Gyurkity Péter

Bloggerek felvezetésével terjed az internet Kubában

Bár a blogírás a lassan nyitó szigetországban még mindig félig-meddig földalatti mozgalom képében van jelen, egyes beszámolók szerint mégis ők vezethetik be a világháló használatába a szigorú ellenőrzéshez szokott lakosságot.

Külföldi internetes lapok - hírügynökségi jelentésekre hivatkozva - egymás után számolnak be a kubai blogmozgalom jelenlegi helyzetéről, az első úttörőkről, akik komoly kockázatot vállalva élnek e hobbinak. Bár a számítógépvásárlással kapcsolatos korábbi korlátozásokat részben már feloldották, ez nem jelenti azt, hogy a világhálóra felmerészkedő állampolgárok bármit összeirkálhatnak, még akkor sem, ha csupán saját életükről szándékoznak néhány sort (a papír helyett) az internetre vetni.

Példaként említik a már meglévő blogoldalak szűk körét, amelyek tulajdonosai olykor magukat álcázva tudják csak frissíteni online naplójukat. Ezek közé tartozik a Generacion Y, amely kivételesen angol nyelven is elérhető, és amelynek szerzője nemcsak a jelenlegi helyzetről, saját életéről, hanem a számunkra oly ismerős életérzésről, a kiskapukkal teli rendszerről is hivatott szólni. Ezért is lehet érdekes még az ehhez nem szokott nyugati olvasók számára is, akik a világhálón keresztül ismerhetik meg az elnyomás jellegét, valamint az ilyen feltételek között folytatott életet.

Nem véletlen, hogy az oldal német szerveren található, hiszen a szerző - saját elmondása szerint - a legtöbb alkalommal magát turistának álcázva, különböző hotelekbe belopózva és az ott rendelkezésre álló számítógépeket használva frissíti saját naplóját. Másként ez még nem megy, annak ellenére sem, hogy az alig két hónapja hatalmon lévő Raul Castro feloldotta a számítógépek és egyéb elektronikai eszközök beszerzésével kapcsolatos korlátozásokat. Korábban az ilyen termékeket kizárólag a feketepiacon vásárolhatták meg a kubaiak, most azonban üzletek egész sora áll rendelkezésükre - más kérdés, hogy a legtöbb kubainak nincs pénze ilyen eszközök beszerzésére.

A helyzet természetesen megváltozhat a jövőben, azonban egyelőre túl sok a kérdés a kubai irányvonal általános jellegét illetően.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • remark #9
    Egy masik topkbol egy idezet neked:

    "Annyit mindenesetre tudunk, hogy mára mindössze öt ország maradt, amelyek központi bankjai nem Rotschild-érdekeltségűek. Ezek az országok: Irán, Észak-Korea, Szudán, Kuba és Líbia. Érdemes megjegyezni, hogy a 2001. szeptember 11-ét követő „terrorellenes” hadjárat előtt Afganisztánban és Irakban sem voltak ilyen pénzintézetek."
  • Cat #8
    Kubában messze a legjobb az egészségügyi ellátás és az oktatás egész Dél Amerikában. Hugo Chavez, Venezuela olajban uszó elnöke onnan importál tanárokat, hogy felemelje a saját népét. Igen, diktatura van, igen, nincsenek technológiai vivmányok, de viszont nincsenek éhezők sem. Ha bejön a kapitalizmus, náluk is megjelenik az "eredeti vagyonfelhalmozás", mint a '90-es évek Magyarországán, néhány száz ember ultragazdag lesz, rengetegen meg hajléktalanok. Vissza fogják ők még sírni Castrot...
  • DjDano #7
    ez aztán az intelligens megnyilvánulás D: Rexhawk elmondta helyettem a lényeget
  • Cat 02 #6
    embargó :)
  • Ronny #5
    a többi karib országnak is halál jól megy a sora:)
  • Rexhawk #4
    Csegevara meg a faszom többi castro féléket húzzák a fa*zkra a kommunisták.
    Ha nem lenne ez a kasztró hól tartana ma kuba?
    Miliók élete lenne normális, nem lenne ekkora nyomor, ilyen súlyos embergó.
    Tiszta szégyen az egész vezetés, kasztróval az élen elbújhatnak a világ elől.
    Csegevara meg leszo*hat.

    Vagy még rosszabb lenne a helyzetük USA alatt. Rabszolgasorba élnének akkor is. Hacsak nem jönne kastró helyett egy másik "felszabadító". Embargó meg az van, mert az USA határozza meg az egész globálpolitikát, és ők nem szeretik kasztrót.
  • kicsibicska #3
    Számot tépek, sorbaállok. Jöhetnek Csegevaráék hozzám is.
  • Frayer #2
    Csegevara meg a faszom többi castro féléket húzzák a fa*zkra a kommunisták.
    Ha nem lenne ez a kasztró hól tartana ma kuba?
    Miliók élete lenne normális, nem lenne ekkora nyomor, ilyen súlyos embergó.
    Tiszta szégyen az egész vezetés, kasztróval az élen elbújhatnak a világ elől.
    Csegevara meg leszo*hat.
  • valamit #1
    Óriási lépések ezek a kubaiaknak.