SG.hu·

Utólagos jogdíjfizetés fenyegeti a PC-gyártókat

A Német Szabadalmi és Márka Hivatal (DPMA) elképzelése szerint a németországi számítógépgyártóknak visszamenőleg körülbelül 200 millió eurós jogdíjat kellene fizetniük a 2002-2005 között értékesített PC-k után.

A DPMA javaslata értelmében a PC-gyártóknak minden olyan eladott számítógép után, amelyben volt merevlemez, kötelesek 15 euró jogdíjat fizetni a szerzői jogi társaságoknak. "A beépített merevlemezt tartalmazó PC-k alkalmasak arra, hogy a winchesteren a felhasználók filmeket másoljanak" - áll egy egyelőre nem jogerős ítélet indoklásában.

Amennyiben a döntés jogerős lesz, teljesen megváltozhat a jelenlegi piaci helyzet. Nem csoda, hogy a PC-gyártók azonnal összeszámolták, hogy mennyi konfigurációt adtak el 2002 januárja és 2005 decembere között. Az eredmény: körülbelül 13 millió számítógép. Mindez azt jelenti, hogy az utólagos jogdíj összesen akár a 200 millió eurót is elérheti. "Ennek az ítéletnek a következményei rettenetesek lennének az egész németországi számítógépipar számára. Ugyan a gyártók felkészültek erre a helyzetre is, azonban ez nem zárja ki, hogy egyes vállalatok nehéz anyagi helyzetbe kerülnének. A jogdíj kifizetése elsősorban a kis cégek számára lenne nehéz" - reagált a DPMA terveire Judith Lammers, a BITKOM német szakmai szervezet munkatársa.



Nem ez lenne azonban az egyetlen jogdíj, amit a számítógépgyártóknak fizetniük kell a termékeik után. A Müncheni Tartományi Bíróság tavalyi ítélete szerint ugyanis minden olyan PC után, amellyel sokszorosíthatók szövegek, 12 euró jogdíjat kell fizetniük. Ez a döntés azonban még szintén nem jogerős, az ügyet jelenleg a Német Legfelsőbb Bíróság tárgyalja. Ezenkívül minden eladott DVD-írót 9,21 eurós jogdíj terhel. Vagyis akár számítógépenként 36,21 euró jogdíj is kiszabható, feltéve, ha van az adott PC-ben merevlemez és DVD-író. Már pedig ennek a követelménynek a legtöbb mai konfiguráció megfelel. "Ez szinte elviselhetetlen mértékű egyvelege a jogdíjaknak" - kommentálta az ügyet Leopold von Gerlach, szerzői jogi esetekre szakosodott ügyvéd.

Szakértők ugyanakkor egyre valószínűbbnek tartják, hogy legalább egy, de lehet, hogy az összes PC-gyártó fellebbezni fog a döntés ellen és így az ügy akár évekig is elhúzódhat. Végképp összezavarhatja a dolgokat és teljesen új helyzetet teremthet a várhatóan jövő január elsején hatályba lépő új német szerzői jogi törvény, ami új tárgyalások lefolytatására kényszerítheti a PC-gyártókat és a szerzői jogi társaságokat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© fourgee2007. 08. 12.. 12:55||#40
Nagyon sok családi fényképet és videót kiírtam, az adathordozók után jogdíjat kellett fizetnem. Azért, mert azt feltételezték hogy illegális tartalmat másolok rá. Akik ezt a döntést hozták, azok nagy százalékban férfiak. Mindegyiknek van f@sza. Minden nemi erõszakot elkövetõnek van f@sza. Magyarul, jogosan feltételezhetjük róluk, hogy nemi erõszakot akarnak elkövetni, hiszen megvan hozzá az "eszközük". Tehát, csukjuk le õket a picsába, így nem hoznak több idióta rendeletet... <#hehe>
© HUmanEmber41st2007. 08. 12.. 11:53||#39
Jó lenne szervezni egy világraszóló sztrájkot, h egy híres film megjelenésekor ( fõleg az amcsik) ne menjenek el megnézni a moziban. Várni kellene vele 1 hetet.
Persze az mégjobb lenne, ha nem menne senki 1 hétig a világon moziba, és filmet, CD-t sem venne senki. Csak 1 hétig...
Valahogy rá kellene ébreszteni a világ kiadóvállalatait, h az idejük lejárt..
© ziby2007. 08. 11.. 18:46||#38
másolat== Másholhat
© ziby2007. 08. 11.. 18:45||#37
Nem bírom ezt ésszel felfogni:S Most küzdenek a letölések ellen de minden adathordozóra rárakják a jogdíjikat. Bírom én ezt a felfogást is amúgy. Ebbõl a gondolat menetbõl ki indulva: Mindenki a gépére másolat pedofil videókat. Tartóztassunk le mindenkit akinek van merevlemez a gépébe! Vagy lehet dokumentumokat is tárolni egy lemezen, ezek a dokumentumok lehet leírják hogy kell házilag bombát csinálni! Börtönbe mindenkivel aki dokumentumokat tárol!
© lpmaskmancick2007. 08. 11.. 13:34||#36
akkro a cerkára és a papírlapra is szedjenek jogdíjat,mert ha én egy könyvbõl lemásolok egy verset vagy egy akármit akkor azért is jogdíjat kéne fizetnem.errõl az egészrõl a tv ügyvédje jutott eszembe amikor megkeresték az artistjust-ot hogy miért kell jogdíjat fizetni a memóriákártyáért ha pl a családi fényképeket tartunk rajta vagy a dvd-é si minek ha pl saját videóinkat írjuk rá......
© Adenoma2007. 08. 11.. 08:57||#35
minden balta után árvasági díjat kéne fizetni, ugyanis minden balta alkalmas, hogy kiontsunk vele egy szülõ életét
© formatuq2007. 08. 11.. 01:47||#34
nagyon sok igazsagot irtatok, de sajnos ha ott font a nagy kutyak eldontottek (bar a dunaba kene loni az osszeset) akkor nincs mas mint lesulyjedni a szintjukre es lopni csalni ahol tudsz.
Nem a az embertarsadtol!!!
Hanem az allamtol az allamban, az ilyen kiskiralyoktol, mint "kiadok". Es ezert el se itelhetnek, max alatkinzasert, hiszen egy feregtol lopsz, egy hitvanytol, aki a "sajat" fajtanak nevezettet sanyargatja.

hitvany fergek.
© erb2007. 08. 10.. 19:39||#33
Nem ertem miert vagytok meglepodve. A multban is megfejtek minket, ezutan is meg fognak. Addig semmi sem valtozhat, mig a vezetok (~politikusok) nem lesznek szamonkerhetoek.

Mikor olvastam a cikket en is felhaborodtam. Megforult a fejemben, hogy sorba allitom az ossze ingyenelo szemetet es ... a tobbit a fantaziatokra bizom.

Aztan atgondoltam, es el kell ismernem, ugyes huzas. Az igazsag az, hogy barmeddig feszithetik a hurt, ugysem fog tortenni az eg egyadta vilagon semmi.

Uff.
© virs lee2007. 08. 10.. 17:25||#32
Mert ez köztörvényes lopás bûncselekménye, állami keretek közt.
© virs lee2007. 08. 10.. 17:23||#31
JBQA a jogvétõ ingyenélõcégeknek!