SG.hu·

200 millió közelében a bloggerek száma

Világszerte 184 millióan indítottak már blogot. Magyarországon kivételesen alacsony, alig nyolc százaléknyi a blogger az aktív internetezők között, amivel az összesített listán az utolsók vagyunk.

A UniversalMcCann amerikai médiaügynökség 2006 szeptember és 2007 június után idén márciusban harmadszor végzett a 16 és 54 év közötti úgynevezett aktív felhasználókra - azaz a legalább kétnaponta internetezőkre - nézve reprezentatív globális internethasználati trendvizsgálatot. Az eredmények szerint a blog népszerűsége töretlenül emelkedik; a 475 millió aktív internethasználó 72,8 százaléka számolt be róla, hogy rendszeresen olvas valamilyen blogot. 45 százalék, összesen 184 millió úgy nyilatkozott, hogy ő maga is indított már blogot, ami 14 százalékos emelkedés tavaly június óta.

A legmagasabb, 70 százalék feletti arányt Dél-Koreában (71,7 százalék), Tajvanon (70,9 százalék) és Kínában (70,3 százalék) mérték. A bloggerek száma szerinti listát Kína vezeti 42,5 millióval. Az Egyesült Államokban az aktív felhasználók 26,4 százaléka indított blogot, Nagy-Britanniában, 25,3 százalék, Kanadában pedig 22,5 százalék. A viszonylag alacsony értékek a felmérésről beszámoló Ars Technica amerikai informatikai hírportál szakírója szerint annak tudhatóak be, hogy ezekben az országokban az internet nem annyira új keletű dolog, mint például Kínában, és a felhasználók ezért már nem veszik át olyan lázas sietséggel az új szokásokat.

A túlnyomó többség - 63,5 százalék - személyes, naplószerű blogot vezet. A mindennapi élet mellett ugyancsak népszerű téma a zene, az informatika, a film és a televízió, illetve az utazás. A műfaj népszerűségének emelkedése mellett a másik újdonság, hogy a szélessávú internetezés terjedésének köszönhetően a blogokon egyre több a multimédiás tartalom; 60,6 százalék helyez el rendszeresen fotókat a blogján, 28,8 százalék tesz fel videókat, 24,3 százalék pedig zenét tölt fel.

A felmérésében 29 országból összesen 17 ezer internetező vett részt. A bloggerek aránya alapján összeállított lista végén három kelet-európai ország áll. Románia 21,3 százalékkal a 27. helyre került, Csehország a 18,2 százalékkal 28., az utolsó pedig Magyarország 7,8 százalékkal.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© ziipp2008. 04. 30.. 12:01||#6
© ziipp2008. 04. 30.. 12:00||#5
Nem minden blog arról szól, hogy tegnap este SzupiCsajszii hol volt bulizni. Vannak nagyon jó, szakértõk által írt blogok, amik hasznos info forrással szolgálnak.

Mi ez a nagy boldogság, hogy kevés a blogger? Minnél többen írják le a véleményüket, annál jobb.
© GulaSoft2008. 04. 30.. 10:55||#4
"Magyarországon kivételesen alacsony, alig nyolc százaléknyi a blogger az aktív internetezõk között, amivel az összesített listán az utolsók vagyunk."

Hála istennek.
© hpteso2008. 04. 30.. 01:08||#3
Mit lehet élvezni a blog olvasásban? Vannak a külömbözõ híroldalak és olvasson ott az ember <#lookaround><#fogmosas> Na meg írni még unalmasabb. 😊)
© emile zola2008. 04. 30.. 00:15||#2
kicsit már fárasztanak az ilyen fajta összevetések
azt még értem, ha pl. az internetelérhetõségben rangsorolnak, de hogy már ilyen baromságokban is,... csak mert vmerre most épp ez a trendi, és ezzel szórakoznak egyesek...
© Emmegki2008. 04. 29.. 23:54||#1
"Magyarországon kivételesen alacsony, alig nyolc százaléknyi a blogger az aktív internetezõk között, amivel az összesített listán az utolsók vagyunk."

<#eljen><#eljen><#eljen>
Csak normális országban élünk 😊