Gyurkity Péter

Interneten a teljes BBC

A BBC vezetése a jelek szerint elégedett saját csatornái internetes szereplésével, hiszen két nagyágyújukat, az egyes és kettes adót is elérhetővé teszik a világhálón - az elő adásokat immár itt is figyelemmel követhetik a brit nézők.

A BBC a napokban jelentette be, hogy a csaknem egy éve tartó próbaidőszak vége felé közeledve jelentős lépésre szánták el magukat. Hivatalos közleményükből kiderül, hogy a jelenleg elérhető internetes kínálatot kiegészítik a BBC1 és BBC2 csatornákkal, vagyis a két, talán legfontosabb adó is korlátozások nélkül, élőben követhető lesz szinte bármilyen, interneteléréssel rendelkező készülékről.



A döntés jelentősége abban áll, hogy az internetes közvetítések semmiben nem térnek el a hagyományos, földfelszíni sugárzás adta változattól, vagyis valódi szimultán adásról (simulcast), egyszerre több területet is lefedő szolgáltatásról beszélhetünk. A brit médiaóriás nem számít újoncnak ezen a téren, hiszen ilyen formában jelenleg is több csatornájuk elérhető, így például a listán megtaláljuk a BBC Three, a BBC Four, a CBBC, a CBeebiesand, valamint a BBC News adókat is. Ezek már jó ideje megtekinthetők a világhálón, az érintett csatornák saját hivatalos oldalán, illetve az iPlayer szoftveren keresztül, amelyet tavaly mutattak be.

Az internetes adás természetesen bizonyos korlátozásokkal lesz elérhető a nézők számára. Először is, a sugárzást csak azok számára engedélyezik, akik a szigetországból követnék figyelemmel a műsorokat - az IP-cím alapján történő ellenőrzés kizárja mindazokat, akik más országokból tévednek az oldalra. A második fontos feltétel a tévédíjak rendezése, vagyis akinek elmaradása van ezen a téren, azt később kérdőre vonhatják a késedelmes vagy elmaradt befizetések miatt. A BBC magabiztosnak tűnik az internetes sugárzást illetően, amit arra alapoznak, hogy az Ofcom felmérése szerint az elmúlt 12 hónap során megduplázódott azon brit nézők száma, akik a világhálón keresztül tekintik meg kedvelt műsoraikat.

Az Egyesült Államokban a háztartások mintegy 20 százalékánál figyelhető meg, hogy az egyes csatornák saját internetes oldalán, avagy a YouTube segítségével követik figyelemmel a műsorokat - ez a két évvel ezelőtt mért adat duplája.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #4
    Ok, szóval mely proxyk végződnek UK-ben?
  • zoritan #3
    "Not available in your area"
    Éljen az internet szabadsága!
    Olyanok vagyunk mint teknősbéka a hordóban, ők meg lenéznek a hordó fenekére és mondják na most már szabad vagy, hiszen levettük a hordó tetejét!
    -köszi!
  • passatgt #2
    nyilván a reklámok elsősorban a briteket célozzák meg, a célközönség nem más nemzet embere, így másokat letiltanak, hogy ne akadozzon az adás:)
  • jeti00 #1
    "az egyes és kettes adót is elérhetővé teszik a világhálón - az elő adásokat immár itt is figyelemmel követhetik a brit nézők. "

    én meg miért nem? (bár ugye ip-t lehet alakítani)