Berta Sándor

Nehéz feladat az e-mailek megőrzése

Komoly problémát jelent a cégek számára az adatok archiválása. Különösen igaz ez az üzleti célú e-mailekre, melyeket rendszerezni is kell, és bármikor előhívhatóaknak kell lenniük.

Jelenleg már számos megoldás létezik a fontos iratok, képek hosszú távú tárolására. A legelterjedtebb a CD és a DVD. Azonban vannak olyan dokumentumok, amelyek mentése cseppet sem egyszerű feladat. A vállalatok életében ma már szinte minden elektronikus úton, e-mailben történik. Éppen ezért lenne fontos, hogy a levelezést meg lehessen őrizni akár hosszú évekre is. A legnagyobb problémát az e-mailek hatalmas mennyisége jelenti. Egy cég naponta több ezer elektronikus levelet kaphat. Ekkora mennyiség lementése pedig nem kevés időt vesz igénybe.

Ugyan csak a valóban fontos e-maileket célszerű eltárolni, jelenleg azonban kevés az olyan program, amely nem csak menteni tud, de rendszerezi és biztonságos módon meg is őrzi a tartalmakat. Pedig a helyzet közel sem annyira bonyolult, mint elsőre tűnik. A szakértők szerint egyre több a megbízható, a követelményeknek megfelelő szoftver, csak az ügyfelek nehezen szereznek ezekről tudomást.

"A legrosszabb megoldást a mágnesszalagok, illetve a rendszeres időközönként mentéseket készítő programok jelentik, mivel fennáll a veszélye annak, hogy a két mentési időpont között véletlenül törölnek egy fontos e-mailt. Egy jó rendszer segítségével egyszerűen kideríthető, hogy melyik dokumentum hol található és gyorsan elő is kereshető, illetve megjeleníthető. Ezenkívül nem engedi illetéktelenek számára a hozzáféréseket és megvédi az iratokat a káros szándékú módosításoktól. A legjobbak az automatikus mentésre képes szoftverek, de ezek használatakor is gondot okozhat, hogy az emberek szeretik sok helyen tárolni a különböző fontos dokumentumaikat" - jelentette ki Mark Diamond, a Contoural munkatársa.

Az ilyen rendszerek beszerzését az is indokolja, hogy az elveszített e-mailek pótlása nagyon sok időbe és pénzbe, akár több millió dollárba is kerülhet. "A cégeknek a jelenleginél sokkal többet kellene tenniük elektronikus leveleik megőrzésére. Ráadásul nem csak erre az egy feladatra kellene összpontosítaniuk, sokkal fontosabb lenne, hogy a tárolt adatokhoz egyetlen ablakban hozzáférhessenek. Persze nem csak az e-mailek, de az online szerkesztőprogramokkal készült dokumentumok megőrzése is egyre fontosabb" - közölte Peter Steeg, a Quest Software Unified Communications részlegének technikai igazgatója.

Végül elengedhetetlen, hogy az adott rendszer számos fájlformátumot ismerjen és képes legyen akár a chat- vagy az azonnali üzenetküldő programokon bonyolított beszélgetések mentésére is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Balage80 #4
    DVD-re archivalni (nem csak emailt, hanem barmit) feler az oroszrulettel: vagy mazlim van vagy nem. Szerintem semmi baj nincs a szalagos mentessel, habar most, hogy a diszkek ara csokken, es ezaltal sokkal kedvezobb a GB/USD-re vetitett TCO, szerintem sokkal jobban megeri a diszk alapu mentes. Ezt ha meg kombinaljuk vmi okos kis szoftverrel aminek a segitsegevel un. aktiv archivumokat lehet kialakitani, akkor tuti kis mentesi megoldasokat lehet kialakitani. Raadasul egy D2D2T (Diks to Disk to Tape) megoldassal sokkal komplexebb mutatvanyokat lehet egyszeruen, automatizaltan menteni.

    Az egesz apropoja abban rejlik, hogy a mentesi megoldas bevezetesekor ne csak hardverben vagy szoftverben gondolkozzunk, hanem egy teljes megoldasban amely figyelmbe veszi azt, hogy vallalatunk milyen iranyba fejlodik (IT szempontbol). Nem mindig a legolcsobb megoldas a legjobb. Ez mar szamtalanszor bebizonyosodott...
  • Turdus #3
    "A legrosszabb megoldást a mágnesszalagok, illetve a rendszeres időközönként mentéseket készítő programok jelentik"

    WTF? Ki írta ezt a baromságot?!?

    1) automatikus mentés már nemegyszer megmentette az életemet hardware crachnál. És mivel a legutóbbi mentés óta módosult filekat mentik, mégcsak az sem mondható, hogy gazdaságtalan vagy lassú.
    2) a mágnesszalagok még mindig JOBB MEGOLDÁSt jelentenek, mint a DVD. Egyrészt sokkal megbízhatóbbak (DVD-nek max pár év jut, mágnesszalag Faraday-kalickában jópár 10 évet is kibír). A ca. 20 éves Hofi szalagjaink még mindig hallgathatóak, pedig csak a polc tetején hevertek, mindenféle mágneses védelem nélkül.
    3) a mágnesszalagok a mai napig verik sebességben még a winyókat is. (Itt az archíváláskor használatos szekvenciális írás/olvasás sebességét értem:
    modern LTO drives can reach continuous data transfer rates of up to 80 MB/s, which is as fast as most 10,000 rpm hard disks).
  • Glutamin #2
    "A legrosszabb megoldást a mágnesszalagok, illetve a rendszeres időközönként mentéseket készítő programok jelentik, mivel fennáll a veszélye annak, hogy a két mentési időpont között véletlenül törölnek egy fontos e-mailt. "

    Na ez meg mi? Véletlenül? Miféle hülyeség ez? Az meg miért baj, ha automatikusan archivál a rendszer? Mondjuk napi heti havi stb időszakonként.

    Nagyon sok helyen használnak szalagos háttértárkat, nem pedig CD-t vagy DVD-t. Teljesen jól működnek ezek a rendszerek.

    Elég felületes ez a cikk. Felvet néhány problémát, de semmi értelmes indoklás nincs mellé.
  • Balage80 #1
    "A szakértők szerint egyre több a megbízható, a követelményeknek megfelelő szoftver, csak az ügyfelek nehezen szereznek ezekről tudomást."

    Ebben az esetben nem a legolcsobb megoldasokat kene beszerezni, hanem a legprofibbakat, es az egesz email-, adatbazis- és file system menteseket automatizaltan es "fajdalom-mentesen" lehet megoldani