MTI

Szemformájú kamera

Az emberi anatómia inspirálta a világ első hajlított, elektronikus "szemkameráját", amelyet amerikai kutatók hoztak létre és írnak le a Nature című brit tudományos lap eheti számában.

Az emberi szemmel megegyező méretű és alakú eszközben a szokásos szilíciumalapú érzékelőket helyezték el hajlékony hálóban, és a lencse beilleszthető a torzításmentes digitális és videokamerák új nemzedékébe. Az áttörést jelentő dizájn a mesterséges elektronikus retina kifejlesztését is segítheti, amellyel egykor a jövőben helyreállítható lehet a látás. Folynak már a próbák egy másik lehetséges felhasználással, amelyben vékony, hajlítható monitor segítségével az emberi agy által kibocsátott elektromos jeleket észlelnék. "Ez a megközelítés lehetővé teszi, hogy olyan helyekre tehessünk elektronikát, ahová korábban nem" - mondta John Rogers kutatásvezető, az Illinois-i Egyetem munkatársa.


A jelenlegi digitális kamerák már tízmilliónál több pixelből állítanak elő egy képet, de még mindig nem jutottak túl a lapos képmegjelenítés által okozott torzítás problémáján. A hagyományos érzékelők nem hajlíthatók meg a fényérzékeny pixelek károsodása nélkül, mert a félvezetőlapocskák, melyekben elhelyezkednek, merevek és törékenyek. Rogers kutatócsoportja ezzel szemben pici, hajlékony vezetékekkel kapcsolta össze a pixeleket. Az így kialakult hálót gumimembránhoz illesztették, melyet az emberi szem retinájának megfelelő formára feszítettek ki, majd ezt félgömb alakú üvegházzal fedték, létrehozva a lencse végső formáját.

A kutatást az Egyesült Államok Nemzeti Tudományos Alapítványának mérnöki igazgatósága támogatta.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Voldi #23
    Az biztos, hogy én utálom a kamerákat, fényképezőket, mert veszettül torzítanak, az ember arcát is elnyújtják. 21. század, és mégse azt kapom, amit látok. Ez lenne a technika? Szánalom!
  • Retechegér #22
    babajaga, te annyira egy agyilag 0 n00b vagy, hogy erre már csak 1 hibaüzenetet lehet hozzászólni:
  • bodiboy #21
    Az érintkezőkkel nincsen semmi probléma.itt van egy link róla.
  • Gabe Dearborne #20
    Szerintem ez tényleg nagy előrelépés. Van hallássérült ismerősöm, akinek az agykérgébe elektródákat ültettek, és azokat egy hangérzékelő egységhez kötötték. Köszöni szépen, most már hall. Na, nem lesz belőle egy Beethoven, de a mindennapi élethez elegendő a javulás.

    Ha arra gondolok, hogy lassacskán az összes sci-fi találmány valósággá válik, akkor ez is egy a sorban. Gondolkodjatok: nem potyára mondják, hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen.
  • Frosty01 #19
    azért mert homorú az érzékelő része!
    és gondolom azért kevés kábel mert ez csak egy teszt, szal gondolom elég volt nekik egy pár pixel is -.-
  • kukacS3K #18
    hát sztem ennek nem sok értelme van mivel a probléma inkább a szem és a kamera közötti összeköttetésben van, az már nem mind1 hogy úgy lát mintha igazi szeme lenne vagy úgy mint egy szélesvásznú filmet? a lényeg hogy lát
  • KarmaXXL #17
    Jó kérdés, de az biztos, hogy Te hamar elszóltad magad. Nem kéne inkább kapálnod?
    "Ez nem kamera ez lószar."

    Személyeskedést félretéve, szerinted ha ezt beraknák egy kamerába, nem tennének köré műanyagházat?
    Komolyan nem értem mi a bajod ezzel. A búráról szólt a cikk is. Ház is biztos lesz körülötte.

    Jobban megnézve nekem inkább az a fura a képen, hogy a rácshoz meglepően kevés vezeték fut, és nem túl szimmetrikusan "rajzolták oda" azokat.
    De ha ez a gáz, miért nem ezt mondod?
  • babajaga #16
    "húzz innen a fenébe az értelmetlen kötekedéseddel"

    Honnét szalajtottak téged?
  • babajaga #15
    Itt nem kell semmiféle bizonyíték meg kell csak nézni az állítólagos kamerát.
  • Frosty01 #14
    eddig te is csak ugattál.
    szal msot szépen írd le hogy mi fáj, hogy miért van úgy ahogy te gondolod, és az érvelésed támaszd alá bizonyítékokkal is (hivatkozások)
    vagy húzz innen a fenébe az értelmetlen kötekedéseddel ~_~