Gyurkity Péter

A britek vezetnek a mobilőrületben

Egy friss felmérés szerint a britek jóval nagyobb arányban veszik igénybe a mobiltelefont és az ahhoz kötődő szolgáltatásokat, még tengerentúli társaikkal összehasonlítva is.

A Carphone Warehouse cég által elkészített és most közzétett legfrissebb Mobile Life Report részletes jelentéséből kiderül, hogy a brit fiatalok és felnőttek az amerikai állampolgárokhoz viszonyítva is nagyobb arányban birtokolnak mobil készüléket. Az mobil internet terjedése azonban nem kötődik ehhez, egyedül az elektronikus levelezés volt mérhető a megkérdezettek körében. Ez azonban hamarosan változhat.

A fiatalok körében a szigetországban 94 százalékos a lefedettség, míg az USA-ban ez az arány 80 százalék, a kérdésekre válaszoló 6000-6000 állampolgár alapján. Ami a felnőtteket illeti, a britek esetében 4 százalék tudott eddig ellenállni a csábításnak, amerikai társaiknak pedig 10 százaléka tartja távol magát a mobiltelefonoktól. A szigetországi felnőttek 17 százaléka viszont legalább kettő készülék birtokosa, míg az Atlanti-óceán másik oldalán 11 százalék tart igényt több mobilra.

A szöveges üzenetek továbbra is kiemelkedően népszerűek, a fiatalok 50, illetve 32 százaléka jelölte meg legfontosabb kapcsolattartási formájaként. A felnőttek körében ez az arány 46 és 28 százalék, ami szintén nem lebecsülendő, hiszen ennyien választják a hívások helyett az SMS-ek elküldését. Érdekes, hogy a mobil internet szolgáltatások terjedése ennél jóval lassabb ütemű, egyedül az elektronikus levelek olvasása volt mérhető a felmérésben, ezt a felnőttek 24 és 17 százaléka használta már életében. A fiatalabb generációk szokásainak köszönhetően ez változhat, azonban jó ideig még nem fogja megközelíteni a hagyományos formákat.

A fiatalok egyharmada tartja legfontosabb tulajdonának a mobiltelefont, a felnőttek inkább a televízió felé hajlanak ebben a kérdésben. Azt persze nem felejthetjük el, hogy a tengerentúlon az olcsó díjak miatt a vezetékes telefon továbbra is előkelő helyen szerepel sok háztartásban, ezt ugyanis a mobil eszközök terjedése nem szorította ki olyan mértékben, mint Európában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #9
    az illusztracio pedig gyonyoru :P
  • Tetsuo #8
    japan, del-korea, taiwan es talan szingapur (magyarul gondolom igy kell leirni..)
    messze lehagyja a britek technikai erdeklodeset minden vonalon.
  • Tetsuo #7
    ebben az esetben nem is baj
  • atomkrumpli #6
    nézd meg az európai mobil penetrációt, nem vezetünk (itt sem) inkább az alsó részhez tartozunk
  • RecoPhile #5
    ***** -os.
    Én úgy hallottam hogy japánoknál minden embernél van 1 mobil, kivétel a kis gyerekeknél és babáknál.
  • duke #4
    "britek vezetnek a mobilőrületben"

    Hulye angolok,angol hulyek!
  • G_ArchAngel #3
    Idos emberek verekedtek majdnem ossze, mikor az O2-nal iPhone-ert alltunk sorba, tenyleg kicsit betegek az angolok...
  • kukacos #2
    Szerintem Magyarország simán megveri a briteket meg egész Európát az ilyen mutatókban...
  • AzUs #1
    illusztrációra 5ös