Gyurkity Péter

Az IBM is ingyen irodai csomagot kínál

Közvetlenül a Microsoft számára kedvezőtlen európai uniós döntés után jelezte az IBM, hogy ők is ingyenes irodai csomaggal szeretnének egy szeletet kiharapni a tortából, a Google pedig prezentációkkal bővíti meglévő szolgáltatását.

A Nagy Kék döntéséről a Reuters számolt be egy rövid hírben, pusztán annyit közölve, hogy a vállalat elhatározta egy ingyenes irodai szoftvercsomag megjelentetését. A Lotus Symphony névre keresztelt csomagban hagyományos szövegszerkesztő, táblázatkezelő, valamint üzleti prezentációs megoldást is találunk majd, a cég tehát egy komplett ajánlatot kínál majd az érdeklődőknek, igyekezvén minél nagyobb és hatékonyabb konkurenciát megjeleníteni a Microsoft Worddel szemben.

Elemeinek elődeit részben még a Lotus Development kezdte forgalmazni 1983-ban, egészen addig, amíg a céget a piaci versenyben a Microsoft összeroppantotta. Az IBM - amely 1995-ben vásárolta fel a Lotust - eddig a Linux ingyenes kezelőrendszerrel próbált borsot törni a redmondi óriás orra alá. Az IBM most úgy látja, ideje továbblépni és a szoftverpiac más szegmenseiben is folytatni kívánja taktikáját. Az IBM az ingyenes hadjárattól azt is reméli, hogy nemzetközileg elfogadottá válik az Open Document Format szabvány, amely viszont "nem szeret" együttműködni a Microsoft termékeivel. Az ODF-szabvánnyal az IBM célja annak elérése, hogy az egyes dokumentumokat ne csak egy, hanem sokféle alkalmazói program képes legyen olvasni.

A Symphony a nyílt forráskódú Open Office programcsomagra épül, amely ugyancsak az alapja a Sun Microsystems Star Office csomagjának, valamint a Google asztali alkalmazáscsomagjának. Steve Mills, az IBM szoftverfejlesztési főnöke elmondta: az ingyenes programcsomagból ugyan nem lesz haszna a cégnek, de több nagyvállalat remélhetőleg a költség nélküli alkalmazásokat választja majd a drága Microsoft-programok helyett, és a felszabaduló forrásokból más IBM-fejlesztéseket vásárolnak.


Nem az IBM azonban az egyetlen, amelyik erősíteni szeretné saját helyzetét az irodai szoftverek piacán. A Google Docs az elmúlt hónapokban meglehetős népszerűségre tett szert és az online csomag most tovább bővül. A keresőcég közleménye pontosan öt hónappal azután jelent meg, hogy első alkalommal bejelentették a prezentációs kiegészítés fejlesztését, vagyis csaknem fél évre volt szükség a munka befejezéséhez.

"A Google Alkalmazások kiegészítése a Google Dokumentumok prezentációs eszközével, valamint más, a jövőben várható újdonságokkal jól mutatja, hogy milyen eltökélten és gyorsan dolgozunk azon, hogy minél jobb szolgáltatást nyújtsunk felhasználóinknak" - mondta Peresztegi Zoltán, a Google magyarországi képviselője. "Nagyon fontosnak tarjuk, hogy termékeink az egész világon érthetők és elérhetők legyenek, hiszen az internet-felhasználók 65%-a nem beszél angolul. Külön öröm számomra, hogy a Google prezentációkészítő eszköze magyar nyelven a világpremierrel egyszerre, a mai napon jelenik meg."

A jövőben tehát az internetes szolgáltatást használók a PowerPointhoz hasonló illusztrációkat, prezentációkat is készíthetnek, mindezt ingyen, hiszen a Googe Docs díjmentes alternatívát nyújt. Pontosabban a magánfelhasználók számára ingyenes, hiszen a Google az oktatási és kutatóintézmények, valamint a kormányzati hivatalok és vállalatok számára egy némileg felturbózott változatot kínál, mégpedig felhasználónként évi 50 dolláros díjért cserébe.

Reményeik szerint a kínálat kibővülésével még nagyobb eséllyel vehetik fel a versenyt a redmondi fejlesztésekkel és általában véve a hagyományos offline megoldásokkal. Mindenképpen előremutató fejlesztésről van szó, bár az átlag felhasználók egyelőre többnyire maradnak a megszokott szoftvereknél.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • floatr #5
    Aztán majd egy guglis keresésben viszontlátod a dokumentumaidat :)
  • echo #4
    nem a 2007es office nem nagyon jött be. most open office-t vagy még az őskövület xp-s ms officet nyúzom. valahogy ezek az online cuccok eddig sem győztek meg eddig, bár amikor néha használom nagyon király, hogy elkezdem itt az egyik gépen a doksit és simán folytathatom mondjuk egyetemen minden macera nélkül.
  • Dark Angel 666 #3
    Én maradok a kalóz Microsoft Office 2007nél
  • egyember1 #2
    sztem tök ügyesek, hogy ilyen dolgokat is csinálnak...
    irígy vagyok? igen! :D
    :P
  • axaard #1
    csak az OpenOffice-s prezentációs fájlkiterjesztést nemtámogatja. Még. (legalábbis a feltöltésnél nekem még nem ajánlotta fel lehetőségnek, csakis az M$ Powerpaint fájlokat...)