Gyurkity Péter

Változik a Vista aktiválása

Pontosabban annak ellenőrzése, hiszen az első javítócsomaggal eltűnik a csökkentett mód és kizárólag figyelmeztetések jelennek meg az aktiválatlan másolatokon. A szoftvergyártó kibővítette a Windows XP SP3 tesztelését.

A friss beszámolók szerint a Microsoft most azzal érvel a Vista mellett, hogy az egészen pontosan a felére szorította vissza a kalózmásolatok arányát az XP-nél megfigyelt szinthez képest. Ezt ők azzal magyarázzák, hogy az új operációs rendszer jóval komolyabb és hatékonyabb védelmi megoldásokat alkalmaz, így sokkal nehezebb megoldani a feltörést, ám érdekes módon ez is megváltozik az első javítócsomag érkezésével.

A jelenleg még tesztelés alatt álló SP1 ugyanis egy nagyon fontos részletet megváltoztat. A legérdekesebb, hogy megszűnik a csökkentett, redukált mód, amely eddig akkor lépett életbe, ha elmulasztottuk aktiválni operációs rendszerünket, illetve fals kulcsot használtunk fel. Ekkor gyakorlatilag használhatatlanná válik a rendszer, ám a Microsoft ezt nem tartja fair megoldásnak, ezért az SP1 után maradnak a figyelmeztető üzeneteknél, amelyek folyamatosan felhívják a figyelmet az aktiválás szükségességére. Emellett háttérnek egy nagy fehér tapétát kapunk, amely szintén arra figyelmeztet, hogy elmulasztottuk az aktiválást.

A felhasználónak két opció áll majd rendelkezésére, hogy kilépjen ebből a státuszból, az elsővel (Activate Now) azonnal aktiválhatja saját másolatát, míg a csak valamivel később megjelenő másodikkal (Activate Later) ezt némi halasztás után teheti meg. Az idegesítő figyelmeztetésekkel nem törődő felhasználók az üzenet kikapcsolásával korlátlan számban halaszthatják el a legális szoftver beszerzését, a megtért kalózok viszont a normál ár feléért, mintegy 119 dollárért ( 20428 forintért) juthatnak hozzá a jogtiszta változathoz.

"A gyanútlanul hamis szoftvereket használóknak kedvező megoldást szeretnénk találni" - mondta Mike Sievert, a Microsoft egyik marketingigazgatója. A WGA hitelesítő eljárás során a célszámítógép számos adatát, többek között az alaplap szériaszámát és a gép IP-címét is ellenőrzik, azonban ezeket az információkat nem használják fel személyes adatok megszerzésére - hangsúlyozta Sievert. A lépéssel kapcsolatban olyan vélemények is elhangoztak, miszerint ezzel ismét emelkedni fog a kalózmásolatok aránya, a kritikusok szerint pedig a Microsoft mindössze a Vista vonzerejét szeretné növelni, hiszen a jelenlegi számok azt mutatják, hogy még a kalózok sem érdeklődnek a szoftver iránt.

A legalább ennyire várt XP-s harmadik javítócsomag tesztelése időközben kibővült, a jelenlegi előzetesbe immár az MSDN és a TechNet előfizetői is betekinthetnek. A végleges verzió azonban csak jövőre várható, így nekünk egyszerű halandóknak még jó adag türelemre van szükségünk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • squirell #63
    Te kis mázlista
  • chuky123 #62
    "hiszen az első javítócsomaggal eltűnik a csökkentett mód" szép lesz majd ha vmi driver vagy egyébb hiba miatt nem lehet majd csökkentet módba inditani a vistácskát. Amugy nekem is rossz tapasztalataim a vistával kapcsolatban.
    Nekem anno 1 sima áramszünet "galyra" tette a vistát bár az gyári home basic OEM
    verzsön volt. Rebootkor 1 sima "missing operation system" -es hibaüzivel le is állt.Hiába probáltam javitani a telepitölemezéröl semmi nem segitett. Szóval megbizhatóságba van mit fejlődni a vistának. Azóta a gépen xp fut és no probléma.
  • slickboy #61
    Mégse. Akkor még nem lehetett letölteni.
  • slickboy #60
    Superfetchet és indexelő szolgáltatást is le lehet lőni, ha nem kell. Vezérlőpult, szolgáltatások alatt. Kipróbáltam superfetch nélkül, semmivel sem éreztem lassabnak a töltést. Indexelőt is kinyomtam mert nem használom a rögtön keresést. Inkább rendet tartok állományaim között,képek, filmek, stb külön mappa és akkor minden megvan.
    Amikor 95-ről írtam, annak tényleg nagyobb sikere volt, legalábbis hosszú sorokban álltak az emberek, hogy vegyenek egy Win95-öt. Azért tényleg előrelépés volt 3.11-hez képest. Vistánál mintha ilyen nem lett volna. Mármint sorbanállás. Lehet csak a marketing működött jobban anno.
  • daneelolivaw #59
    bírom a sok szóhuszárt, jönnek, mondják, h vista sucks, nagyon el van cseszve, holott eddig csak képeken látták. nagyon fel tudnak húzni ezzel, utálom az ilyen embereket. tapasztalat nélkül mondanak véleményt
  • daneelolivaw #58
    amúgy saját tapasztalatból, vista sokkal jobb, mint az xp, xp-t azért tettem csak vissza, hogy gyorsabban fusson a crysis, ennyi, amúgy kár érte, akárki akármit mondd.
  • Thomas Von #57
    Ugyan úgy jött, mint az xp.Emlékszem az első xp-s élményeim nagyon szarok voltak, kb a megjelenés után másfél évvel raktam csak fel.Vistával sem lesz másként.Egy vistás új acer laptoppal akartunk a pendrivomra másolni kb 30 megát 10 perc után is időt számolt...hát az ciki.Ugyan ezen a laptopon ez a hangerősdi sem stimmelt tökéletesen.Nem tudta felismerni, h bevan e dugva a füles vagy nincs.Legyünk türelmesek és várjunk 1-2 évet, addig jó az xp is:)Vista fan haver is belátta:)
  • phoenix1 #56
    Szerintem inkább a stabilitáson dolgozzanak, mint a feltörés védelmen. Ha valaki ért hozzá biztos feltöri.
  • floatr #55
    Amikor a 95-öt telepítette a rendszergazda próbaképpen egy 386-osra (tán 4 v 8 mega rammal), hihetetlen lassú volt -- nyilván voltak igényei. Egyikünk megjegyezte h kissé olyan képregényszerű ez az egész, mire a rendszergazda közölte h ez itt egy oktatási verzió, és azért olyan lassú h lehessen jegyzetelni
  • gkalcso #54
    Úgy látszik, hogy kedvezni akarnak a legnagyobb terjesztői hálózatuknak ;)