SG.hu·

Napelemes egér

Holland kutatók olyan számítógépes egeret fejlesztettek ki, amely a működéséhez szükséges energiát a napból nyeri.

A NOW kutatóközpont munkatársai a Twente-i, az Utrechti és a Delfti Egyetem szakembereivel közösen négy éven keresztül dolgoztak a Sole Mio nevű egér megalkotásán, míg végül sikerrel jártak. A tudósok most arra kíváncsiak, hogy a vezeték nélküli egér működik-e egy napon át, illetve akár egy sötét irodában is. Amennyiben a 15 részből álló teszt sikeres lesz, úgy évente világszerte több százmillió elemet lehetne megspórolni.

Az egér működéséhez 20 mA áramerősségre van szükség. Az eszköz teljesen környezetbarát, a beépített akkumulátor teljes erejű napsütés esetén akár 250 mA-t is össze tud gyűjteni. Az egér a mesterséges fényt is át tudja alakítani a működéséhez szükséges energiává, azonban a felhasználónak időnként nem árt az ablakhoz vinnie vagy a párkányra kitennie és napenergiával is feltölteni a készüléket. Előny, hogy a Sole Mio akár USB-porton keresztül is újratölthető.

Az elmúlt hónapokban egyre több a napenergiát hasznosító termék látott napvilágot. Június végén például a napelemes bikini után a napenergiát használó mobiltelefon mutatkozott be. A mobil külső részén napelemeket helyeztek el, ezek biztosítják a működését. A teljes feltöltéshez elég mindössze a telefont 40 percre a napra kihelyezni, utána 20-25 percen át beszélhetünk vele. A HTW S116 egyetlen hátránya talán a jelenlegi borsos, 510 dolláros ára.

A HTW termékéhez ideális kiegészítő lehet a Solar Technology cég által kifejlesztett Freeloader nevű napenergiás akkumulátortöltő, amely maga is rendelkezik egy beépített akkumulátorral és amelynek köszönhetően egy mobiltelefon 44 órán át maradhat készenlétben.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© bszzita2007. 08. 15.. 19:48||#25
Hehe. Ez tetszik, de telljesen igazad van. 😊
Egyébként engem k....ra nem érdekel, hogy milyen egerem van. Logitech van "100" éve, régebben vezetékes volt most meg ilyen lézeres cucc vagy miafene. <#lookaround>
© spydee2007. 08. 10.. 16:40||#24
A kézfejjel letakart egérnapelemre a megoldás: a fluoreszkáló kesztyû😄
Amúgy szerintem azoknak találták ki, akik kiviszik az új napelemmel üzemelõ családi házuknak a teraszára a highend laptopot, hogy a szabadban élvezhessék a csodálatos zöldövezetben, a madárcsicsergés és friss hegyi patak által rendezett szimfóniát, miközben a gigaultrabites Wifi hálózati kapcsolatukon megnézik a bankszámlájuk óránkénti duplázódásának grafikonjait....(ne vagyok irigy..ááá nem!😉
© BaltásRém2007. 08. 10.. 14:35||#23
sztem marhaság.... mi az a néhány mA azon a kis feszültségen ? Milyen energiáról beszélünk ?
nem ilyen hülyeségekrõl kellene beszélni ! mit lehet ezen energiagazdálkodni ???
Nem tudom, nem is akarom választékosan ,taglaltan leírni amire gondolok. Aki tudja mirõl beszélek, az most velem mosojog, és zárja be az ablakot 1000-el.
© Flashy2007. 08. 10.. 13:46||#22
jó ötlet, vagy jó ötlet akkor, ha a napelemes dolgok elõállítása elég olcsó ahhoz, hogy ne használjon el többszörannyi (nem-nap-)energiát mint amennyit spórolhatunk vele. és ha a végfelhasználói ára olyan olcsó lesz, hogy eséllyel választhatják ezt az emberek. ja, és legyen minél több napelemes cucc, nem biztos hogy az egereken múlik az emberiség sorsa, legyen mindenbõl napelemes, hogy mindenki körülnézhessen és amibõl lehet, vehessen napelemeset. felõlem tehetnek a tévémbe is napelemes aksit, napközben még arra is esik valamennyi fény. persze ha ezzel én is spórolok pénzt (amennyivel többe kerül a tévé annyi bejön a villanyszámlán) és ha globálisan is jó (nem használnak el több nem megújuló energiaforrásból származó energiát mint amennyit spórolunk vele).
© Zro2007. 08. 10.. 13:24||#21
Amíg a hozzászólásokat gépelitek addig is az egéren van a kezetek ? 😊 Egyébként nem tudom ki hogy van vele, de én nem takarom le az egeret teljesen, inkább fölötte van a kezem. Az új napelemeknek meg nem kell már direkt fény sem. Aki irodában dolgozik, az meg gépelni is szokott nem csak kattintgatni, nem beszélve az ebéd szünetrõl, wc, cigi, duma stb 😊 Ráadásul amíg olvasol valamit addig is fölemelheted a kezed.
© a_n_d_r_e_w2007. 08. 10.. 10:14||#20
Az egésszel csak annyi a bajom, hogy a napelem pont ott van, ahol az ember tenyerel (jó mondjuk az egéren hol máshol lenne), de így sok értelmét nem látom, a másik meg, hogy az A4Technek van ennél gazdaságosabb egere (7mA) lehet velük kellene közösködniük.
© AljasGetto2007. 08. 10.. 09:00||#19
Ebben az egészben csak a napelem a f@xság, a többi része pedig már rég van, vehetsz olyat, ami indukciósan tölti magát, vagy este rádugod a bölcsõjére, stb.

De gondolom ha csak egy jóminõségû akksi van az egérben, az legalább megduplázza az árát (és egy alapból is drágább vezetéknélkülire gondolok most)...
© MaSzKa2007. 08. 10.. 07:04||#18
énekem is ez a meglátásom
rárakod a kezed akkor nem töltödik

de nem rossz ötlet
© Caro2007. 08. 10.. 06:43||#17
Láttam már olyan egeret, ami wireless volt, csak az egérpad kellett, hogy speckó legyen.
Elektromágneses hullámokon kapta meg a neki szükséges áramot.
Persze ez nagyon pazarló, ahhoz képest, amennyi egy egérnek kéne.
© Sir Quno Jedi2007. 08. 09.. 23:58||#16
Szerintem eltévedtél. Olvasd újra, hátha... 😄