Berta Sándor

Orvosok az egészségügyi adattárolás ellen

Több orvosi szervezet is tiltakozik a tervezett az elektronikus betegkártya és a kötelező egészségügyi adattárolás bevezetése ellen.

Az akció részét képezi a néhány nappal ezelőtt meghirdetett, több mint 50 civil szervezet és politikai csoport által támogatott, szeptember 22-ei berlini kampánynak, amelynek mottója: "Szabadság félelem helyett - Állítsuk meg a megfigyelési őrületet!" A kezdeményezéshez eddig csatlakozott a NAV-Virchowbund, a Medi-Verbund és a Szabad Orvosegyesület (FÄ), valamint támogatja a kórházi orvosokat tömörítő legnagyobb német érdekvédelmi szövetség, a Marburger Bund is.

Az orvosok a felvonuláson várhatóan átlátszó autókkal jelennek majd meg, így hívva fel a figyelmet arra, hogy amennyiben elfogadják az előterjesztéseket, akkor a jövőben megszűnik a német állampolgárok magánélete és minden információ hozzáférhető lesz a hatóságok számára. A Szabad Orvosegyesület leginkább azt veti a német egészségügyi minisztérium szemére, hogy a szükséges időn túl is tárolni akarja a betegek és az orvosok adatait, ezenkívül a szervezet szerint a hivatal félrevezeti az embereket, amikor azt állítja, hogy minden információ az új elektronikus betegkártyára kerül.

"Ez technikailag nem lehetséges és nem is tervezték. Minden adat a betegbiztosítók központi szervereiben van és csak az interneten lehet hozzájuk férni. A kártya csupán ehhez a folyamathoz jelent segítséget, hiszen csak így kaphatók meg a betegek és az orvosok információi. Az adattárolás egyedül a betegbiztosítóknak kedvez, akik átkutathatják az adatbázist a jó bevételt jelentő betegek után. Az elektronikus betegkártya nem gyógyszer és nem oldja meg az egészségügyi problémákat, inkább új gondokat generál, hiszen milliárdokat von el a betegektől" - nyilatkozta Martin Grauduszus, az FÄ elnöke.

Az orvosok egy része ráadásul elítéli az elektronikus betegkártya bevezetését, mert annak költségei még nem ismertek, de várhatóan 3000 és 10 000 euró közötti összeget tesznek majd ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • toto66 #6
    Az e-betegkártya arra lenne jó, hogy a beteg bárhol tartózkodik orvosi segítséget kaphasson a kórelőzmények ismeretében. Tehát számítógépes hálózaton hozzáférhessenek az orvosok a beteg ilyen adataihoz, ehhez kell az Internet.
    De a betegbiztosítóknál nem a legjobb helyen van az adatbázis, egyébként pedig maga a kártya a bankkártyához hasonlóan működhetne.
    Nem a technikával van a probléma, hanem annak az alkalmazásával, mármint ha rossz indulatú!
  • Darth Sith #5
    ""Ez technikailag nem lehetséges és nem is tervezték. Minden adat a betegbiztosítók központi szervereiben van és csak az interneten lehet hozzájuk férni"
    sosem értem egyszerüen, miért kell olyan adatszervereket netre kötni, amelyeken titkos dokumentumok, személyi adatokat tárolnak.
  • AranyKéz #4
    << már rég nem arra megyünk, sokkal inkább Huxley. >>

    Nem tudom ki hogy van vele, de a Brave New World világát nem tekintem túl borzasztónak.

    Ami zavart benne, de állatira, az a kasztrendszer, a rezervátumok (amiből rögtön 2 fajta is van), meg az agymosás.
  • cadeyrn #3
    orwelli jövő...
    már rég nem arra megyünk, sokkal inkább Huxley.

    egyébként szerintem nem rossz ötlet. Persze, hogy évekig nem a megfelelő célokra lesz használva, de előbb-utóbb jó lesz.
  • AranyKéz #2
    Azért jó hogy nem egy kutatást mindenféle Gattaca okokra hivatkozva betiltanak, aztán a betegbiztosítók már most kényük-kedvük szerint válogathatnak.
  • Ronny #1
    egyetértek. Ez csak egy újabb lépés az orwelli jövő felé.