Gyurkity Péter

Új funkciókkal kísérletezik a Gmail

A Google több új funkciót is elérhetővé tett a levelezőszolgáltatásban, a fejlesztői opciókat pedig idővel a felhasználók előtt is megnyitják. Igyekeznek már a korai fázisban kiegészíteni a listát.

A keresőcég a Labs névre keresztelt fülön keresztül teszi elérhetővé az új funkciókat. A Gmail oldalán megtalálható hivatkozás részletes betekintést nyújt az új fejlesztésekbe, ezek szerepéről és az integrálási folyamatról pedig a cég illetékesei árulnak el érdekességeket. Elmondásuk szerint az újdonságokat igyekeznek minél előbb elérhetővé tenni a nagyközönség számára és erre a jövőben is számíthatunk, vagyis az oldalon mindig megtalálhatjuk majd a legújabb bővítményeket.

A fenti linken keresztül részleteket olvashatunk a fontosabb projektekről, kiegészítőkről, míg a beállításokban a szintén Labs néven megjelenő fülön magunk is kiválaszthatjuk a számunkra érdekes funkciókat. Említést érdemel ezek között az üzenetek könyvjelzőként történő elmentése (a gyors hivatkozás érdekében), az egyéni jelzések, ikonok használata, az egérmozgatás rögzítése és egyéni opciók hozzárendelése ezen mozgatásokhoz, az aláírások finomítása, valamint az egyéni gyorsbillentyűk beállításának lehetősége.

Első körben egyelőre kizárólag a Google mérnökei férnek hozzá a fejlesztői fülhöz, csak ők adhatnak hozzá újabb funkciókat a listához - ezt azonban igyekeznek minél korábban megtenni, amint az adott fejlesztés többé-kevésbé használható állapotba kerül. Idővel szeretnék megnyitni ezt a lehetőséget a felhasználók számára is, vagyis külsős fejlesztők is kiegészíthetik majd a választékot saját megoldásaikkal. Ezzel egy időben azonban szeretnének kellő óvatossággal eljárni, hogy a levelezőszolgáltatáshoz szorosan nem kapcsolódó apróságok ne kerüljenek be a végleges listába.

Ami pedig a Gmail béta jellegét illeti, Keith Coleman illetékes termékigazgató elmondta, hogy még jó néhány fontos újdonsággal készülnek, amelyek megjelenéséig minden bizonnyal nem változik a szolgáltatás státusza, vagyis marad a béta jelző.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nikiherceg #7
    na csak megtaláltam,ha valakinek kell,akkor itt van :-)

    # Enable POP in Gmail. Don't forget to click Save Changes when you're done.
    # Configure your client to match the settings below:
    Incoming Mail (POP3) Server - requires SSL: pop.gmail.com
    Use SSL: Yes
    Port: 995
    Outgoing Mail (SMTP) Server - requires TLS: smtp.gmail.com (use authentication)
    Use Authentication: Yes
    Use STARTTLS: Yes (some clients call this SSL)
    Port: 465 or 587
    Account Name: your full email address (including @gmail.com or @your_domain.com)
    Email Address: your email address ([email protected] or username@your_domain.com)
    Password: your Gmail password
  • nikiherceg #6
    smtp... .bocsi :-D
  • nikiherceg #5
    Remélem jár itt még valaki,de kéne ha van a gmailnak az stmp és pop 3 címe, kerestem rendszeren belül,de nem leltem rá :-S
  • mousee #4
    Nem azér a tizenháromforint és ötvenkét és fél fillérért, de a google labs már elég régóta üzemel... Kb amióta gmail van, azótva van labs is...hol itt az újdonság?
  • Alwares #3
    Hát mostanában éreztem némi lassulást... Vagyis miközben tölt be a gmail egyszerűen mintha fagyna a Firefox. Nem lehet átkapcsolni más fülre és mást se nagyon lehet csinálni. Dühítő. Még ha csak pár másodpercre is, de nem kéne ilyen ha eddig nem volt....
  • The Garrett #2
    van 1-2 tényleg mókás újítás a gmail labsban. A mouse gesture iranyitas nekem nagyon tetszik, meg a változtatható ikonok a megjelölt mailekhez is jók, bár 1 féle jel + a labelek hasznalataval is elég jól meg lehetett különböztetni a maileket.

    A többi ujitas meg eddigi is megvalósítható volt google customizer FFX pluginnel :)
  • tproli #1
    Részletes cikk. Az első mondat után vége is lehetne, utána semmi újdonság nincs benne.