Berta Sándor

Jobban védené a kritikus infrastruktúrákat az EU

Az Európai Bizottság új előrejelző és információs hálózatot hozna létre a kritikus infrastruktúrák számára.

A Critical Infrastructure Warning Information Network (CIWIN) nevű informatikai-távközlési rendszer a jövőben megkönnyítheti és jelentősen felgyorsíthatja a kritikusnak minősített infrastruktúrák védelmével kapcsolatos információk cseréjét az európai uniós tagországok között. "Ez a javaslat az európai program egyik sarokpontja és egyben egy fontos lépés az Európai Unió működő infrastruktúra-védelmi rendszerének megvalósulása felé. Az európai uniós állampolgárok a fejlesztésnek köszönhetően a jelenleginél nagyobb biztonságban érezhetik majd magukat" - jelentette ki Jacques Barrot, az Európai Bizottság alelnöke.

A CIWIN ellenőrzését és irányítását a tervek szerint az Európai Bizottság látja majd el. Az új központot az Isprai Közös Kutatóintézetben hozzák létre. A feladata lesz többek között a kritikusnak minősített nemzeti infrastruktúrák (például a szállítási és közlekedési, az energia-, a veszélyes anyagokkal kapcsolatos, a pénzügyi és biztosítási, az ellátási, a közigazgatási és igazságügyi rendszerek, a kutatóintézetek és a kiemelt fontosságú stratégiai vállalatok számítógépes hálózatai stb.) biztonsági hibáinak felderítése, fenyegetések kivédése, védelmének javítása.

A központ két fő funkciója az információ- és tapasztalatcsere, illetve a különböző kritikus infrastruktúrák elleni támadások, online akciók előrejelzése. Az európai uniós tagállamok maguk dönthetnek, hogy csatlakoznak-e a rendszerhez, illetve, hogy mely funkcióit használják. Csupán egyetlen feltétel van: minden tagországnak alá kell írnia a CIWIN-ről szóló megállapodást az Európai Bizottsággal.

A remények szerint a központ hozzájárulhat ahhoz, hogy a megfelelő személyek a szükséges időpontokban minden fontos információt megkapjanak. Ez lehet ugyanis a hatékony védelem egyik alappillére. A javaslatról előbb az Európai Parlament, majd az Európai Tanács szavaz. Korábban Németország is egy a kritikus infrastruktúrák elleni kibertámadásokat előrejelző rendszer kiépítéséről döntött. A költségeken az állam és a gazdaság közösen osztozik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!