Gyurkity Péter

Iskolai agresszió után itt az online cikizés

Az Egyesült Államokban egyre nagyobb méreteket ölt az iskolai agresszió új formája, amelynek keretében a világhálón keresztül zaklatják egymást a fiatalok. Egyesek szerint felnagyítják a problémát, mások a következményekre figyelmeztetnek.

A jelenséggel kapcsolatos legújabb felmérést a US Centers for Disease Control and Prevention (CDC) végezte el, és arra a következtetésre jutott, hogy az iskolai esetek mellett egyre jobban terjed az internetes zaklatás, amely kifejezetten a tanulókra irányul. Mindez nemcsak kitaláció, hiszen komoly ügyekre is fény derült az utóbbi hónapokban, amelyek jóvátehetetlen következményekkel jártak.

Példaként említik annak a 13 éves lánynak az esetét, aki felakasztotta magát, miután a 16 éves fiúnak vélt internetes ismerőse megemlítette, hogy a világ jobb hely lenne nélküle. Mint később kiderült, az állítólagos fiú a lány egyik barátnőjének anyja volt, aki így akarta móresre tanítani őt. Enyhén szólva túllőtt a célon, amire válaszul az államban azonnal módosították a törvényt, hogy az online zaklatás is büntethető legyen. Az üggyel kapcsolatban a szakértők igyekeztek megjegyezni, hogy bár sokan túl tudnak lépni a zaklatáson - legyen az akár iskolai, akár online -, jó néhányan törékenyek, könnyebben sebezhetők.

Mások szerint a problémát igencsak felnagyítják és eltúlozzák mind annak méreteit, mind pedig veszélyeit. Olyan vélemény is elhangzott, miszerint az ezzel kapcsolatos hisztéria mindössze arra szolgál, hogy megregulázzák a tanulókat, és megpróbálják jobban követni, megfigyelni őket. Nem lehet azonban figyelmen kívül hagyni azt a tényt, miszerint a CDC rengeteg hívást kap iskoláktól, amelyekben az online zaklatással kapcsolatos tanácsokat kérnek a tanárok, illetve az intézmény vezetése. Kiemelt szerepet kapnak itt az azonnali üzenetek, a mobiltelefonon elküldött SMS-ek, illetve a közösségi oldalak, hiszen ezek kitűnő kiindulási alapot jelentenek a zaklatók számára.

A felmérés többek között megerősítette azt a korábbi feltételezést, miszerint az interneten kiszemelt tanulók nagyobb eséllyel fognak lőfegyvert magukkal vinni az iskolába. Ez már meglehetősen komoly veszélyt jelent, így bármennyire is nevetségesnek tűnik a probléma első hallásra, annak következményeivel mindenképpen számolni kell.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #63
    Öö, az ÁNTSZ a tisztiorvosi, mi lehetett a másik amit kérdezni akartam? :) Öööö. Lehet fel kéne hívnom őket, hogy leépülök-e. Sry
  • bakagaijin #62
    OFF kérdés: nem értem, mi köze ennek a CDC-hez? Kb. mintha az ÁNTSZ-t vagy a tisztiorvosi szolgálatot kérdeznék hogy biiiiiztonságos-e a wiw használata gyermekek számára.
  • Kagemusha #61
    eleg gyenge idegzete volt az emlitett lanynak, nekunk ennel tobbet kellett elviselnunk gyerekkorunkban, megis itt vagyunk, nem lettunk drogosok, nem lettunk ongyilkosok...
  • rigidus #60
    Nem csak iskolakban, hanem nagyban is ez megy. De hat nem kell it semmin meglepodni, a televizio musorok 80%-ban fegyverek, drog, zulles, nepbutitas megy. Nehany evtized mulva a kozepkor ala fog butulni a nyugati vilag.
  • Devotus #59
    Az a baj, hogy a baszogatások általában nem csak szóbeliek, mert azokat meglehet tanulni kezelni. De amikor az unalmasabb órákon azzal szórakoznak a "menő" csávók, hogy rágót ragasztgatnak meg hajigálnak a másikhoz, meg ragasztószalaggal tekerik körbe a cuccát? Ez csak 2 példa a sokból, pedig a gyerek nem akar mást csak odafigyelni az órára...Ha a tanárhoz fordul az ciki, az osztálynak jó szórakozást jelent röhögni rajta...
    Nem tudom mi lenne a megoldás erre, de biztos hogy nem azt hibáztatnám, aki a stress és tehetetlenség miatt a halálba menekült. Sajnos a többi menő csávóból pedig egyre több van.
  • haxoror #58
    Szóljatok ti a szüleinek, ilyen egyszerű.
  • Lokids #57
    redfish: Sajnos ehhez hozzá tartozik, hogy nem bírjuk nézuni emberi társunk szenvedését, de erre mit tesz a többség? Elfordítja a fejét, így nem kell látnia. Mert az a könnyebb.
  • KLT #56
    "Ha ad a cikiző gyereknek egy anyai fülest..."
    Már ki is rúgták. Mármint a tanárt, persze. A mostani fiatalság fenemód tudatában van a jogainak, sajnos emellett a kötelességeiről hajlamos megfeledkezni.
    "...akkor jön a szülő, és a gyerekek szeme láttára agyonveri a tanárt."
    Délsvéd purdé esetén sajnos ez utóbbi következménnyel "legyintés" nélkül is számolhat.
  • KLT #55
    "Ott azért van folyamatos terror, hogy a pszihésen gyengéket kiszórják. (Katonaság)"
    Frászkarika cintányérral. Miért volna jó ÍGY kiszórni a pszichésen gyengéket?Ha ez volna a szempont, akkor már a sorozáson pszihológusok csapata serénykedne -amikor engem soroztak, még biztos nem volt ilyen.
    Jól gondolom, hogy nem voltál katona?
    Azért van szopatás, meg meg megalázás, mert az őrmester, egy primitív állat, és örömét leli benne.Az öreg katona, aki meg nem sokkal magasabban művelt, továbbadja amit ő kapott, az aktuálisan gyengébbnek.
  • Visor #54
    Ebben az esetben nem a tanárnak kell szólni, hogy a cigány veri állandóan a gyereket! Itt már rendőrségi feljelentést kell tenni! Ha szól a tanárnak csak ő húzná a rövidebbet.