Berta Sándor

A német kormány nem támogatja a HADOPI-rendszert

Egy a német igazságügyi minisztériumból kiszivárgott dokumentum szerint több okból sem megfelelő lépés a fájlcserélők internethozzáféréseinek blokkolása.

A német kormány a francia modellnek nevezett La Haute Autorite pour la diffusion des oevres et la protection des droits sur Internet (HADOPI) rendszer bevezetését és alkalmazását "elavult válasznak" minősítette a szerzői jogsértésekkel kapcsolatos problémákra. A minisztérium úgy vélte, hogy a megoldás komoly adatvédelmi aggályokat is felvet. Berlin a hozzáférések blokkolásával szemben inkább a jogalkalmazók és az internetszolgáltatók közötti párbeszédet szorgalmazza. Ráadásul a francia rendszer hátránya, hogy fennáll az előfizetői adatok kiszivárgásának veszélye.

Mint ismeretes, a fájlcserélők internethozzáféréseinek blokkolásáról szóló ötlet még tavaly merült fel, az erről szóló jogszabály tervezetet az idén nyáron fogadta el a francia kormány.
Az elképzelés ellen számos civil és fogyasztóvédelmi szervezet, valamint adatvédelmi szakember tiltakozott már, ennek ellenére Nicholas Sarkozy elnök és kormánya ragaszkodott a hivatal felállításához.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vajon kiki #3
    menjenek haza a franciák a hadopiukkal
  • dzsagon #2
    én sem támogatom
  • Tetsuo #1
    A nemeteknek meg van eszuk..