Gyurkity Péter

Bemutatták a Google mobiltelefont

A Google és a T-Mobile amerikai részlege közösen mutatta be a G1 névre keresztelt mobilt, amely az Android platformmal és a keresőcég megszokott szolgáltatásaival indul útjára az iPhone ellenében.

A hivatalos oldalon megtekinthetünk néhány képet a készülékről, illetve tájékozódhatunk a technikai részletekről. A G1 elsődleges feladatát persze nem közlik ilyen nyíltan, ám a beépített funkciók és a partnerek listája alapján egyértelmű, hogy többek között az Apple kettősének uralmát is kikezdené a fejlesztés, amellett, hogy a tizedik születésnapját ünneplő Google szolgáltatásai felé is egyre több felhasználót vonzana.

A G1 3,17 hüvelykes kijelzővel érkezik, amely legfeljebb 480x320 pixeles felbontást támogat. A HTC által legyártott készülék a kijelző mögé rejti csúsztatható QWERTY-billentyűzetét. A Qualcomm MSM7201A  processzora 528 MHz-en fut, ezt 128 MB RAM, 1 GB flashmemória és 3,1 megapixeles webkamera egészíti ki, illetve illesztők egész sora: microSD, Wi-Fi, illetve Bluetooth. A készülék pontos méretei 115 x 55 x 16 mm, súlya pedig 160 gramm. A gyártó adatai szerint egy feltöltéssel 5 teljes órán át beszélhetünk, a készenléti idő pedig 130 óra.


Ami a szolgáltatásokat illeti, itt természetesen a Google kapja a főszerepet, hiszen a Google Search, a Google Maps, a Gmail, a Google Calendar, a Google Talk, és a YouTube mind ismerős lehet a világhálóról. Megjelenik továbbá a vadonatúj Chrome böngésző speciális változata Chrome Lite néven, az Android Market pedig elsősorban alkalmazásokat kínál majd a külső fejlesztők munkája révén a felhasználóknak. Az Amazon a maga részéről saját MP3 online zeneboltját hozza házhoz, amelyben 6 millió másolásvédelem nélküli zeneszámot kínálnak. Ez már egyértelműen az iTunes ellen irányul, amely uralja az online zenepiacot. A készüléknek jó esélye van kikezdeni az egyeduralmat, bár azt többen megjegyezték, hogy az összeállítás révén kevesebb szabadságot nyújt a vásárlóknak, mint például a Nokia megoldásai.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Elemzői előrejelzések szerint a Google és a T-Mobile az év végéig összesen 400 ezer készüléket értékesíthet, ami mindenképpen szép eredmény lenne. A tengerentúlon október 22-től 2 éves szerződéssel 179 dolláros áron lesz kapható a G1 (az iPhone itt 199 dollárt kóstál), ezt novemberben az angliai, jövőre pedig a szélesebb európai megjelenés követi. Abban a legtöbb elemző egyetért, hogy az Apple-t elsőre nem fogják tudni megszorítani, de mindenképpen jó kezdetnek bizonyul majd a megjelenés.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jeti00 #24
    lentebb már írták: paranoia. Ha nem a google akkor az apple. Mellesleg hidd el nem érdekli őket h épp mit mondasz anyudnak h mi legyen vacsorára :)

    am meg N95 powa :D az érintőképernyő naon hamar tönkremegy más jó meg nincs ebben az iphoneban

    A google meg csak egy kis plusz piacot szeretett volna :)
  • Penge4 #23
    iPhone, avagy feljődik az emberiség:



    És ezért vannak oda az emberek...

    Ebben egyedül a Trémobil logó nem tetszik, de legalább vannak rajta fizikális billentyűk, nem csak touchsreen.
  • hpteso #22
    van egy erdekes cikk, nemreg olvastam. a google rol szol. ha beirod magyar google ba hogy : keresomarketing, elso helyen van ami nem kis dolog, szal erti a csavo amit mond. ez az : http://keresomarketing.fpn.hu/
  • hpteso #21
    szerintem ne vegyetek ilyet! vagy azt akarjatok hogy mar azt is tudja a google hogy kinek mikor miert telefonalsz? nem eleg hogy neten mar igy van? vegyetek iPhone-t . az a mobilok kiralya. vagy amit akartok csak ezt a google szart ne. amugy meg fosh. szaggat ossze vissza a rendszer. na pako
  • passatgt #20
    akkor lenne jó, ha lenne egy pc-s oprendszer összerakó szoftver, amivel kedvem szerint lehet módosítani a kinézetet, programokat, stb...:)
  • kukacS3K #19
    mindenki jön ezzel a rondasággal amikor nem is ronda hogyha nem lesz drága ebayen vagy mittomén akkor jöhet
  • Midas #18
    Rengeteg dolog letoltheto ra ingyen netrol, es raadasul arra a 8 gigara lehet pakolni rendesen filmeket zenet stb. Raadasul nyugaton minden kavezoban van mar free wifi.
  • locz #17
    (Én most használok 512/64kbps-os netet, és kb 4200ft értékének megfelelő dinárt fizertek érte...:D)
  • tomi890125 #16
    és már a warezban is jelen van a google
    http://www.ludibria.com/nfo.php?sys=psp&sysid=3391
  • Marcell #15
    Legjobb tudomasom szerint a Google.com nem mas, mint egy kereso motor, nem hirportal, hardver oldal, stb.