Alex

A hibridek kora jön?

A mobiltelefonok és az objektívek összekapcsolása lehetőségek széles skáláját nyitja meg. Valóban errefelé halad a világ?

Alig néhány éve jelentek meg a kompakt méretű cserélhető objektíves gépek, máris újabb forradalmi változások előtt állunk, melyek valószínűleg jóval nagyobbak lesznek, mint amiket a MILC-ek okoztak. A fényképezőgép-gyártók mindent bevetnek, hogy megtalálják az okostelefonok ellenszerét, hogy azok kameráinak javulása ne húzza ki teljesen a lábuk alól a talajt. A Sony pár napja bemutatott objektívje a két szegmens összekapcsolásával próbálkozik, de számos hasonló projekt keres befektetőt a Kickstarter és Indiegogo közösségi finanszírozással foglalkozó portálokon. A vezetéknélküli kapcsolat, az objektív és a hátfal fizikai elválasztása lehetőségek széles tárházát nyitja meg.


A japán cég terméke mindenképpen vízválasztó, ennek eredménye nyomán derülhet ki, hogy megéri-e foglalkozni a területtel vagy sem. Kategórizálni nehéz ezeket a termékeket, de a bumszli kinézetű Samsung Galaxy S4 Zoom és a kiegészítő markolattal ellátott Nokia Lumia 1020 is ebbe a társaságba tartozik. Vannak ezek között első látásra is teljesen értelmetlenek és továbbgondolásra érdemesek egyaránt.


Figyelemre méltó próbálkozás a digitális hátfalként való felhasználás, mellyel egy iPhone-t csatolnak a Hasselblad V rendszerhez. A Hasselnuts nevű projekt megtartja az analóg használat előnyeit, azaz a középformátumú masina minden képessége érintetlen marad.




Nem szép látvány a tönkretett HTC, de működik

Egy másik irányba indult el Michael Amos, aki egy HTC telefont alakított át úgy, hogy csatlakoztatható legyen egy Canon gépre, lecserélve annak keresőjét.


Hasonló a Turtleback nevű megoldás, egy tok, amibe belerakhatjuk az okostelefonunkat, és így összeköthetjük egy profi objektívvel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Linkout #2
    igényes...
  • Ender Wiggin #1
    akinek régi hasselbladja van, az qvaélet, hogy nem fogja az ifosjával használni.