Napi Online

Teszt alatt a video-ujjlenyomat

Az amerikai filmstúdiók szövetsége, a Motion Picture Association of America (MPAA) hamarosan közli tagszervezeteivel, milyen teszteredményeket ért el tucatnyi videoujjlenyomat-technológiával.

Ezek a rendszerek arra szolgálnak, hogy segítségükkel azonosítani lehessen a filmeket, amint azok megjelennek valamilyen internetes portálon, s így elkerülhető, hogy jogdíjfizetés nélkül másolgassák őket. Az MPAA most arra készül, hogy bejelentse: több évi alapvetően hiábavaló próbálkozás után sikerült megbízhatóan működő rendszert létrehozni.

Ezzel persze két gond is lehet: az egyik, hogy ezt a kódfeltörőknek is be kellene látniuk, a másik, hogy meg kell nyerni a portálokat a technológia alkalmazására. Ami az előbbit illeti a hackerek eddig apró csalásokkal vezették félre az ujjlenyomat-kereső szoftvereket, például megváltoztatták a fájlneveket, vagy az első néhány perecet legális forrásból másolták be a filmek elejére, vagy hangyányit rontottak a film minőségén, amit az emberi szem még nem vesz észre, de a technika emiatt már nem ismeri fel a keresett filmet. Ezeket akarja most jobb megoldásokkal kivédeni az MPAA.

A portálüzemeltetők közül a MySpace.com közösségi site, a Yahoo és mások készek az együttműködésre, a legnagyobb videocserélő, a YouTube tulajdonosa, a Google azonban nem. Ez a társaság azt állítja, hogy dolgozik saját megoldásán, amellyel meg kívánja előzni, hogy a portál látogatói a szerzői jogokat megsértve csereberéljenek videoanyagokat, ám a stúdiók arra panaszkodnak, hogy a munka enyhén szólva lassan halad. Szakértők szerint nem technikai problémáról van szó, hanem arról, hogy a Google még nem döntötte el, hogyan osztozkodna a jogdíjbevételeken a filmstúdiókkal - derül ki a Business Week cikkéből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!