43 százalékát uralták. Ez azonban visszaesést jelent a tavalyi év hasonló időszakában, hiszen akkor még 48,7 százalékon álltak. Ennél is látványosabb volt azonban a RIM és az Apple előretörése - előbbi a Blackberry Storm, utóbbi pedig az iPhone révén aratott sikereket.

Nokia N97

A harmadik helyre előugró Apple esetében a kutatócég megjegyzi, hogy 13 százalékos részesedésükkel a Windows Mobile készülékeket is komoly kihívás elé állítják. Első alkalommal haladta meg ugyanis eredményük a Microsoft platformjának teljesítményét mind Észak-Amerikában, mind pedig világszerte, így a szoftvercég kénytelen lesz valamilyen válasszal előállni. Utóbbinak ráadásul a Symbian és az olyan nyílt platformok kihívásával is szembe kell néznie, mint például a Google Android, a szakértők szerint pedig a kezelőfelület versenyképtelensége sem szolgál a Microsoft javára.

A gyártók összesen 36,5 millió készüléket értékesítettek a harmadik negyedben, ami alig 11,5 százalékkal haladta meg a tavalyi időszak eredményét. A piac egyértelműen lassulóban van, amit sokkal jobban mutat, hogy míg tavaly 53 százalékkal javultak az eladások (2006-hoz viszonyítva), addig az éves összehasonlítás idén mindössze 18 százalékos növekedést mutat majd. Igaz, jövőre némi javulást várnak ezen a téren, hiszen 30-35 százalék közé várják a növekedési rátát, amin nagyot lendíthetnek majd az érintőképernyős megoldások és az Androidra épülő készülékek.

A Nokia esetében megjegyzik, hogy a vadonatúj fejlesztések (így az N97) sikere sem elég az üdvösséghez, az uralom további kiterjesztéséhez mindenképpen szükség lesz az online platform, vagyis az Ovi sikeréhez.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Madve #24
    Hmmm... Nem tudom, hogy te hogy mérlegelszDe sok szempontot kihagyhattál talán a kinézetet kivéve. Csak alapvető hiőányosságok az iphone-al kapcsolatban:
    mms támogatása, bluetooth kapcsolat bármi mással ami nem iphone, integrált akku, amit te nem cserélhetsz, frissen vásárolt iphone el sem indul számítógép, és az arra telepített itunes nélkül, itunes szinkronizálja pl a névjegyeket az outlook-oddal még akkor is, ha kikapcsolod rajta. Nektek sikerült a névjegyeket előcsalni iphonnal a sim kártyáról? A google maps nagyon fasza, ha térképet akarok nézegetni, de wap vagy hálózat nélkül cseszhetem, és vezetés közben nem a legjobb választás, ha már beszélni sem tud. Tehát van gps benne, de így mondhatni minek? Gyalogosan ha eltévedek egy síma kereső segítségével is rá tudok keresni a térképen, hogy hol vagyok, ha bepötyögöm az utcanevet. Nincs benne kártyahely, ami még talán elnézhető neki. Ha megunsz egy zeneszámot, akkor hogy törlöd róla itunes nélkül? Miért van az, hogy ha youtube-os ikonnal indítom a youtube-ot, akkor meg tudom nézni a youtube flash-es videóit, de ha safarival megyek youtube-ra akkor kiírja hogy telepítenem kell a flash playert? Hogy lehet egyszerre több alkalmazást futtatni, és egyszerűen váltani közöttük? Miért van az, hogy az előbb felsorolt problémák nagy része már évekkel ezelőtt megoldott probléma az összes többi telefonnál, vagy nem is volt soha probléma? Mindezekre a telefon kamerája extra csúcs. Ilyen kamerát a többi gyártó már lassan csak az alsó kategóriájára rak. Gyakorlatilag a többi telefonhoz képest egy drága és buta majdnemhogy használhatatlan kődarab.(de csilivili és érintőképernyő van rajta) Kb mint a luxus mobilok arany külső 3310-es belső. Csak villantásra jó másra nem. Én személy szerint amikor gondolkodtam, hogy mire cserélek nem sokáig vacilláltam hogy iphone, vagy N95 8Gb legyen. Szerintem egyértelmű, hogy az utóbbit választottam.
  • willcox #23
    Tudod, az a különbség, hogy én ismerem az ájfont, te viszont nem ismered az én Omniámat. Nem szűz Omniáról beszéltem, hanem Omniáról, amit fel lehet úgy tuningolni, hogy az ájfon is csak leshet (a többiről nem is beszélve). De nem célom az, hogy megingassalak a (gagy)iphone-ban, azt hiszel, amit akarsz. Nekem ettől nem lesz sem rosszabb, sem jobb.
  • fade2black #22
    Ha 15percig is tudják sorolni a hibáit de még a legszemellenzősebb szifon gyülölő fanatikusok is el szokták ismerni, hogy kezelhetőségre még a tupirozott WM is sehol nincs a szifonhoz képest.

    De ahogy látom van egy réteg aki totál elvakult pl te is abba tartozol.
  • willcox #21
    "lödd össze a moddolt Omniad egy szifonnal vagy 5800/N97el. Kezelhetőségben nem egy kategória. (ha kizárólag érintős jön szóba." - valóban. Az Omnia jobb!!! :)
  • Gabest #20
    Omniám van, htc felületével egész jó telefon lett belőle. A sidebar a sok izével nem jött be.
  • asysoft #19
    "Nem tudom mi a baja az embereknek a windows mobile 6 gui-javal. Pont olyan mint egy atlagos xp-s windows."
    Pont ez a gond. Telefonhoz át kellett volna szabni a teljes UI-t, vagy legalábbis az alapfunkciók egyszerűbb (értsd: stylus nélkül is könnyedén, gyorsan kezelhető) elérését lehetővé tevő interfészt kellett volna kreálniuk (mint pl MediaCenter az asztali windowsokon). Amúgy látszik, hogy nagyon „nem teszik oda magukat” ilyen téren, pl érthetetlen módon WinMo 2003-ban nem volt akkujelző a Today screen-en (és az értesítési területen sem)- ezt hogy gondolhatták komolyan? (Bár igaz, 2003-nak volt nagyobb gondja az akku lemerülésével járó memóriavesztés „személyében”:)). Hogy a jelenbe visszatérjek: az asztali Windowssal való UI konzisztencia sem sikerült tökéletesre, lásd X gomb nem bezár, hanem a háttérbe küld. Ki akartál lépni? Lődd ki manuálisan, vagy telepítsd egy 3rd programot…
    „A feladatvalto gombot erdemes atkapcsolni folyamatvalto modba, igy alt+tab-kent mukodik es az eppen futo programok kozott valt.”
    Ez egy hasznos dolog, kár, hogy nem beépített WM6 program, hanem az ASUS csomagolja a gépeihez. Ugyanígy nem általános (értsd: OS-be épített) a kártyaolvasóként való üzemelés sem sajnos.
    „Sajat celra egy regi sony-ericsson-om van es c-ben programozni egy szenvedes a windows mobile-hoz kepest.” Valószínűleg nem hiába halt ki a Mophun:) De azt hiszem ez nem általános elvárás (bár én is játszadoztam a PDA-mon .NET CF-el).
    „A 32 folyamatos limitet is eltuntettek belole” Igen, a WinCE6.0-ban, de a WM6.1-ben is még 5.x kernel dohog.
  • fade2black #18
    Na evvel tök egyetértek:
    "Leírtad miért nem elégedettek vele :o) 2008 van és kint van Iphone, Blackberry, Android. Ezek mellett az az UI (nem csak GUI) amit a win mobile nyújt az vérgagyi. Tök jó, hogy könnyű C-ben programozni, csak az emberek általában nem ezért vesznek mobilt. Kb. abban a helyzetben van mint a linux desktop pc-s piacon. Majdnem olyan mintha ... de mégsem."

    Egyébként J2MEben is könyű programozni ráadásul az fog futni K800on is, E71en is és Omnian is..... :)

    Reméljük a WM7 olyan jól fog sikeredni mint a szifon sw meg az S60 Touch (RIM Stormot annak ellenére, hogy hmm van közöm a gyártásához még nem használtam rendesen.... :) ) és így méltó ellenfele lesz a többieknek. Addig azonban szvsz a leggyengébb szereplő a piacon.

  • fade2black #17
    ohát lödd össze a moddolt Omniad egy szifonnal vagy 5800/N97el. Kezelhetőségben nem egy kategória. (ha kizárólag érintős jön szóba.)

    És ez úgy van, hogy eddig a leghasználhatobb GUIt Samsung hozta össze WMhez az Omniaval.... egy HTC ennél csak rosszabb.
  • fade2black #16
    Szignózás jellemzően csaka buherátor féléknek hiba a 99%meg nem az... ne magadbol indulj ki! Új SE ket nem ismerem de régen a szignózás megkerülése nem volt egy nagy ördöngösség....
  • fade2black #15
    "Nem tudom mi a baja az embereknek a windows mobile 6 gui-javal."
    kb az, hogy a jelenlegi felhozatalbol messze a legszarabb?