Berta Sándor

Peruban vizsgázik az OLPC

A közel félmillió olcsó laptopot rendelő dél-amerikai ország lehet az első fontosabb mérföldkő és egyúttal a vízválasztó az OLPC program számára. A laptop sorsa a kis falvakban dől el.

A perui kormány összesen 486 500 notebookot akar szétosztani a legszegényebb régiókban élő gyermekek között. A számítógépekből nem jut a limai nyomornegyedekben élő fiataloknak. "Ők ugyanis nem elég szegények" - indokolta Oscar Becerra, az oktatási technológiákért felelős perui szakember.
* A válasz talán ízléstelen tréfának tűnik, pedig koránt sem erről van szó. Becerra ugyanis elmondta, hogy Lima lakosainak jut áram és elméletileg hozzáférhetnek a városi szolgáltatásokhoz, például meglátogathatják a helyi internetkávézókat. Erre viszont nincs lehetőségük a vidéken élő szegényeknek.A perui kormány éppen ezért döntött úgy, hogy a laptopokat 9000 vidéki iskola között osztják szét. A kiválasztott települések között van a fővárostól 12 órányi útra, az Andokban fekvő Huancavelica, vagy a Limától több napi járóföldre, az Amazonas régióban található Tutumberos.


A perui megrendelés talán az utolsó szalmaszálat jelentheti a sokat bírált OLPC programnak. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a készülék közel sem 100, hanem 188 dollárba kerülnek és eddig csupán félmillió darabra érkezett megrendelés. Éppen ezért szimbolikus Peru, hiszen amennyiben az olcsó notebookok beválnak a dél-amerikai országban, akkor ez lendületet adhat a projektnek. "Peru mindent jól csinál. Vidéken használják majd a számítógépeket, van bennük konstruktivizmus és realizmus, hiszen kellő számban rendeltek a készülékekből" - reagált a hírre Nicholas Negroponte.

Vagyis úgy tűnik, hogy a program jövője az olyan falvakban, mint a 742 lakost számláló Arahuay dől el, ahol jól megférnek egymás mellett az inka kor előtt sírok, a spanyol hódítók korában épült templom és a műholdas internet. Az első notebookokat a helyiek tavaly júniusban kapták meg és az Institución Educativa Apóstol Santiago nevű iskolában helyezték el. Az intézménynek 46 tanulója van. "A képzésben és az oktatásban világszerte jelenleg az az egyik legnagyobb gond, hogy a gyerekek nem fogják fel, miért is kellene tanulniuk. Azonban ha van egy számítógépük, akkor ezt megértik" - szögezte le Oscar Becerra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bender93 #3
    Na ja mostmár megzézhetik mind a 2 Tutumberos-i weblapot:D
  • onimusha #2
    pont ezt akartam irni, dél afrikában idáig kb. erre használták :D
  • Sir Quno Jedi #1
    Szal. ha tudok pornót nézni a zinterneten, akkor rájövök, hogy miért is kéne tanulni?!?!? Holá!