Gyurkity Péter

120 GB-os Zune-nal próbálkozik a Microsoft

A szoftvercég nem hajlandó feladni a versenyt és beletörődni az Apple iTunes/iPod kettős behozhatatlannak tűnő előnyébe. Éppen ezért újabb változatokat dob piacra, nagyobb háttértárolókkal.

A lejátszókkal kapcsolatos legfrissebb híreket a zunited.net oldal tette közzé, saját forrásra és képekre hivatkozva. Ebből kiderül, hogy egészen pontosan két újabb példány jelenik meg a közeljövőben, az egyik flash tárolóval, a másik pedig hagyományos merevlemezzel. A kapacitás növelésével a Microsoft nyilván a család népszerűségét igyekszik növelni, ami eddig nem sok eredménnyel járt.

A kissé elmosódott képeken szereplő új példányok egy 16, illetve 120 GB-os háttértárolót kapnak, a technológiától függően - a nagyobb változat nyilván a merevlemezt takarja. A beszámoló szerint mindkét készülék 2.5-ös firmware verzióval érkezik, a forrás hitelességére viszont az oldal nem tud 100 százalékos garanciát vállalni. Kevés esélyt látnak azonban arra, hogy mindez csupán egy jó hamisítvány lenne, valószínűleg inkább arról van szó, hogy a szoftvercég ily módon (is) igyekszik felkelteni a vásárlók érdeklődését.


A fekete borításban szereplő lejátszók általában pozitív visszhangot váltanak ki a felhasználókból, arról azonban egyelőre nincs hír, hogy ezek a változatok mikor és milyen áron jelennének meg. Az valószínűnek tűnik, hogy a megjelenés - legalábbis az első körben - Észak-Amerikára korlátozódik, így Európa továbbra is Zune-hiányban szenved majd. Kérdés továbbá, hogy ezek a megoldások milyen eséllyel veszik majd fel a versenyt az iPod családdal, amelynél az Apple a pletykák szerint újabb árcsökkentésre készül - tekintettel a választékra és a platform elsöprő népszerűségére, ez újabb nagy csapást jelenthet a riválisok számára.

Utoljára májusban jelentek meg hírek fontos változtatásokról - ezek között akkor a 2.5-ös firmware és a videólejátszás szerepelt kiemelt helyen. Hamarosan meglátjuk, hogy Redmond hogyan is képzeli az újítást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KarmaXXL #9
    Azért az ára kifejezetten barátságos az almacuccokhoz képest.
    45k a 120GB-os Zune-ért? DO WANT. Csakhát ahhoz errefelé is forgalmazni kéne, és ilyen áron
  • Tojesz #8
    Semmi értelme a 120GB-nak...
  • kukacS3K #7
    igen, az ipod nagy hibája a lószar itunes meg a baromságai, egy, senki sem akar össze vissza konvertálni meg másolgatni ide-oda, kettő, a program annyi memóriát eszik mint 10 windows media player
  • acdc #6
    Vagy ott cseszik el,hogy ronda,vagy tul vastag,vagy tul kicsi es gyenge minosegu a kepernyoje vagy ocska muanyagbol van vagy tele van gombokkal
  • Loverman #5
    én arra várok hogy európában is legyen. faszom akarja egy Mac programon átkonvertálni az összes zenéjét, plusz ami eredeti cd-n volt meg abból mind wma-t csináltam. videókból sem hinném hogy az emberek többségének .mov lenne .wma meg .avi helyett. Plusz, a legelső Zune-ban is volt már FM rádió, amit persze csak az után tettek ipod-ba hogy a microsoft ezt kitalálta. ja és érdemes összevetni egy átlagos ipod és egy zune képernyőméreteit... zune-on szívesen néznék filmet mondjuk utazás közben, egy hasonló típusú ipodnak kb 2 bélyegnyi a képernyője.
  • acdc #4
    Legyen olyan a kulseje mint az ipod+fm radio es drag and drop masolas akkor tuti a siker de meg senki nem tudta ezt megcsinalni,mert balfaszok vannak minden cegnel.
  • Glutamin #3
    Szánalmas MS. Azt a kreatív zsenit rúgnám seggbe, aki ilyen okos ötletekkel áll elő. Pedig az a vicc, hogy az Apple semmi forradalmit nem csinál, mindössze egy nagyon tetszetős és jól kigondolt készüléket fejlesztget.
  • muerte2 #2
    Hogy nem a meret a lenyeg? De az is fontos, persze minel kissebb annal jobb.
  • Wilddog #1
    Vajon mikor jönnek rá, hogy a méret a lényeg, hanem a technika?