Berta Sándor

Nvidia: frontális támadás az Intel ellen

A grafikus chipgyártó komoly terveket sző, amelyek megvalósulásuk esetén alapvetően befolyásolhatják a számítástechnikát. Jen-Hsun Huang, az Nvidia elnöke nyilatkozott cége vizíóiról.

"Mivel a grafikus chipek egyre nagyobb teljesítményűek, ezért azt szeretnénk, hogy ezek a jövőben fokozatosan tehermentesítsék a számítógépek processzorait. Ennek megvalósítása azonban nem könnyű feladat. Az ember már évekkel korábban kigondol valamit, de nagyon sok időbe és pénzbe kerül, mire abból valóság válik. Mi a művészet és a technológia közötti interfész kialakításán fáradunk. A munkánk egyik része művészi, mivel a végeredménynek, a látványnak szépnek kell lennie, de az inspiráció szintén része a folyamatnak. Ezenkívül a munkánk másik része úgy mondanám, hogy inkvizítori, hiszen mindig kérdéseket teszünk fel a velünk együtt dolgozó és az új technológiákat kifejlesztő, valamint az azokra igényt tartó szakembereknek. Vagyis egyszerre kell intuitívnak és inkvizítorinak lennünk" - jelentette ki Jen-Hsun Huang, az Nvidia elnöke a WELT ONLINE-nak adott interjújában.

"Az első innovációnk annak megállapítása volt, hogy a vizuális számítástechnika hamarosan egy óriási piaccá válhat. Rájöttünk, hogy szükség van egy grafikus processzor létrehozására. A második innováció az volt, amikor felismertük, hogy a GPU nem csak egy egyszerű processzor, hanem a művészeti tapasztalatok továbbító eszköze. A harmadik innováció pedig a CUDA bevezetése. Ezen jelenleg is dolgozunk. A CUDA egy olyan programozói felület, amely lehetővé teszi, hogy a képszerkesztést, a videokonvertálást, az e-mailek titkosítását, az audioszoftverek és a vírusirtók futtatását a grafikus mag végezze."

"A mai PC-k processzorai egyik utasítást a másik után hajtják végre. De a GPU-kban több száz processzor van. Ezek felosztják egymás között a feladatokat és egy időben dolgozzák fel az adatokat. A megoldás előnye, hogy a teljesítmény rendkívüli módon megnő. A grafikus chipek teljesítménye évente megduplázódik" - tette hozzá a vezető. Huang elmondta, hogy a CPU és a GPU egyre inkább ki fogják egészíteni egymást. A CUDA segítségével pedig még gyorsabbá válhat az alkalmazások futtatása. Egy film konvertálása például nem órákat vesz majd igénybe, hanem csupán 30 percet.

Az Nvidia elnöke szerint a grafikus chipek lehetővé teszik a számunkra, hogy lemásoljuk az élet fizikáját, a füstöt, a vizet, a tüzet, egy meglibbenő ruhadarabot vagy hajat a szélben. Azonban ez csak a kezdet. A jövőben a GPU-k lehetővé teszik majd a 3D-s látásmódot a képernyőkön, különleges szemüvegek nélkül is. A fotorealisztikus megjelenítés tíz éven belül megvalósulhat. Az eső esőnek néz majd ki, ugyanígy látjuk majd a füstöt, a tüzet és a vizet is. Azonban eddig még sok időnek kel eltelnie.

"Az egyik kedvenc innovációs területem a 3D-s grafika ötvözése a valós idejű élő videókkal. Ezt használni lehetne többek között a közlekedésbiztonság növelésére. Egy HUD folyamatosan megjeleníthetné az autó közvetlen környezetét és a közelben lévő, de mondjuk a sűrű köd miatt vagy az éjszakai viszonyok mellett nem látható más járműveket is. De ugyanígy futtathatók lesznek ezek a videók egy televízión vagy egy PC kijelzőjén."

"Úgy vélem, hogy a mobil készülékek jelentik majd tíz éven belül a számítástechnika első vonalát. Feltaláltuk a Tegrát, amely a világ jelenlegi legkisebb nagy felbontású videókat is lejátszó számítógépe. Ez egy akkora chip köré épül, amely kisebb, mint egy amerikai tízcentes és csak egy ezrelékét fogyasztja egy mai PC-nek. Egyetlen feltöltéssel tíz órányi nagy felbontású videót nézhetünk meg. A Tegra várhatóan jövőre jelenik majd meg a piacon elsősorban okostelefonokban, hordozható multimédiás lejátszókban és mobil internetes eszközökben. Segítségével szörfölhetünk a világhálón, videókat játszhatunk le, de akár játékokat is futtathatunk. Ez egy olyan nagyszerű számítógép, amely az igényeink 90 százalékát kielégíti. Az első készülék várhatóan 199 dollárba fog kerülni. A jövő multimédiás számítógépe elfér egy kabátzsebben. Ez a számítástechnika jövője. A nagy technológiákat alig lehet megkülönböztetni a mágiától" - szögezte le végül Jen-Hsun Huang.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • JTBM #35
    Egyébként ha az Ati nem ír drivert, akkor bármit ráfoghat a kártyáira, pl. azt is, hogy megfelelő software-rel fel tud törni bármilyen wifi kódot v. kiszámítja egy ICBM pályáját. Csak a megfelelő SW megírását hagyja rá másra...

    Sőt, így még én is tudok tervezni és gyártani videó kártyát, csak drivert nem írok hozzá, így örökké fekete képernyőt bámulhat a szerencsétlen, aki megveszi... Jó olcsó is lesz, mert csak pár dísz IC-t teszek rá, hogy ne ártson a PC többi részének...

    Szóval az Ati csalt, amikor azt hazudta, hogy a kártyái támogatják a h.264 lejátszást...
  • JTBM #34
    Egyébként az nvidia is csak nemrégen támogatja, mert a nyáron még nem ment 8600GT-vel sem, azóta adhattak ki valami javítást hozzá egy driver-ben.

    Engem ez azért nem zavart, mert a 8600GT egy Core2 Duo 2Gz-es procis laptopban van, ami le tud játszani erőből bármilyen filmet, akár egy intel GMA "GPU"-n is.

    Most csak annyit változott a helyzet, hogy 80-90% helyett csak 20% a CPU leterheltség egy 1080p-s nagy bitrátájú filmnél.
  • JTBM #33
    Amint már írtam, nvidia 8600GT-vel működik. Ati x1950Pro-val nem. Ugyanaz a film, tehát nem lehet kódolási hiba.

    A neten rengeteg legenga kerink arról, hogy mi okozza, hogy az egyik gépen működik, a másikon pedig nem. Tudni senki sem tudja. Nálam mindenesetre minden úgy van telepítve, ahogy a neten összevadászott infó szerint kell.

    Az Ati pedig nem írt h.264-es drivert, így ő a felelős azért, mert nem megy. Az Avivo driver nem képes h.264-et lejátszani.

    Ebben csak az a gáz, hogy ezzel reklámozták az x1950-t, ami így simán "Falls Advertisment".
  • dez #32
    Nálad valami gond van, pl. nem tetted fel a megfelelő MS-os patch-t XP-hez, vagy valami blokkolja a hw-es dekódolást (pl. feliratozó filter). Nálam egy GF6600-ason is működik az mpeg2, wmv, h.264, a megfelelő codecekkel.
  • A1274815 #31
    Köszi!

    HD3870-enem van. Még jól jöhet. Igaz van még hozzá egy 4 magos felsőkategóriás Phenomom (HD videó lejetszása kb. 15-25% processzor használatot jelent).
  • JTBM #30
    Nem tudom, hogyan csinálod, ha én force-olom az ATI MPEG Video Decodert, akkor semmit sem játszik le, kiakad egy hibával. Biztos, hogy nálad az a codec megy és nem egy másik? Ugyanis alapból egy működőt választ a lejátszó, a szarokkal nem is próbálkozik, hiába van telepítve.

    Nekem is simán játsza az alacsony bitrátájú 720p-s sorozatokat a gépem, de 1080p-s jó minőségű filmeknél beszaggat. (CoreAVC codec)

    Az Avivo codec nem található meg az AMD homepage-en, csak a video driver, amit letöltöttem. De valahogy mégis rákerült, valószínűleg egy régi verzió.

    Mindenesetre az x.264 lejátszás beállításához nagyon komoly tudás kell és még így is simán belenyúlhat az ember és vehet egy olyan HW-t, amin nem megy soha az életben...

    Ennek a fényében simán csalás, hogy az AMD úgy reklámozta az x1950pro-t, hogy képes h.264 lejátszásra. Egy l*f*szt képes...
  • DarkBlade #29
    Ha neked a 3D -s kártyád ATI HDxxxx, vagy Nvidia 8(9)xxxx.
    Akkor tudom javasolni hogy keresd fel ezt az oldalt.

    Link
  • DarkBlade #28
    Nekem X1600XT -m van, telepítve a "8-10_xp32_dd_69561" szigorúan csak a driver, és a "8-9_xp32-64_xcode_68903" avivo codec pack.
    Lejátszónak a KMPlayer -t használom.
    Külsö videó decodernek az "ATI MPEG Video Decoder" van beálitva.
    Amiket lentebb felsoroltam szépen, akadás mentesen játssza.

    A gépem egyébb paraméterei:
    Alaplap: Biostar NF4 4X-A7, proc: AMD Sempron 3000+ socket754, Mem: 2x512MB, HDD: Samsung 400GB SataII, Hangkártya: CMI 8768+ opensource driverrel, nem a gyárival, DVD irók: 1SATA, 1Paralel ATA.

    Mint látod nem egy erömű a gépem, de az 1280x720 HD filmeket akadás nélkül letudom játszani, bele tekerés is akadás mentes.
  • A1274815 #27
    Igen csak kicsit kicsavart nézőpont.
  • A1274815 #26
    Nem az NVidia vagy az AMD a ludas, a codec írok a lusták. Csak annyí lenne, hogy DXVAs vagy DXVA 2.0-ásra írják meg a codecet. A WMV codecje ilyen, viszont sajnos letíltható és csak a Windows Movie Maker HD ohajtja kihasználni ezt a képességét.