MTI

150 éve született a Philips alapítója

A Royal Philips alapítója, Gerard Philips százötven éve, 1858. október 9-én született.

Bankárcsaládból származott, távoli rokona volt a kapitalizmust oly kíméletlenül ostorozó Marx Károly. Amikor Anton nevű testvérével 1891-ben 75 ezer gulden alaptőkével és tíz munkással izzólámpagyárat létesítettek Eidenhovenben, még nem sejtették, hogy a világ egyik legnagyobb elektronikai vállalatának alapjait vetik meg. A Philips utolérhetetlennek bizonyult a szénszálas izzólámpák gyártásában és a századfordulóra piacvezető lett Európában. 1914-ben kutatólaboratóriumot alapítottak, az itt született eredményeket a gyártástechnológia fejlesztésében hasznosították. 1918-ban a röntgensugárcsővel betörtek az egészségügyi piacra, fejlesztéseiket szabadalmakkal védték le.

A Philips 1927-ben fogott rádiógyártásba és a televíziózás kísérleti korszakában is úttörő szerepe volt. 1939-ben mutatták be a hatalmas sikert arató elektromos borotvát, a Philishave azóta is a legjelentősebb újítók közé tartozik a villanyborotvák piacán, de a háztartási elektronika minden terén jelen van. "A nap bármely szakában, gallérban és ruhában, szappan, víz, ecset és penge nélkül bárhol, ahol villanycsatlakozás nem áll rendelkezésre - rövid percek alatt szárazon, kényelmesen és minden sérülést kizárva bársonysimára borotválkozhat" - hangzott a Philips cég vezető márkája, a Philishave borotva szlogenje.

A Philips nevéhez fűződött 1963-ban a kompakt audiokazetta, 1965-ben kezdték meg az integrált áramkörök előállítását. A 70-es években sorozatban vásárolták fel a vetélytársakat (Magnavox, Signetic, GTE Sylvania, Westinghouse izzók), 1972-ben alapították a hallatlan sikert arató PolyGram hanglemezcéget. A hanglemezkiadás és az adattárolás világát alapjában megváltoztató Compact Disc (CD) a Philips és a Sony közös szabadalma, az első ilyen korong 1982-ben jelent meg Japánban. Számos más vállalattal összefogva belevágtak a DVD fejlesztésébe és kutatóik részt vettek a DVD-t felváltani hivatott Blue Ray Disc létrehozásában is.

A 1990-es években a cégvezetés a vállalati felépítés egyszerűsítése mellett döntött, a konszern visszavonult a piac bizonyos területeiről. A XXI. század kapujában a veszteségek miatt szakítottak a "kiváló elektronikai eszközöket gyártó cég" sablonjával. Globális átszervezést hajtottak végre és új jövőképet alkottak, melynek középpontjában a terméken keresztül közvetített életérzés áll. Az új arculat tervezésénél megcélzott területek az egészségügy, az életstílus és technológia világa. 2004-től milliókat költöttek a márka új kampányára "Sense and Simplicity" szlogennel. Az ígéret: a legfejlettebb technológia, egyszerű, felhasználóbarát megoldások, formatervezett konstrukció.

A legnagyobb európai fogyasztói elektronikai gyártó és a világ legnagyobb fényforrásgyártója 2006-ban közel 27 milliárd euró árbevételt realizált több mint 60 országban, 160 ezer alkalmazottal. A Philips Magyarország Kft. 1989-től működik újra Budapesten.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • szombi #1
    Csak a lámpáik ne lennének olyan ócskák...