Berta Sándor

Kézírásunk mint jelszavunk

Nemzetközi szakemberek olyan online megoldást fejlesztettek ki, amely a felhasználók saját kézírását használja fel személyazonosításra.

A Glasgow-i Egyetem kutatói olyan egyszerű rendszert akartak létrehozni, amely megszabadítja az embereket a PIN-kódok és más jelszavak tucatjainak folyamatos megjegyzésétől. A mai világban már szinte minden szolgáltatáshoz (bankkártyák, online bankolás, távközlési szolgáltatások stb.) különböző kódokat kap az ember és ezek memorizálása, illetve feljegyzése bizony nem kis feladatot jelent. A Dynahand nevű rendszer a felhasználók úgymond beépített biztonsági megoldásán, a kézírás elemzésén alapul. A program az ellenőrzési folyamat során a megadott mintát összehasonlítja a korábban eltárolt kézírással. Minél szigorúbb az ellenőrzés, annál többször ismétlik meg az eljárást.

"Nagyon nehéz a dolgunk, hiszen egyre nagyobb problémát jelent az új jelszavak és kódok megjegyzése. Kollégáimmal éppen ezért kerestünk alternatív megoldásokat. A biometrikus azonosítás hátránya a komoly hardverháttér" - jelentette ki Karen Renaud, a projekt vezetője. "Pszichológiai tanulmányok kimutatták, hogy az emberi agy sokkal könnyebben jegyez meg képeket, mint szövegeket. Éppen ezért döntöttünk a kézírásokról készült pillanatképek alkalmazása mellett. A saját kézírását bárki azonnal felismeri, viszont egy kívülálló számára nagyon nehéz valakinek a kézírását utánozni. A kifejlesztett szoftver ráadásul érzékeli az ilyen kísérleteket" - tette hozzá a kutató.


"Biztos, hogy nem használnám ezt a megoldást például a bankfolyószámlám egyenlegének online lekérdezésekor, ugyanakkor más területeken, például a chatelésnél vagy a fórumokban nagyon is jól beválhat egy ilyen biztonsági azonosítási folyamat. A kész rendszertől azonban még messze vagyunk, hiszen jelenleg a kézírásokat még nekünk kell beszkennelnünk és elemeznünk. Az igazi az lesz, amikor az egész folyamatot maga a szoftver végzi majd" - közölte végül a projekt vezetője.

Korábban már kísérleteztek a kézírás felismertetésével, sőt, a Nintendo DS hordozható konzolhoz már kifejlesztettek egy olyan technológiát, ami felismeri a kézírást. Így a Nintendo DS-hez készülő játékok fejlesztőinek lehetőségük van arra, hogy szoftvereikbe beépítsék az írásfelismerést. Külön érdekesség, hogy a technika nem korlátozódik kizárólag az angol nyelvre, mivel a latin ábécén kívül a hagyományos és egyszerűsített kínai nyelvvel, valamint a japán hiraganával, katakanával és kandzsival is elboldogul.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • stremix #18
    Bizony az egy tudomány, komolyabb mint gondolnád!
    Egyébként a leírt szöveg formája függ még a papír minőségétől is, egy kemény asztallapra helyezett vékony papírra másképp írunk mint ha 10 lapot összerakunk.
  • RealPhoenixx #17
    LOL

    Csak igy tudom kezdeni ezt.
    A fejlesztest erdemes megcsinalni, de ugyanakkor nem szabad konkret azonositasi lehetosegkent felhasznalni, legalabbis onmagaban nem!
    A biometrikus azonositasokat szinten ugyanigy latom, foleg miutan Amerika tarolni akarja minden szemely biometrikus adatait *legalabbis a kicsit jobb moduaktol kezdve*; innen tekintve, az adott szemely teljes mertekben megszemelyesitheto a mai rendszerek szamara a szemely jelenlete nelkul.
    Magyarul, aki szamitogep belepesre biometrikus egeret hasznal, vagy egyeb mas biometrikus azonositast, az mar nem annyira biztonsagos, mint ........
    Es a sort lehetne ragozni tovabb es tovabb.
  • Visitor #16
    Hülyeség... addigra úgy is lesz jobb megoldás
  • eax #15
    En nem erzem, hogy ez annyira jo lenne, pl. egy chatszoba jelszavat mar nyugodt szivvel meg lehet jegyeztetni egy password safe progival-al, es akkor csak egy master passwordot kell fejben tartani. Ahova meg ennel erosebb authentikacio kell, arra ottvan a smartcard-biometrikus kombo, vagy mondjuk a securID.
    (Egyebkent ahhoz, hogy egy mezei PC-be be lehessen tolni a kezirast, ahhoz is eleg draga, egy fingerprint readerrel osszehasonlithato aru hw kell, szerintem).
  • eax #14
    Grafologia, mint tudomanyag? Nem eros ez egy picit?
  • Csaba42 #13
    Ez nem csak nálad van, hanem mindenkinél, arról nem is beszélve, hogy ahogy idősödik az ember (vagy módosul az elmeállapota :)), úgy másul meg a kézírása! De egy hozzáértő grafológus, vagy annak szakmájának a szemléletmódja alapján elkészített program nagy hatásfokkal meg tud ezzel a kis problémával bírkózni.
  • Csaba42 #12
    Csak egy kontár volt (vagy ha úgy tetszik, szkeptikus a grafológia tudományával szemben), ha ilyet mond, nem ért hozzá. Ez olyan, mint ha egy UFO-kutató azt mondja, hogy hagyd kint az ablakban a büdös zoknid, és másnapra felfalják a Jupter lakói. Marhaság. Amúgy komolyan bedőltél a szavainak? A grafológia sokkal többet rejt, mint azt ahogy az átlagember hiszi! Megvannak a maga fortélyai, mint minden tudományágnak. Aki ért hozzá, azelőtt szinte nincs titkunk (mindenesetre a szkeptikusságot már arcról fel lehet ismerni :)). Aki pedig nem, az mond olyan baromságokat, hogy egy aláírásból kielemzi a jellemed.
  • Sanyix #11
    Ennek semmi értelme, nekem pl testi és lelki állapotomtól függ hogy írok, pl amikor felbasz a gép egy sokatmondó(semmit) hibaüzenettel picit jobban remeg a kezem, főleg akkor ha az idegesség levezetéséhez belevágok egyet ököllel a székembe :)
    Na meg illuminált állapotban is érdekes lehet ez az áláírásfelismerés :D
  • aDannyBoy #10
    amíg van papír, addig van kézírás
  • Gerygrey #9
    Nekem a PDA-mban van elég jó kézírásfelismerő funkció, ami nem csak betűket, hanem szavakat is képes gyorsan felismerni, viszonylag jó hatásfokkal. Mondjuk amikor megvettem a gépet, pár percig elszórakoztam vele, és azóta sem használtam. Szerintem a kézírás egy olyan kihalásra ítélt módszer, mint a rovásírás, meg a tintába mártogatott libatoll, nem tudom miért kellene hogy ez legyen egy XXI. századi technika alapja.