Gyurkity Péter

Windows 7: a Vista tanulságaira építve

Az operációs rendszer fejlesztéséért felelős csapat első embere a Vista esetében elkövetett hibák nyújtotta tanulságok leszűrését tartja a legfontosabbnak a munkában, amely szerinte is 2010-ben eredményezhet újabb verziót.

Steven Sinofsky, a Windows és Windows Live csapat vezére a Cnet magazinnak adott interjúban beszélt az új operációs rendszer körüli munkálatokról és elképzelésekről. Elmondása szerint ezúttal igyekeznek minél kevesebb információt megszellőztetni a fejlesztésről, mivel az újdonságokat az első körben kizárólag a fejlesztők ismerhetik meg - ezzel is igyekeznek elkerülni a felfokozott várakozás által okozott túlzott elvárásokat.

Sinofsky, aki Jim Allchin megüresedett posztját vette át a cégen belül, a Vista esetében elkövetett hibák kiszűrését, azok megismétlődésének megakadályozását tartja a legfontosabb célnak.Jelezte, hogy a partnerekkel szorosan együttműködve igyekeznek kialakítani minden fontosabb részletet. Szeretnék megakadályozni a valótlan információk elterjedését, ezzel kapcsolatban pedig megjegyezte, hogy az Apple által folytatott negatív kampány minden bizonnyal az almás cég saját elképzeléseinek hiányát hivatott leplezni.

Legalább ilyen jelentős a kompatibilitás megőrzése, különösen a szoftveres meghajtók terén. Nagy változások itt nem várhatók, a feladatot a Vista esetében már elvégezték, most az a cél, hogy a megjelenés pillanatában a 32 és 64 bites verziók is megfelelő kínálattal, minőséggel jelentkezzenek - íme egy a Vista eredeti hiányosságai közül. A kernel a Windows Server 2008 magjának finomított változata lesz, amely viszont a Vista további csiszolgatásával készült el. Javulást a memóriakezelés, a hálózati funkciók, illetve a biztonság terén várnak, egyelőre itt is részletek nélkül.

Ami a megjelenést illeti, Sinofsky 2010-et valószínűsítette, mivel ez jelentené a Vista felbukkanása utáni 3 éves periódus lezárását. Nem fűzött kommentárt viszont Bill Gates azon korábbi kijelentéséhez, miszerint a Windows 7 bétája már jövő év elején bemutatkozhat.

Az igazgató szerint az Internet Explorer 8 esetében is hasonló stratégiát követnek, legalábbis ami az információkibocsátást illeti. Az új funkciókat elsőként a külső fejlesztők tekinthetik meg, a felhasználók pedig csak a pozitív visszhang után kóstolhatnak bele az új előzetesekbe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vajon kiki #80
    ... azoknak a hajthatatlan Vistazi monitorhuszárok kedvvért, akik tűzzel-vassal védik-féltik a sz*ros operációs rendszerüket, most itt egy cikk, amely részletesen azt taglalja, hogy még maga a Microsoft is elismeri, hogy mekkora egy rakás sz*r ez a Vista és nem győzik majd a hibákat kijavítgatni a következő verzióban, de váltig állítják és próbálják szépíteni amit még lehet, hogy az gyorsabb, jobb stb.. lesz annak ellenére , hogy Vista alapú lesz.
  • Flatron123 #79
    FlyingV: Te sem sokat töltöttél sorbanállással...
    Az fel sem merült benned, hogy esetleg valaki használ is annyi memóriát? Bizony nehéz egy sok sok jelenetből álló filmet összevágni BlueRay minőségben még 4 gigán is. Mac Pro, ahogy a neve is mutatja, nem az átlagembernek készült, nem olyanoknak, akik böngészgetnek, meg néha játszogatnak picit... A sok hülye meg megveszi 32Gigával, nehogy várni kelljen néhány percet minden beletekerésnél.

    Vistának meg ne a játékokhoz hasonlítsd a gépigényét, ez nem olyan dolog, hogy bekapcsolod, és csak azt futtatod, ennek a tetején futtatsz esetleg egy modern játékot, amiknek vista alatt majdnem kétszer annyi a rendszerigényük... Nem beszélve arról, hogy a Vista max Battery módban is majdnem csak fele annyi ideig bírta akkuról mint XP-vel.

    Nem tudom hogy állsz az anyagiakkal, a hozzászólásaid alapján nem rosszul, de én inkább nem erőltetem a Vistat-t ha kell ugyanahhoz a teljesítményhez + 2 giga ram meg egy új proci. Ha neked olyan oprendszer kell, ami csillog-villog, és minden agyon van design-olva, akkor használj vista-t, ha a pénztárcád engedi, szerintem ez túl nagy ár érte.
  • floatr #78
    Majd ez is le akarja formázni az mp3 playámat bedugás után, mint a vista.
  • Gabesz84 #77
    ja veszelyes az ilyen hozzaszolas plane ha cimeres okor modjara baromsagokat beszelsz. Az NT mint OS ugy lett tervezve hogy barmilyen processzoron, barmilyen fajlrendszeren elfusson. Az már más kérdés hogy x86-on kívül kereskedelmi forgalomba mas procit tamogato rendszer soha nem kerult, es ez a lehetoseg szep lassan kikopott...
    A barmilyen fajlrendszer megallapitas viszont meg megallja a helyet, pl ext2-t gyonyoruen kezel az XP kulso driverrel, csak mivel a tamogatasa nincs alapbol beepitve, eleg nehez ra telepiteni.
  • zoli47 #76
    8 GB-nál már az is belefér a 4 GB program mellé.
  • HUmanEmber41st #75
    Most olvastam Tomcat egy írását Billy fiúról..
    Nem adok linket, mindenki keresse meg:D
  • hpteso #74
    alig várom a windows 7et. :D A vistat is imadom. Kihuznam meg vele vagy 5 evig is.
  • Gascan #73
    Arról esetleg nem esett szó, hogy miért váltsunk Vistáról Windows 7-re?? Vagy XP-ről Win 7-re??

    Ezzel nem a várakozásokat fokozná szerintem, hanem inkább elővetitené a jövőt :)
  • A1274815 #72
    2 megjegyzés:
    - A Tigernek a kernele 64 bit képes csak, Leopardtól az egész
    - A korlát processzoronként (nem processzor magonként) értendő PAE-nélkül
  • FlyingV #71
    aham.. valszeg ezért lehet a Mac Pro-t 32 GB-al is kérni, sok hülye hadd vegye, csak 2GB-t használ a rendszer... ti tényleg ennyire hüly... idi... bar.. szóval nem álltatok sorban amikor az észt osztották?