Berta Sándor

A légitársaságok nem kérnek az adattárolásból

Alighogy ismertté váltak az európai légiutas-adatbázis létrehozásának részletei, az Európai Légitársaságok Szövetsége (AEA) máris tiltakozik az elképzelés ellen.

A szervezet egyáltalán nem örül az ötletnek. "Nem ismertek előttünk az adatfelvétel és az adattárolás költségei. Csupán az bizonyos, hogy ezek a kiadások szinte teljes egészében minket terhelnek majd. Hiába mondja az Európai Unió, hogy csak öt évig lesznek aktívak az információk és utána további nyolc évig őrzik meg őket, ez akkor is egy óriási esemény a légitársaságok életében. Úgy véljük, hogy az európai PNR-rendszer már akár jövőre valósággá válhat" - jelentette ki Francoise Humbert, az AEA kommunikációs vezérigazgatója.

"A Franco Frattini által bejelentett terv a valóságban azt jelenti, hogy a légitársaságokban a jövőben összesen 27 különböző rendszerhez kellene hozzáférniük vagy ilyeneket felszerelniük. Ez pedig mind technikai, mind szervezeti szempontból rémálom. Ráadásul, az Európai Bizottság nem veszi figyelembe a légitársaságok pénzügyi, gazdasági jelentőségét" - tette hozzá a szakember.

Az Európai Légitársaságok Szövetségét egyébként leginkább az dühítette fel, hogy az Európai Bizottság (EB) szinte titokban készítette elő a javaslatot és a testület az AEA egyetlen tagvállalatának véleményét sem kérte ki az ügyben. Vagyis a beruházásokról a légitársaságok feje fölött döntenének, de minden költséget rájuk hagynának. A szervezet ezért azt követeli, hogy az EB azonnal vizsgálja meg, az intézkedések milyen változást jelentenek majd a légitársaságok és az utasok életére, utazási szokásaira. A cégek is hajlanak egy biztonsági rendszer létrehozására, de a jelenleg tervek alapján körvonalazódó rémálomból, köszönik, nem kérnek.

A törvénytervezet egyébként az Európai Parlament elé kerül, azonban az EP-nek ebben a kérdésben kizárólag konzultációs joga van, így elvileg semmilyen módon nem szólhat bele az európai légiutas-adatbázis létrehozásába. Az adatvédelmi szakembereket magán az elképzelésen kívül leginkább az zavarja, hogy az adatbázisba a tervek szerint - bizonyos feltételek mellett - akár harmadik ország is beletekinthet majd.

Mint ismeretes, az EU 13 évig őrizné a légiutasok adatait. Az adatbázis az Egyesült Államokban alkalmazott rendszer mintájára épülne fel és az egyes légiutasokkal kapcsolatban 19 különböző információt tartalmaz majd. A nyilvántartásban minden olyan személy szerepelni fog, aki repülőgépen érkezett az Európai Unióba, illetve egy az EU-ból induló járattal utazott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lame #2
    Nem ertem mire kell ez nekik.
    13 ev-ig tarolni? Minek?
    Persze ennek a kolteseget ugyis az utasok fieztik majd meg ...
  • Razgon #1
    Az EB már csak ilyen. Kísértetiesen hasonlít a módszer arra, ahogyan a szoftverszabadalmakat akarták elfogadtatni.
    Mivel head to head nem menne, ezért suttyomban próbálják keresztülvinni.