Gyurkity Péter

3 órán múlt a Google elleni trösztellenes per

Az amerikai igazságügy minisztérium három órával a Google visszakozása után indította volna el a Yahooval kötött megállapodás miatti bírósági perét. Utóbbi esetében ismét erősödnek a felvásárlással kapcsolatos pletykák.

A minisztérium által korábban alkalmazott ügyvéd egy amerikai magazinnak adott nyilatkozatában árulta el, hogy november elején alig néhány órával a Google bejelentése után indították volna útjára a trösztellenes pert, amelyben a két legnagyobb keresőcég együttműködését vizsgálták volna meg közelebbről, igyekezvén megakadályozni azt. Attól tartottak ugyanis, hogy az összefogás szinte korlátlan piaci uralmat jelentett volna a résztvevők számára.

Pedig a megállapodásban mindössze arról esett szó, hogy a Yahoo keresési rendszerében a Google által kezelt egyes hirdetések is megjelentek volna. A Microsoft-féle ajánlat kútba esése után a Yahoo a másik nagy rivális irányába tapogatózott, és ez sikerrel is járt: a Google hajlandónak mutatkozott az együttműködésre, ez pedig a Yahoo számára nagyon is fontos többletbevétellel járt volna, amely az első évben 250 és 450 millió dollár közötti összeget jelentett. Ezzel azonban a teljes keresőpiac 80 százalékát uraló két cég lépett partneri kapcsolatba, amelyet sokan kételkedve néztek. Most megtudhattuk, hogy a Google visszalépésének napján alig három óra volt hátra a trösztellenes per elindulásáig - nem csoda, hogy nem vártak tovább a meghátrálással.

Ami a Yahoo további sorsát illeti, erről az egyik fő részvényes, Carl Icahn beszélt a CNBC-nek adott interjúban. A Microsoft ajánlatát mindvégig támogató, és az elképzelést a mai napig jó ötletnek tartó üzletember elmondta, hogy ellenzi a keresőcég egy részének AOL által történő felvásárlását, mivel a részvények jelenleg mélyen áron alul kelnének el. A múlt héten 7 millió részvényt megszerző Icahn ezen véleményét ki is fejtette az AOL vezérének, aki a pletykák szerint a pénzgyűjtési fázisban volt, célja pedig a Yahoo egy részének megszerzése.

A Microsoft közeledését azonban most is támogatná a részvényes, igaz erre most kevés esély mutatkozik. Abban mindenesetre igaza van, hogy a részvények ára sokat esett, hiszen a szoftvercég eredetileg 33 dolláros áron vásárolta volna fel a cég egy részét - a papírok árfolyama most 10 dollár körül mozog.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fft580 #3
    Valószínű hogy van pénze benne, de az MS nicsen monopól helyzetben... Am is azt nem engednék neki hogy felvásárolja az apple-t aki azt a 9% usert birtokolja ha azt felvásárolnák, akkor lenne szinte monopól helyzet, mivel a linux alig éri el az 1%-ot ha 1% alatt van a linux és a microsofték a maradék 99% akkor mondhatnánk hogy SZINTE monopól helyzetben van, mert nincs más választásunk csak az övét vásárolhatjuk meg. A keresőknél azért nem érdeke sok embernek a Google egyeduralma, mert a Google híres adatéhségéről, és ettől félnek sokan, mert használni használják, de félnek attól hogy a google eltárolja a dolgokat és akkor gáz van mert mindenkiről túl sok adatot fog tudni(és tárolni), míg egy windows nem tesz ilyeneket, hogy nyomoz utánad és kimutatásokat végez, hogy mikor hova kattintasz (csak pár programjánál, de ott is az engedélyedet kérik)... Bár véleményem szerint megtehetné evvel növelné a hatékonyságot, vagyis tudná mit rontottak el, de sebaj... a licence-ben nem mutatana jól és túl sok cég pártolna el.
    Amúgy a google ártalmatlannak néz ki, mivel az üzletpolitikájának a szlogenje is az hogy "don't be evil" de a kimutatások iránt érzett mániája ott volt pl a chrome licence-ben, és ezért nem használták sokan és nem is ajánlották, míg a keresőhöz nem kell előre elfogadni egy licence-t :P kitalálták ezt rendesen...
  • RecoPhile #2
    Gondolom ezt T. M$ pénzeli
  • Hoho #1
    Hogy rohadna el a minisztérium! A MS monopóliuma desktop fronton nem zavarja őket?