MTI

Elektronikus úton tarthatnak kapcsolatot orvosok és betegek

A jövő év elejétől a lakosság számára is elérhető a DataMed egészségügyi adatkommunikációs rendszer, amelynek segítségével a csatlakozó orvosok, kórházak és páciensek elektronikus úton teremthetnek kapcsolatot egymással - közölték a fejlesztők.

Az infokommunikációs rendszer - amelynek fejlesztésében a Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Kara is részt vett - kiváltja a papír alapú orvosi ügyintézést, vagyis lehetővé teszi, hogy a páciens internetes eléréssel rendelkező számítógép segítségével nyomon követhesse egészségügyi állapotát, és kapcsolatot tartson kezelőorvosával, kórházával - mondta Koller György, a fejlesztésben közreműködő Pannon GSM Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese.

A fejlesztők közlése szerint a DataMed alkalmazásával elkerülhető, hogy a különböző helyeken keletkezett adatok "lábon jussanak el" egyik helyről a másikra, közben adatok vesszenek el, megszüntethetők a megismételt vizsgálatok és elkerülhető a sorban állás. A gyors továbbítás miatt nem kell várakozni a vizsgálati eredményekre, és az egész kórképet - az otthon végzett vizsgálatoktól kezdve a kórházi zárójelentésekig - egyszerűen és biztonságosan lehet tárolni.

Szabadhegyi Csaba, az IQ-MEDicina Zrt. informatikai vezetője kiemelte: a nyilvántartás anonim, az adatokhoz csak azok férhetnek hozzá, akiknek azt a páciens engedélyezi. Hangsúlyozta, hogy az orvosok továbbra is a megszokott dokumentációs rendszerüket használhatják, a DataMed a kommunikációs csatornát biztosítja.

Engelert Zoltán, a társaság vezérigazgatója elmondta, hogy a szolgáltatás a lakossági felhasználóknak 3900 forintos költséget jelent évente, ez az összeg tartalmazza az adatkommunikáció díját és a digitális házidoktor nevű szolgáltatást, amelynek keretében egyénre szabott egészségügyi tanácsokhoz juthatnak az előfizetők. Kitért arra, hogy 100-200 praxis csatlakozott már a rendszerhez, s december közepéig mintegy 10 ezer orvossal veszik fel a kapcsolatot.

A fejlesztők szerint a DataMed hozzájárulhat az egészségügyi ellátás színvonalának emelkedéséhez és a társadalombiztosítás költségeit is csökkenti. Az új termék szemléletváltást jelenthet az egészségügyben, azzal ugyanis - mint hangsúlyozták - időt és pénzt lehet megtakarítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Vorpal #2
    Nagy szavak, nagy tervek, kis emberek.

    Volt itt már mindenféle fejlesztés - elsősorban a bürokráciával sem tudtak mit kezdeni 2 ciklus alatt - ki hisz már az ilyen f*ságokban.
  • paat #1
    Már éppen ideje volt. Múltkor kérdeztem is az orvosomat, hogy a labor eredményét nyomtassa már ki, mire ő meglepődött, hogy ugyan hogyan tudná ő a labor eredményeket megnyitni a számítógépén. Vajon mikorra lesz ebből gyakorlat, és hány milliót fog még ezen a jogcímen (egészségügyi informatikai rendszer fejlesztése) az állam lenyúlni?