Gyurkity Péter

Az Apple és a Microsoft is a Blu-ray táborában

A Sony tárgyalásokat folytat a két céggel saját Blu-ray lejátszóinak alkalmazásáról. A formátumból igyekeznek kihozni a legnagyobb bevételt, miközben árcsökkentésre készülnek. Több üzlet már most beváltja a HD DVD meghajtókat.

Nagyjából így foglalható össze a Blu-ray háza tájáról érkező azon hírek tartalma, amelyek ezen a héten láttak napvilágot. Elsőként a redmondi szoftvercéggel kapcsolatban merültek fel újabb pletykák, miszerint a cég komolyan fontolgatja az átállást, mi több, a HD DVD veresége után már a szoftveres meghajtón, illetve a külső lejátszók megfelelő csatlakoztatásán dolgoznak, hogy az Xbox 360 konzol ne maradjon nagy felbontású olvasó nélkül.

A Sony részéről időközben annyi hangzott el, hogy újabb partnerekkel folytatnak előrehaladott tárgyalásokat a formátum, illetve annak lejátszói alkalmazásáról. Ezen lehetséges partnerek között említették a Microsoftot és az Apple-t is, amely szintén tervezi a nagy felbontású szabványt támogató meghajtók alkalmazását saját hardvereinél. Érdekes, hogy ezzel a lépéssel komolyan erősítenék az Xbox 360 helyzetét, ám a jelek szerint a Sony számára fontosabb a Blu-ray térhódítása a konzolok piacán folytatott versenynél. Ez nem is meglepő, hiszen elemzők szerint a formátumnak még a győzelem ellenére sincs esélye olyan kifutási időre, mint annak idején a VHS, vagy DVD-formátumoknak. Most ugyanis az internetes szolgáltatások, a digitális terjesztés ellen kénytelenek harcolni, ez pedig sokak szerint győzelemre ítéltetett.

A cég komoly árcsökkentéseket tervez, nyilván ugyanezen célból. Stan Glasgow, a Sony Electronics vezérigazgatója egy interjúban elmondta, hogy évente nagyjából 100 dollárral csökken majd a lejátszók ára, így az év végére elérik a 300, 2009-ben pedig a 200 dolláros határt. Ez fordulópontot jelent majd, hiszen ekkor már olcsóbb lesz az asztali lejátszó, mint a PlayStation 3 konzol, ami fellendítheti az eladásokat.

Időközben több üzlet is megkezdte a korábban értékesített HD DVD meghajtók becserélését, visszavételét. A kanadai FutureShop jelenleg két lejátszót kínál az akció keretében, míg a Circuit City esetében a belső levelezésből derült ki, hogy szintén a lejátszók beszámítását tervezik. Ezekért cserébe - némi felárért - Blu-ray lejátszót kínálnak majd, azok számára pedig, akik nem kérnek a lejátszókból, ajándékutalvánnyal igyekeznek kárpótlást nyújtani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Yv@n #59
    Ez nem gond, csak szerintem sokan nem gondolták végig azt amit én leírtam, és gondoltam megosztom ezt a nézetemet. Van aki kultúráltan felfogja, mint Ti, és van aki pedig csak beböfög valamit a maga tapló módján, utána válaszra sem méltat, dehát ez van :)
  • Yv@n #58
    Van igen(főleg régebbi filmek, nem a mostani évek nagyobb látvány dolgai), ugyan kevés és főleg díszdobozos dolgokat épp kerültem, pont mert ezek külön "szentélyt" igényelnének :) Értsd: hogy nézmár ki egy porosodó díszdoboz? És 30?
    Szóval nem nekem való :)
  • matt taylor #57
    érzés( egy z kimardt:D)
  • matt taylor #56
    Értem amit mondasz, ennek is megvan az előnnye (pl: kevesebb szemét: nejlon)

    Egy személyes kérdés(minden OFF nélkül): volt valaha eredeti DVD-d
    Kersztapa dízdobozos dvd-d bőrtokban van, egyszerűen jóérzés csak ugy elővenni megnézegetni és megszagolgatni, majd megnézni, más érés mint egy logora klikkelni az asztalodon ;)
  • matt taylor #55
    Köszi
  • WoodrowWilson #54
    Te így vagy vele, mi úgy. Te majd nézed online streamelve, mi meg megvesszük blu-rayen. De amíg lesznek olyanok mint mi, akik szeretik a gyűjtődobozos változatot, addig ne temessétek a blu-rayt (és sztem még sokáig lesznek:P)
  • Yv@n #53
    Igen, ezek jó filmek voltak.
    Forest Gump-ot hatalmas filmnek tartom, ettől függetlenül nem nagyon néztem meg sosem kettőnél többször, és a mi napig emlékszem a teljes tartalmára...tehát nem érzem, hogy megnézném mégegyszer, de elfogadható az is, hogy más ezzel nem így van, és megnézné még 1-2 alkalommal...mondjuk 2 évvel később.

    A kérdés az, hogy érdemes-e ezért kiadni a többszörösét annak az összegnek amit akkor fizetnél, ha "on demand" néznéd online streamelve, illetve megéri-e, hogy ezt a 2 éves intervallumot az asztal alatt/szekrényben porosodva töltse?

    Szerintem nem. Ez a pazarló birtoklási vágy(nekem kell, kezemben akarom fogni, etc.) sokakban adott azonban.
    Megnézel egy filmet online 1000ft-ért, vagy megveszel egy díszdobozos gyüjtői kiadást 8000ért. A díszdoboz szép és jó, de egy idő után külön szobát tartassz fenn csak ezeknek :) Nem mellékesen online streamelve 7 másik filmet megnézhetnél ugyanabból az összegől...(a számok hasraütés eredményeként jöttek létre, hatásvadászat céljából.)
  • Yv@n #52
    Várom a címeket.
    Az arcod nagy volt mint mindíg, de egyelőre Te még mindíg nem mondtál egy címet sem...
  • willcox #51
    Tudod mi a hülyeség? Az, hogy nem vagy kellően tájékozott, és úgy próbálod osztani az észt. A ms nyilatkozta azt, amit írtam. Az meg már másik dolog, hogy a Sony ezt saját maga megoldotta.
  • dez #50
    És mennyi idő alatt osztod vissza? :)