Korbely Attila
Szuggesztió I. - A láttatás művészete
Fotónkkal minden esetben be szeretnénk mutatni valamit. Ez a valami lehet egy konkrét tárgy, élőlény, hangulat, érzelem, vagy egy sztori.
Nagyon ritka az olyan merész próbálkozás, amikor az alkotó nonfiguratív, vagy foltokat, kontrasztokat bemutató ábrázolása nem ad konkrét támpontot - semmit nem kíván sejtetni -, hanem a nézőre bízza, hogy létrehozza expresszív módon a "saját képét". A lényeg, hogy hatást gyakoroljunk. De hogyan, miként áll össze a kép? Hogyan lát a szem? Ha ezt tudjuk és megértjük, egészen másként fogunk viszonyulni témáink bemutatásához.
Látni és láttatni
Az embernél csakúgy, mint az élővilág többi lényénél - eltekintve néhány rovarfajtól -, a fekete - fehér látás, tehát a nagy kontrasztok kiértékelése az érzékenyebb, ezért elsődlegesen meghatározó a képalkotás terén. Fekete-fehérben könnyebb fókuszálni, ezért használnak a hivatásos operatőrök fekete-fehér keresőt. A színekkel csak a baj van, mondhatnánk talán joggal. Gondoljunk csak arra, hogy vannak színtévesztők, sőt, általában jobb és bal szemünk sem egyformán színezi a képet: az egyik picit sárgább, másik hidegebb képet közvetít.
Ameddig a roppant virító spektrálszíneket - prizma, vagy szivárvány színei-, egészen biztosan egyetemes színeknek tekinthetjük - tehát bárhol is járjunk a földön, a piros, piros marad, a kék pedig kék - addig a kék és zöld, az ibolyakék és piros közötti átmenetek megfogalmazása koránt sem egyszerű. Zöldeskék, vagy kékeszöld? A hétköznapi ember számára igen nehezen megfogható színek. A színek birodalma egy zseniális káosz.
1 fok
De mi is történik valójában amikor a tekintetünk rávetül valamire? Fekvő téglalaphoz hasonlatos látóterünkben a dolgok általában térben távolabb és közelebb helyezkednek el, ritka, hogy teljesen sík felület töltse ki azt. A szem mozgatható, és képes fókuszálni is. De hogyan áll össze egy kép? Talán nem is hinnénk, de szemünk igen különleges módon csupán egyetlen fok szélességben lát élesen. A tekintet a fent leírtak alapján, a fekete-fehér kontrasztokon fut végig, ezzel tudat alatt kialakítja a látott kép alapvonásait, és ezekre fókuszál. Minden jó kép lerajzolható, jellemezhető néhány vonallal és jó vázlat esetén ezek a vonalak tökéletesen egybeesnek szemünk pásztázási vonalaival. A pásztázást a színek, mint kontraszttényezők is befolyásolhatják, a szem színes képnél ezeknek is figyelembevételével indul útra.
Íme egy uniszex példa: ha megy az utcán száz férfi/nő és egy kiemelkedően jól néz ki a többi mellett, nem kell sokat keresgélnünk, valamiért azonnal kiszúrjuk, és valószínűleg meg is jegyezzük küllemének jellemző jegyeit (csak, hogy szolidan fogalmazzak). A szem ugyanígy ugrik rá az erőteljes motívumokra. Ahol káosz uralkodna logikailag, a folt-, fény-, kontraszt-, és színhatások eredményeként összeállhat egy forma, amely tetszeni fog a szemlélőnek. "Roppant tudású" oktatók szokták mondogatni, hogy ha kontrasztos a téma környezete, akkor azt nem fogjuk felismerni, a képet zavarosnak véljük, mivel a lényeget - a bemutatásra szánt témát,- a szem élesség pásztázását elcsaló kontrasztok veszik körül. Ez nagy igazság, érdemes megfontolni.
Mennyit is dolgozik a szemünk! Hát nem csodálatos? Egyetlen fok látószögben látunk élesen, és mégis élesnek látunk egy szemünk és csőlátásunk tekintetben kb. 90 és 120 fokos panorámát. Az egész betanult illúziókeltés. Az agy hatalmas munkát végez, folyamatosan kiegészítéseket tesz és a szemet is irányítja. Rekeszel, színkiegyenlítést végez, képeket készít! Micsoda tökéletes, megfoghatatlan és természetfeletti megoldások! És mennyit dolgozik naphosszat. A fényképészet művészetének elsajátításához elengedhetetlen ennek a csodálatos ajándéknak a felfedezése.
Le a színekkel? - a jó kép egyik titka, a fokozatos színhasználat
A színek művészete nagy tudomány. Szó sincs róla, hogy útban lennének a színek, sőt. Fantasztikus hatással bírnak, megfelelő kezekben! A színekkel bánjunk visszafogottan - először a kontrasztokkal, a formákkal bánjunk jól, utána következhetnek a halvány, érzelmeket megmozgató finom árnyalatok, a monokróm hatás felfedezése. És ha már minden egyben van, vagyis kellő esztétikai védelmet élvezünk, hogy ne ripacs agyonélesített túlszínezett képekből álljon számunkra a fotó, nyugodtan levehetjük a polcról a palettát és indulhat a színek ábrázolása.
Klikk a képre a nagyobb változathoz
A Hortobágy egyik biorezervátumában él az eurázsiai vadló hazai populációja. Egy augusztusi estén hatalmas vihar kerekedett. Egyetlen tájékozódási pontom egy kis kunyhó volt, ahová felszerelésemmel költöztem ki, és innen indultam napi sétákra a lovak mindennapjait figyelni-fotózni. Először a szelet éreztem, majd elsötétedett a horizont és rövidesen hatalmas fergeteg emelkedett apró menedékem fölé. Mielőtt otthagytam volna a lovakat készítettem egy felvételt - a felbontás miatt szerencsére még diára -, de a lényeget cask a kép hosszas szemlélése után fedeztem fel: a vihar arcát örökítettem meg, ahogy kidomborodik a sötét felhőből.
A felvétel roppant egyszerű, nincs előtere, erőteljes színei. A pillanat szüleménye. Az ábrázolás egy primitív, kezdetleges kompozíció. Csupán kis kunyhóm magányát szerettem volna bemutatni egy pillanat elkapásával, de a szerencse nekem dolgozott, és a felvétel a megismételhetetlen minimál ábrázolás ellenére az egyik kedvencem. A képet Canon EOS 1V Hs géppel, EF 50mm f/1.8 I. objektívvel fotóztam Fujifilm Velvia 50 diára.
Az egyszerűbb mindig jobb
Vesszőparipám az egyszerű megjelenítés. Az egyszerű, mértanban tanult vonalak, ívek használata erőteljesen megszépíti a téma-ábrázolást. A grafit-, szén-, vagy tusrajzra emlékeztető egyszerű, de igen lényegre törő fekete-fehér fotó elkészítése nem könnyű feladat, azonban ha színes felvételezésre adjuk a fejünket, még több problémával fog meggyűlni a bajunk!
A fekete-fehér műfaj egy nagyon hálás terület. A fekete-fehér fotográfia mindig elgondolkodtat, mert nem teljesen készáru. Eredetibb, egyedibbnek hat, mint a hagyományos színes kép. Hiányzik belőle a szín, ezért könnyebb a falra akasztanunk, mint egy színeivel domináló kész képet. A fekete-fehér alkotások időtlenségének, - az esetleges teljes kézi kivitelezést is szem előtt tartva - elsősorban ez kölcsönöz magasabb értéket. Időtállóbb a fekete-fehér fotó, mint a színes, mert sokkal nehezebb megunni, és kötetlenül bemutatható. A másik ok, hogy sokkal több szabadságot ad, erősebben apellál az érzéki felfogásra, sokkal nagyobb empátiát generál, vagyis nagyobb mértékű a hatása.
Szürke alapkő
Mit tegyünk hát? Bárcsak tehetnék korunk kezdő fotósai és digitális "mindent azonnal lefotózni elmebajok" helyett egy képet kutatva elővehetnék apu polcáról a gépet, forte filmet, fotózhatnának, majd a fürdőszobában rögtönzött laborban elkészíthetnék a kétkezi egyedi fotográfiát! Azok az évek elmúltak már. De ha itt kezdődik a képkészítés, akkor sokkal gondosabban nyúl az ember a színekhez, és nem képek tízezreit ontaná a digitális vizuális válság közepette, hanem a helyzet áldásának súlyát értékelve alkotna.
Természetesen jó a digitális technika, csak épp túlzott marketingtömeg nehezedik rá és nem a képi kultúrát, hanem a techno-mániát, a fogyasztói társadalom eligénytelenedését szolgálja. Ismerjük meg a szemet, a teret, a témát, és csak végül az eszközt! Felfedezők, az élet ajándékait gyakrabban fellelő, a részletekben elmerülő vidámabb emberek leszünk, ha elsajátítjuk a lényegre törő esztétikus ábrázolást.
Nagyon ritka az olyan merész próbálkozás, amikor az alkotó nonfiguratív, vagy foltokat, kontrasztokat bemutató ábrázolása nem ad konkrét támpontot - semmit nem kíván sejtetni -, hanem a nézőre bízza, hogy létrehozza expresszív módon a "saját képét". A lényeg, hogy hatást gyakoroljunk. De hogyan, miként áll össze a kép? Hogyan lát a szem? Ha ezt tudjuk és megértjük, egészen másként fogunk viszonyulni témáink bemutatásához.
Látni és láttatni
Az embernél csakúgy, mint az élővilág többi lényénél - eltekintve néhány rovarfajtól -, a fekete - fehér látás, tehát a nagy kontrasztok kiértékelése az érzékenyebb, ezért elsődlegesen meghatározó a képalkotás terén. Fekete-fehérben könnyebb fókuszálni, ezért használnak a hivatásos operatőrök fekete-fehér keresőt. A színekkel csak a baj van, mondhatnánk talán joggal. Gondoljunk csak arra, hogy vannak színtévesztők, sőt, általában jobb és bal szemünk sem egyformán színezi a képet: az egyik picit sárgább, másik hidegebb képet közvetít.
Ameddig a roppant virító spektrálszíneket - prizma, vagy szivárvány színei-, egészen biztosan egyetemes színeknek tekinthetjük - tehát bárhol is járjunk a földön, a piros, piros marad, a kék pedig kék - addig a kék és zöld, az ibolyakék és piros közötti átmenetek megfogalmazása koránt sem egyszerű. Zöldeskék, vagy kékeszöld? A hétköznapi ember számára igen nehezen megfogható színek. A színek birodalma egy zseniális káosz.
1 fok
De mi is történik valójában amikor a tekintetünk rávetül valamire? Fekvő téglalaphoz hasonlatos látóterünkben a dolgok általában térben távolabb és közelebb helyezkednek el, ritka, hogy teljesen sík felület töltse ki azt. A szem mozgatható, és képes fókuszálni is. De hogyan áll össze egy kép? Talán nem is hinnénk, de szemünk igen különleges módon csupán egyetlen fok szélességben lát élesen. A tekintet a fent leírtak alapján, a fekete-fehér kontrasztokon fut végig, ezzel tudat alatt kialakítja a látott kép alapvonásait, és ezekre fókuszál. Minden jó kép lerajzolható, jellemezhető néhány vonallal és jó vázlat esetén ezek a vonalak tökéletesen egybeesnek szemünk pásztázási vonalaival. A pásztázást a színek, mint kontraszttényezők is befolyásolhatják, a szem színes képnél ezeknek is figyelembevételével indul útra.
Íme egy uniszex példa: ha megy az utcán száz férfi/nő és egy kiemelkedően jól néz ki a többi mellett, nem kell sokat keresgélnünk, valamiért azonnal kiszúrjuk, és valószínűleg meg is jegyezzük küllemének jellemző jegyeit (csak, hogy szolidan fogalmazzak). A szem ugyanígy ugrik rá az erőteljes motívumokra. Ahol káosz uralkodna logikailag, a folt-, fény-, kontraszt-, és színhatások eredményeként összeállhat egy forma, amely tetszeni fog a szemlélőnek. "Roppant tudású" oktatók szokták mondogatni, hogy ha kontrasztos a téma környezete, akkor azt nem fogjuk felismerni, a képet zavarosnak véljük, mivel a lényeget - a bemutatásra szánt témát,- a szem élesség pásztázását elcsaló kontrasztok veszik körül. Ez nagy igazság, érdemes megfontolni.
Mennyit is dolgozik a szemünk! Hát nem csodálatos? Egyetlen fok látószögben látunk élesen, és mégis élesnek látunk egy szemünk és csőlátásunk tekintetben kb. 90 és 120 fokos panorámát. Az egész betanult illúziókeltés. Az agy hatalmas munkát végez, folyamatosan kiegészítéseket tesz és a szemet is irányítja. Rekeszel, színkiegyenlítést végez, képeket készít! Micsoda tökéletes, megfoghatatlan és természetfeletti megoldások! És mennyit dolgozik naphosszat. A fényképészet művészetének elsajátításához elengedhetetlen ennek a csodálatos ajándéknak a felfedezése.
Le a színekkel? - a jó kép egyik titka, a fokozatos színhasználat
A színek művészete nagy tudomány. Szó sincs róla, hogy útban lennének a színek, sőt. Fantasztikus hatással bírnak, megfelelő kezekben! A színekkel bánjunk visszafogottan - először a kontrasztokkal, a formákkal bánjunk jól, utána következhetnek a halvány, érzelmeket megmozgató finom árnyalatok, a monokróm hatás felfedezése. És ha már minden egyben van, vagyis kellő esztétikai védelmet élvezünk, hogy ne ripacs agyonélesített túlszínezett képekből álljon számunkra a fotó, nyugodtan levehetjük a polcról a palettát és indulhat a színek ábrázolása.
Klikk a képre a nagyobb változathoz
A Hortobágy egyik biorezervátumában él az eurázsiai vadló hazai populációja. Egy augusztusi estén hatalmas vihar kerekedett. Egyetlen tájékozódási pontom egy kis kunyhó volt, ahová felszerelésemmel költöztem ki, és innen indultam napi sétákra a lovak mindennapjait figyelni-fotózni. Először a szelet éreztem, majd elsötétedett a horizont és rövidesen hatalmas fergeteg emelkedett apró menedékem fölé. Mielőtt otthagytam volna a lovakat készítettem egy felvételt - a felbontás miatt szerencsére még diára -, de a lényeget cask a kép hosszas szemlélése után fedeztem fel: a vihar arcát örökítettem meg, ahogy kidomborodik a sötét felhőből.
A felvétel roppant egyszerű, nincs előtere, erőteljes színei. A pillanat szüleménye. Az ábrázolás egy primitív, kezdetleges kompozíció. Csupán kis kunyhóm magányát szerettem volna bemutatni egy pillanat elkapásával, de a szerencse nekem dolgozott, és a felvétel a megismételhetetlen minimál ábrázolás ellenére az egyik kedvencem. A képet Canon EOS 1V Hs géppel, EF 50mm f/1.8 I. objektívvel fotóztam Fujifilm Velvia 50 diára.
Az egyszerűbb mindig jobb
Vesszőparipám az egyszerű megjelenítés. Az egyszerű, mértanban tanult vonalak, ívek használata erőteljesen megszépíti a téma-ábrázolást. A grafit-, szén-, vagy tusrajzra emlékeztető egyszerű, de igen lényegre törő fekete-fehér fotó elkészítése nem könnyű feladat, azonban ha színes felvételezésre adjuk a fejünket, még több problémával fog meggyűlni a bajunk!
A fekete-fehér műfaj egy nagyon hálás terület. A fekete-fehér fotográfia mindig elgondolkodtat, mert nem teljesen készáru. Eredetibb, egyedibbnek hat, mint a hagyományos színes kép. Hiányzik belőle a szín, ezért könnyebb a falra akasztanunk, mint egy színeivel domináló kész képet. A fekete-fehér alkotások időtlenségének, - az esetleges teljes kézi kivitelezést is szem előtt tartva - elsősorban ez kölcsönöz magasabb értéket. Időtállóbb a fekete-fehér fotó, mint a színes, mert sokkal nehezebb megunni, és kötetlenül bemutatható. A másik ok, hogy sokkal több szabadságot ad, erősebben apellál az érzéki felfogásra, sokkal nagyobb empátiát generál, vagyis nagyobb mértékű a hatása.
Szürke alapkő
Mit tegyünk hát? Bárcsak tehetnék korunk kezdő fotósai és digitális "mindent azonnal lefotózni elmebajok" helyett egy képet kutatva elővehetnék apu polcáról a gépet, forte filmet, fotózhatnának, majd a fürdőszobában rögtönzött laborban elkészíthetnék a kétkezi egyedi fotográfiát! Azok az évek elmúltak már. De ha itt kezdődik a képkészítés, akkor sokkal gondosabban nyúl az ember a színekhez, és nem képek tízezreit ontaná a digitális vizuális válság közepette, hanem a helyzet áldásának súlyát értékelve alkotna.
Természetesen jó a digitális technika, csak épp túlzott marketingtömeg nehezedik rá és nem a képi kultúrát, hanem a techno-mániát, a fogyasztói társadalom eligénytelenedését szolgálja. Ismerjük meg a szemet, a teret, a témát, és csak végül az eszközt! Felfedezők, az élet ajándékait gyakrabban fellelő, a részletekben elmerülő vidámabb emberek leszünk, ha elsajátítjuk a lényegre törő esztétikus ábrázolást.
