MTI

A magyar dalt ünneplik a Szigeten

Idén "mínusz egyedik" napja is lesz a Sziget fesztiválnak: augusztus 11-én, a magyar dal ünnepén 16 és 23 óra között 150-200 zenész váltja majd egymást a Nagyszínpadon.

Az eseményen az elmúlt öt évtized beat-pop-rock daltermésének javából hangzik el válogatás - közölte a fesztivál főszervezője csütörtökön Budapesten. Elmondta: a magyar dal ünnepének ötlete Presser Gábortól származik. Beszámolt arról, hogy nem kifejezetten zenekarok produkciójáról van szó, az előadók legfeljebb 2-3 számot adnak elő. Lesznek közös produkciók is, amikor a zenészek "beszállnak" egymáshoz - tette hozzá Gerendai Károly. Hangsúlyozta: szándékaik szerint hagyományteremtő eseményről van szó, amelyről felvétel is készül.

A fellépő zenészek maguk döntik majd el, mit játszanak és milyen sorrendben. A programot rövidesen véglegesítik. Az ötletgazda Presser Gábor közölte: a hét órába legfeljebb 70-80 dal fér bele. Hangsúlyozta: a rendezvénynek az is a feladata, hogy ösztönözze a médiát arra, játsszon minél több magyar nyelvű számot. A szervezők szándéka szerint jövő évtől szeptember harmadik vasárnapja lenne a magyar dal napja. A tájékoztatón részt vett a hazai zenészek közül Bródy János, Frenreisz Károly, Tolcsvay László, Mihály Tamás, Nagy Feró, Ákos, Lerch István, Babos Gyula. A szervezők beszámoltak arról, hogy a "mínusz egyedik" napra 2500 forint lesz a belépőjegy.

Az idei Sziget fesztivált augusztus 12. és 18. között rendezik az óbudai Hajógyári-szigeten; 12-én, a "nulladik" napon a legendás Iron Maiden zenekar lép fel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!