Gyurkity Péter

2010-ben jöhet a Windows 7

A friss hírek szerint a Microsoft megkezdte a Windows 7, vagyis a Vienna részleteinek tisztázását. Ezek még nem ismertek, de a cég legfeljebb három éven belül szeretné elkészíteni az operációs rendszert.

A News.com a vállalathoz közel álló forrásokra hivatkozva számolt be arról, hogy Redmondban megkezdődtek a konkrét megbeszélések a Vienna fontosabb részleteiről és funkcióiról. Egyelőre nem sok minden szivárgott ki, ám azt már tudni lehet, hogy a Microsoft Windows 7 névre keresztelte a Vista utódját és hogy ezzel egy szigorúbb menetrendhez szeretnék tartani magukat, megelőzvén a mostanihoz hasonló komolyabb csúszásokat.

Az szintén biztos, hogy az operációs rendszer 32 és 64 bites változatokban egyaránt megjelenik és a Vistához hasonlóan több verziót kapnak az otthoni és vállalati felhasználók. A cég egy előfizetéses alapokon működő rendszeren is gondolkodik, ám ennek részleteiről még semmit nem tudni. "A Microsoft három éves fejlesztési periódust írt elő az operációs rendszeren dolgozó csapatnak, ám a pontos megjelenési időpont a megfelelő minőségi szint eléréséhez köti" - derült ki a cég által elküldött körlevélből. A partnereket már most tájékoztatják a fontosabb újításokról, igyekezvén megfelelni igényeiknek.

A következő állomás azonban a Vista első javítócsomagja, amely körül némi félreértést kellett tisztáznia Redmondnak. Egy véletlen elírásból ugyanis többen arra a következtetésre jutottak, hogy az SP1 előzetese már elérhető, így az ügyet egy cáfolat és bocsánatkérés útján kellett elrendeznie a cégnek. A levélben ugyanis tévesen szerepelt a Vista SP1, amely helyett valójában a Windows Server 2008 egy új bétájáról volt szó, és ez vált elérhetővé a szervízcsomag helyett.

A ZDNetnek küldött emailban már pontosabban fogalmazott a cég: "A Vista javítócsomagja mindenképpen megjelenik, ám a konkrét időpontról még korai lenne beszélni. Terveink szerint az SP1 még az év vége előtt elérhető lesz."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #96
    "ÖÖÖ miért is? Megjelent egy új, de ez egyálalán nem jelenti, hogy a régi "elavult lenne"."

    Igen, részben azért elavult, mert van jobb. Másrészt meg azért, mert az elmúlt 6 évben fejlődtek a hardverek és szoftverek is rendesen. Ma már másképp és másra használják az emberek a gépüket, stb. Például ha telepítéskor plusz driver kell, azt az XP csak floppy-n eszi meg, de olyat egy mai gépben már nem találsz. Amikor az XP-t tervezték, és írták nem voltak többmagos procik, nem volt sok giga RAM, nem voltak 500 gigás vinyók, stb. Aztán nem voltak pl. HD filmek. Az emberek nem lógtak a neten egész nap, nem használtak ennyiféle programot egyszere, stb.

    "Fejlődés akkor lenne, ha lenne 4-5 oprendszert gyártó cég, amelyik egymással valósan versenyez, mert akkor érdekük lenne valóban a felhasználói igényeknek jobban megfelelő operációs rendszert gyártani."

    Ott van az ezer féle linux, az OSX, meg még pár kevésbbé ismert, amit főként nagy szervereken használnak.

    "Tehát, az MS nem fog ingyen javítgatni oprendszert, de azt elvárja, hogy a programozók mint hű kutyák ingyen és bérmentve tegyék a programjaikat vista kompatibilissé."

    Nem ingyen teszik. Az ő termékeikből is megveszi a júzer az újabb verziót a vistához. Ráadásul új lehetőségeket kapnak az MS-től, lényegében ingyen, amivel jobb termékeket készíthetnek, és azt több ügyfélnek adhatják el.

    "Kompatiblitás sosem létezett windows alatt. Részleges volt, de teljes soha."

    Teljes kompatibilitás nem létezik. Az MS megteszi amit tud. Mások sokkal kevesebbet szoktak aggódni emiatt. Pl. a FireFox kiterjesztései szinte sosem működnek az újabb verziókkal, és sokhoz nem is jön frissítés. Pedig ez több nagyságrenddel egyszerűbb rendszer, mint a win.
    A linuxot nem ismerem annyira, hogy biztosat tudjak mondani róla, de nem lepődnék meg, ha ott is lennének ilyen problémák.

    "Beszélgess programozókkal mielőtt ekkora hülyeségeket leírsz."

    Szoktam elég sűrűn, mivel magam is az vagyok már egy ideje.

    "Hintsük el egy fórumon hogy az a felhasználó aki nem tud vistát felrakni az buta, hátha vérszemet kap."

    ???

    "Az elterjed szoftverek nyilván jó supporttal rendelkeznek, akiknek igazán nem gond hogy vista kompatibilissé tegyeék a programjaikat, ergó ez egy üres duma, röviden: hazugság."

    Nos, imelőtt hazugnak nevezel valakit, nem ártana picit utánnanézni a dolgoknak. Pl. beszélgess programozókkal.
  • BiroAndras #95
    "Ne vard el hogy majd megsajnalom, hogy milyen nehez dolga van."

    Ne sajnáld, csak lépj ki a rózsaszín álomvilágból, és fogadd el a realitást.

    "Amin muszaj valtoztatni, azon muszaj. Szerintem ezeket a dolgokat a piac szo nelkul benyeli."

    Hát pedig te is épp amiatt sírsz, amit muszáj volt változtatni, mert ezek miatt van sok kompatibilitási gond.

    "DRM kinek fontos pl."

    A DRM nem sok vizet zavar egyelőre. Nem emiatt készülnek lassan a driverek. Szükség meg azért van rá, mert a nagy kiadók csak így adják ki PC-re a termékeiket.

    "Viszont minel inkabb kitoljuk a koltsegeket, ma annal tobb nyereseget realizalunk."

    Igen, de hosszabb távon csúnya nagyot bukhatunk. Nem mondom, hogy ez esetben erről lenne szó, de szerintem ez egy olyan dolog, amin nem érdemes spórolni.

    "Az MS valamikor hozott egy dontest. A piac reszerol KOTELEZO-e az hogy egyetertenek a dontessel, es csatlakoznak az MS torekveseihez? NEM."

    Nem kötelező, csak célszerű, ha életben akarnak maradni.

    "Az MS-nek oda kellene figyelnie a piac akaratara is"

    Ne aggódj, odafigyel. De gondolom te is tudod, hogy minden igénynek nem lehet megfelelni.

    "Az MS fugg a partnereitol, es ezert erdeke lenne az hogy azok is pont arra tartsanak es pont olyan utemben mint ő."

    Nem kivitelezhető ilyen szinten az együttműködés. Túl sokan vannak. Ráadásul a HW gyártók érdeke az, hogy a Vista erőforrásigénye jó nagy legyen, de közben ne tartalmazzon túl sok újítást, ami miatt nekik dolgozni kell.

    "Bejohetett volna jobban is, ha jobb dontest hoznak, vagy kevesebbet kockaztatnak..."

    A jobb döntés szerinted az lett volna, ha kidobják az összes fejlesztést, és csak egy SP3-at adnak ki az XP-hez? Üzletileg biztosan rendkívül rossz döntés lett volna, mivel az SP-k ingyenesek.
    Ha meg új verzióként adják ki, az se jobb. Már így is rengetegen arra panaszkodnak, hogy semmi újat nem tud a Vista (ami persze nagyon nem igaz), most képzeld el mennyire lenne sikeres, ha a pár jelentős fícsört kidobnának.

    "Mielott meg messzire rohannal (raadasul rossz iranyba) en most olyan jelentos valtoztatasokrol beszelek amit az MS eszkozolt a Windows-ban, es aminek a kovetkezmenye az, hogy bizonyos programok amik eddig szabvanyosak voltak es kitunoen mukodtek regebbi verziok alatt, hirtelen nem mukodnek."

    A tényleg szabályos programok legfeljebb kis változtatással mennek. Nagyobb gond azoknál lehet, amik komolyan belepiszkálnak a rendszerbe (pl. víruskeresők).

    "Vagy talan azt allitod hogy az osszes driver ami ma nem megy, az azert nem megy mert egy azota befoltozott Windows bug-ra epultek"

    Nem driverekről beszéltem. Azokhoz nem értek annyira, hogy pontosan megmondjam miért volt szükség a változtatásokra. Azt tudom, hogy a stabilitás növelés volt a cél azáltal, hogy a driverek működésének egy részét a user módba rakták át a kernelből.
    És abban elég biztos vagyok, hogy tényleg szükséges volt, mert az MS-nek nagyon nem jönnek jól a driver problémák.

    "Valamit azt allitod, hogy azon programok amelyeket a Vista-hoz kellett illeszteni, azert kellett illeszteni mert azok mind-mind egy-egy azota kijavitott hibara epultek?"

    Nem. A legtöbbel az a probléma, hogy admin jogokat feltételeznek, és szükségtelenül csinálnak olyan dolgokat, amikhez az kell.
    Emellett sokféle jellemző probléma fordul elő, de most nincs időm mindet felsorolni.

    "egy listat ad a fejlesztoknek arrol hogy milyen bugokat fog kijavitani a kovetkezo verzioban, es ezen javitasok miatt milyen funkciok valnak hasznalhatatlanna."

    Nem válnak használhatatlanná a dokumentált funkciók. Aki a dokumentációt követte, és nem akarta megkerülni az API-kat, az nem kerülhet nagy bajba.

    "Na ez biztos nem igy van."

    Hát pedig játékfejlesztőként mi is kaptunk egy rövid listát a legfontosabb teendőkről (ha jől emléxem ebből csak egy érintett minket).
    És egyébként is lehetett tudni a legfontosabbakat : nem admin jogokkal fogsz futni, és nem írhatsz a Program Files könyvtárba (csak install-kor). Emellett a bétákkal lehetett tesztelni is.
  • totya4 #94
    A sima felhasználó nem ennyire hülye azért, ezek mind értelmes emberek csak éppen nem ez a szakterületük/hobbijuk. Egyszer kell megtanulniuk azt, hogy oda kell figyelni arra egy programnál hogy milyen oprendszereken futtatható, újabb oprendszeren való futtatás előtt a weblapján szét kell nézni hogy támogatott-e az aktuális legfrissebb verzió az újabb oprendszeren avagy nem. Ha nem, akkor a program fejlesztőket kell noszogatni, ki mást.
  • totya4 #93
    Na, az MS fan (vagy alkalmazott) ismét bekeményít, lássuk.

    az XP "Tényleg stabil, meg bevált, meg minden, de azért mára kezd elavulni."

    ÖÖÖ miért is? Megjelent egy új, de ez egyálalán nem jelenti, hogy a régi "elavult lenne". Sőt. Rengeteg program számára az XP a stabil biztonságos, letesztelt operációs rendszer. Sőt, van ahol még az NT, mert arra van letesztelve, bár a komolyabb rendszerek nem az átlagfelhasználóknak készülnek az tény.

    "A kulcsszó : fejlődés."

    Fejlődés akkor lenne, ha lenne 4-5 oprendszert gyártó cég, amelyik egymással valósan versenyez, mert akkor érdekük lenne valóban a felhasználói igényeknek jobban megfelelő operációs rendszert gyártani. ne pedig a meglévő egyeduralkodó a saját szar alapokon nyugvó mocskát próbálja örökkön-örökké foltozgatni hatalmas erőforrásigények árán (és ezt fejlődésnek beállítani fizetett tollnokok által).

    "A baj azzal van, ha egy cég a saját termékét nem teszi kompatibilissé, mert ezzel a saját vevőivel tol ki"
    Mintha fentebb épp ez az ember írta volna ezt : "Másrészt azt se gondolhatod komolyan, hogy az MS örökké ingyen fog fejleszteni."

    Tehát, az MS nem fog ingyen javítgatni oprendszert, de azt elvárja, hogy a programozók mint hű kutyák ingyen és bérmentve tegyék a programjaikat vista kompatibilissé. Sokan nem fogják, legalábbis még jó ideig sokan egészen biztosan nem , és itt főleg az ingyenes, de hasznos programokra gondolok. Ezek az emberek pont azért fejlesztenek normális hardveren is jól futó programokat hogy ne a "nagy cégek" irreális erőforrás igényű szarait kelljen használni, ergó nem fognak rohanni hogy hardver cseréljenek csak azért, mert megjelent holmi vista.

    "Hidd el, iszonyú sokat küzdenek ezért. Pontosan tudják, hogy a kompatibilitás az egyik alappillére a win sikerének."

    Kompatiblitás sosem létezett windows alatt. Részleges volt, de teljes soha. Beszélgess programozókkal mielőtt ekkora hülyeségeket leírsz.

    A következő mondat akkora hülyeség hogy be se idézem. Következő.

    "Aki nem ért hozzá, az még bőven ráér váltani."

    Á, á, á. Marketing stratégia. Hintsük el egy fórumon hogy az a felhasználó aki nem tud vistát felrakni az buta, hátha vérszemet kap.

    "Sok esetben a rosszul megírt, de elterjedt szoftverek komolyan akadályozzák a fejlesztéseket."

    Az elterjed szoftverek nyilván jó supporttal rendelkeznek, akiknek igazán nem gond hogy vista kompatibilissé tegyeék a programjaikat, ergó ez egy üres duma, röviden: hazugság.

    Az MS szavanként vagy mondatonként fizet?
  • BiroAndras #92
    "Szerinted mi a felkesz?"

    Mondjuk egy alfa verzió. Legalábbis a Vista esetén, mivel a bétákat már inkább "majdnem kész"-nek nevezném.
    Félkész az, amiben még sok a súlyos hiba, hiányoznak fícsörök, minimális a driver ellátottsága, meg ilyenek.

    "Nem bugokrol van szo, hanem arrol hogy az XP mar mukodott jol, a Vista-val meg esetenkent gondok lehetnek."

    Igen. Bármi újat vesz az ember, mindíg fennáll ez a lehetőség. Ha az ember úgy gondolja, hogy neki nem nyújt annyit az új termék, hogy megérje a fáradtságot, akkor ne váltson és kész.

    "Arrol van szo, hogy habar az OS maga keszen allt megjelenes pillanatara (szerintem az se, de most nem ez a tema) maga a Windows platform meg nem allt keszen."

    És? Ha nem mondják hogy kész van, még sokkal rosszabb lenne a helyzet. Mint már sokszor mondtam, az a probléma, hogy sokan nem készültek el a saját dolgukkal időben. Az MS csak úgy tudja kényszeríteni őket, ha kiadja minél több ügyfelüknek eladja a Vistát.

    "Nem allt keszen arra hogy elfoglalja az XP helyet. Majd ha olyan nagykoru oprendszer lesz amilyen ma az XP, akkor atveszi a stafetabotot."

    Természetesen butaság lenne azt várni, hogy 2 perc alatt mindenki átáll. Néhány helyen még az XP se tudta kiszorítani az elődeit.

    "Amig ez nem kovetkezik be, addig a "Vista" (mint uj Windows platform) felkesz."

    Elég furán értelmezed ezt a kifejezést.

    "Az MS-nek az a jo, ha mindenki a partnereit utalja."

    Nem. Az MS-nek az a jó, ha a "partnerei" (miért lennének azok?) végzik a dolgukat.

    "Arrol meg megfeledkezunk, hogy mekkora hasznot is hoznak az MS-nek ezek az utalnivalo szemet partnerek."

    Na és az MS mekkora hasznot hoz nekik?

    "Csak azert mert az MS ugy gondolta hogy felkarvarja kicsit az allovizet, attol meg nem biztos hogy masok is szeretnenek resztvenni ebben a forradalomban."

    1. Normális fejlődésről van szó. Sőt, még késett is a Vista jó sokat. Ha a maximális kompatibilitásra törekednének minden más szempont felett, akkor DOS 1.0-át használnánk ma is. Ezt szeretnéd?
    2. A HW gyártók nemrég épp azért panaszkodtak, hogy a Vista nem generált nekik elég nagy forgalmat. Nekik pont hogy jó, ha az emberek lecserélik a gépüket egy új OS miatt. A driver írás költségei ehhez képest eltörpülnek.
    3. Melyik OS-ből nem jönnek ki rendszeresen új verziók? És melyikkel nincs soha semmi kompatibilitási probléma?

    "Mi meg "okosan" a hardvergyartokat szidjuk."

    Jogosan.

    "A Vista nem all keszen."

    A Vista készen áll. A többiek nem.

    "Nem csak az OS-t nezzuk, hanem altalaban egy komplett Windows alapu rendszerrol beszelunk"

    Jó, ha így nézzük, akkor valóban nem áll készen. És? Ez egy gyorsan múló állapot, és ettől nem lesz szar a Vista, és nem lesz béna az MS.

    "tudom-e a munkamat (nem konkretan en, hanem barki) olyan zokkenomentesen folytatni Vista-val mint ahogy XP-vel mar dolgoztam."

    Attól függ, mi a munkád, milyen hardvert, és szoftvert használsz. Aktuális százalékokat nem tudok mondani, de szerintem a legtöbben tudnának dolgozni Vistán is. Vagy ha most nem, akkor hamarosan. De természetesen, mint minden újdonság esetén, meg kell tanulni a használatát.

    "A migracionak marpedig be kell fejezodnie ekkorra meg akkorra, mert a rendszer elesben kell mukodjon. Nincs felrebeszeles, hogy szerintunk az atallas megtortent, de gyakorlatilag egy halom funkcio meg nem mukodokepes."

    Tudod, óriási különbség, ha egy kézben van az egész rendszer. Az MS a maga részéről mindent megtett, amit tudott. A probléma olyan részekkel van, ami felett nincs hatalma.

    "Ezzel szemben az MS elegge lazan veheti a dolgokat, hiszen a "Windows platform" komponensei kozul csak parat tart a kezeben. A tobbi miatt meg szidhatja a parntereket."

    Komolyan úgy gondolod, hogy az MS-nek ez jó?
  • BiroAndras #91
    "de pont ez a problema, hogy megint van egy fel eves rendszerunk, a 6 eves bejaratott jolmukodo helyett! Miert kell 6 evente mindent ujrakezdeni?"

    Most komolyan azt akarod, hogy az idők végezetéig az XP maradjon? Tényleg stabil, meg bevált, meg minden, de azért mára kezd elavulni. Másrészt azt se gondolhatod komolyan, hogy az MS örökké ingyen fog fejleszteni.

    "Ujra feltalani a kereket minden alkalommal?"

    A kulcsszó : fejlődés.

    "hidd el a piac nagy reszenek fontos az hogy a migracio mennyi fejfajassal es pluszkiadassal jar."

    Elhiszem. De mérlegelni kell az előnyöket is. Ha valaki úgy dönt, hogy neki még korai, azzal nincs semmi baj.
    A baj azzal van, ha egy cég a saját termékét nem teszi kompatibilissé, mert ezzel a saját vevőivel tol ki. És az is zavar, ha valaki teleordibálja a fórumokat, hogy milyen szar a Vista, csak mert neki nem sikerült felrakni, vagy egyáltalán ki se próbálta, csak az "MS=szar" elvet követi.

    "Az MS-nek az a dolga hogy az atallast minel zokkenomektesebbe tegye."

    Hidd el, iszonyú sokat küzdenek ezért. Pontosan tudják, hogy a kompatibilitás az egyik alappillére a win sikerének.

    "Es lehet hogy 50%-kal jobban levezenyli az atallast most az MS mint 6 eve. De az is lehet hogy a piac meg 100%-kal turelmetlenebb mint 6 eve. Talan ezen is el kellene gondolkodni neked is meg az MS-nek is."

    És mit tehetnek még? Engedjék a vírusokat szabadon garázdálkodni? Mert a kompatibilitási problémák jó része épp a biztonság jelentős növeléséből adódik.

    "Nem a "profiknak" lesz problemaja, hanem a tobbsegnek, aki megijed ha valami ismeretlen kerdest dob fel a Windows."

    Aki nem ért hozzá, az még bőven ráér váltani.

    "De gondolom az is termeszetes hogy aki eddig jol megvolt az XP-vel de aztan valamilyen okbol valtott Vista-ra, es most problemai vannak a gepe hasznalataval, az elgedetlen."

    Az újdonságokkal szokott gond lenni, ez természetes. Még ha egyébként tökéletes is a termék, a használata különbözhet, amit meg kell szokni.

    "Szamomra elvarhato lenne, hogy egy uj verzio bevezetese ne 1-2 evig tartson el."

    Hanem? Mindenki álljon át egy pillanat alatt?

    "Mivel az MS dontotte el hogy az uj rendszer hogyan is fog kinezni, miben tud tobbet, miben lesz masmilyen, mennyiben lesz kompatibilis vagy inkompatibilis"

    Nem csak ők döntötték el. Az MS odafigyel az ügyfelei igényeire (a nagyokra és a kicsikre is). Sokmindent változtattak a tesztelők javaslatai alapján. És nagyon behatárolja a lehetőségeket a kompatibilitás is. Sok esetben a rosszul megírt, de elterjedt szoftverek komolyan akadályozzák a fejlesztéseket.
  • Tom aHawk #90
    De jó egy újabb béta lát napvilágott 2007ben és már megint sz*rnak a "nyittotabb kód"ra a biztonságra, már megint nővelik a gépigényét, stb...

    Hát igen ez a baj a multikkal, monopol helyzetbe b*sznak az igényekre figyelni, amit a csillivilli szemfényvesztésekkel takargatnak.

    De jóóóóó... :)
  • Yv@n #89
    "Tehát egy nem dokumentált windows függvényt basztak átírni rendesen XP-re, emiatt hibákat okoz. Hm. Akkor miért engedi végrahjtani egyáltalán az XP?"
    Mert ha te vagy a hozzá nem értő felhasználó, akinek a kedvenc programja, amiért pénzt adott ki nem mködne xp alatt ms-nél vernéd az asztalt? És utána mennél a fórumokra fosozni a rendszert, lásd lejjebb ezt a pár hozzászólást?
  • totya4 #88
    "xp-ben külön szopás volt, hogy az akármelyik csoda cég defrag alkalmazása, ami egy nem dokumentált hívást használt ne bassza hanyatt úgy ahogy van az egész fájlrendszert :)"

    Tehát egy nem dokumentált windows függvényt basztak átírni rendesen XP-re, emiatt hibákat okoz. Hm. Akkor miért engedi végrahjtani egyáltalán az XP?
    Defrag alkalmazások erőteljesen szokták hangsúlyozni hogy csakis szabványos függvényekkel operálnak, tehát ez nem lehet egy gyakori eset.
  • remark #87
    "Ugyebár a cél a fejlesztés, eléggé a mikrokernel irányába haladnak."
    De ha a piac nem vevo a "fejlodesre", akkor nem a piacot kell lehülyézni.
    A "fejlodes" maximum a fejlesztoket, tudosokat, kutatokat hozza lazba. A piacot a legyartott termek szamukra elonyos (szorakoztato, profittermelo stb.) tulajdonsagai erdeklik csak.
    De hogyan viszel sikerre egy olyan OS-t aminel az ujitasok nagy resze nem lathato, azaz nehezen felfoghato, erzekelheto?

    "Lehet őket hibáztatni a driver mizériáért..."
    Ugye meg mindig csak annyit allitok, hogy "van koze a dologhoz az MS-nek is". ;-)