Gyurkity Péter

Windowsra is megjelent a Safari böngésző

Újabb induló csatlakozik a PC-s böngészők versenyéhez, ám ezúttal tapasztalt játékosról van szó: a Safari 3 előzetese immár Windowson is elérhető, míg az Apple további termékeit, így a Leopard operációs rendszert és az iPhone-t is igyekszik népszerűsíteni.

Steve Jobs, az Apple első embere az éves Worldwide Developers Conference alatt megtartott beszédében tért ki cége újdonságaira. A hangsúlyt a Leopard kódnevű, októberben megjelenő Mac OS X frissítésre helyezték, ám felhívták a külső fejlesztők figyelmét a szintén hamarosan debütáló iPhone készülékekre, valamint a Safari böngészőre, amelynek legújabb verziója tehát immár PC-n is elérhető.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A Safari 3 már most letölthető az Apple honlapjáról. A cég szerint a böngésző pontosan kétszer gyorsabb az Internet Explorernél és 42 százalékkal jobb sebességet nyújt a HTML böngészés terén a Firefoxnál. A főbb funkciók a következők: felugró ablakok korlátozása, tiltása, füles böngészés, a SnapBack, amivel kijelölhetjük azt az oldalt, címet, ahova a "Vissza" gomb segítéségével egy kattintással szeretnénk visszajutni, valamint a Private Browsing, amely az adatok (cookie-k, előzmények, gyorsítótár stb.) helyben tárolását tiltja le a nagyobb biztonság jegyében.

A Mac OS X 10.5, vagyis a Leopard verzióról szólva Jobs kitért néhány kisebb újdonságra, amelyek rögtön a szemünk elé tárulnak az operációs rendszer használatakor. A felső menü ezentúl automatikusan követi az asztal tartalmának változását, a Stacks opció pedig lehetővé teszi több ikon csoportosítását a gyorsindítóban (Dock). Ezek persze csak apróságok, de a vállalat szokása szerint nem túl bőbeszédű, így a fontosabb fejlesztéseket minden bizonnyal csak később ismertetik. Reményeik szerint az új verzió és a böngésző még tovább lendíti majd az eladásokat, és folytatódik az elmúlt két évben tapasztalt trend, amelynek köszönhetően az Egyesült Államokban a Mac számítógépek részesedése 3,5 százalékról 4,9 százalékra ugrott.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Jobs ezúttal sem mulasztotta el, hogy odapörköljön Redmondnak: a Leopard megjelenésével és várható árával kapcsolatban elmondta, hogy az alap (Basic) verzió 129 dollárba kerül, a prémium 129 dollárba, a vállalati verzió 129 dollárba, míg a legjobb, az "Ultimate" változat, amelybe "mindent beletesznek", 129 dollárért lesz kapható (lásd fenti képek). Viccesen hozzátette, hogy várakozásuk szerint a legtöbben az ultimate verziót választják majd - mindez persze csak tréfa, hiszen egyetlen verzió jelenik meg az operációs rendszerből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sil78 #96
    Ha sebességről van szó, a Firefoxot azért lehet elég rendesen gyorsítani az alapállapothoz képest. Pl az about:config-ban érdemes bekapcsolni a pipelining-ot (network.http.pipelining vagy proxy használata esetén network.http.proxy.pipelining), annak a hatása érezhető szokott lenni. (Ez egyébként Operában alapból be van kapcsolva, az IE6 pedig nem tud ilyet.)
  • Sil78 #95
    Ha arra gondoltok, hogy az IE7 átvette a Firefox feed ikonját, az igaz, de nem lopás. Volt több terv is rá, de a legjobb elég feltűnően hasonlított a Firefoxéra, és végül hallgattak a kommentekre és kértek engedélyt.
  • Dj Faustus #94
    copyright = szerzői jog
  • Penge4 #93
    "RSS ikont is átvették az FF-től"

    Az RSS ikont nem a Firefoxtól vették át, hanem az volt a szabványos RSS ikon mindenhol.
  • cousin333 #92
    Na, természetesen "engedélye nélkül"-t akartam írni...:)
  • cousin333 #91
    Szó szerint: "másolási jog". Ergo a szerző (általában írásbeli) engedélyével nincs jogod felhasználni sem a teljes szöveget, sem egyes (nem túl általános, pl. "Ez van!") mondatait. Ez nem jogi magyarázat volt, hanem "való világ"-beli :).
  • cousin333 #90
    "FF-et nem az IE-ről másolták, de tényleg hasonlít rá."

    Ezt azért kétlem :). (Szerintem a fő oka az volt, hogy segítsék az átszokást az IE6-ról)

    "Most őszintén, neked ne szokot olyat játszani, hogy egyszer csak random kiakad, és bezáródik az öszes megnyitott IE ablak?"

    Végülis érthető, hiszen meghal az (i)explorer.exe. Valóban elő szokott fordulni (mostanában nem, mert IE7-et használok - az esetek 5 %-ában. A többiben Opera, esetleg FF :) ), elég idegesítő tud lenni...

    "MIÉRT nem tudok letölteni egy olyan verziót, ami minden nyelven tud???"

    Opera, nemzetközi telepítő. 31 nyelv, 6.3MB, minden "franc"-al együtt ;).

    "egyre több dolog lett benne"

    Ez baj? :) Legalább nem folytatom a telepítést kiterjesztés vadászattal...

    "Email kliens, meg wap, meg minden franc, ami lelassította induláskor, én nekem sose volt túl gyors gépem, meg memóriám."

    Mail kliens valóban lasst, ha használod. Nekem most érzetre egyforma gyorsan indul a kettő. A különbség, hogy FF friss telepítés, kiterjesztések nélkül, míg az Opera régóta konfigurálgatott program, tízezrekben mérhető levelezéssel.

    "FF illet nem csinál, meg menti a munkamenetet. biztos opera is, de azt nem ismerem annyira."

    Tippjeid, hogy melyik böngészőből emelte át a Firefox ezt a funkciót? :) (csak, ha már IE7 féle lopást említetted.) Amúgy Opera is átvett pl. jónéhány FF billentyű kombinációt. Nem mintha addig nem lettek volna sajátok (régi userek anyáztak is miatta rendesen), csak a fejlesztők az egységesítés mellett döntöttek (RSS ikont is átvették az FF-től).

    "én nekem sose volt túl gyors gépem, meg memóriám." <-> "és igen... a Firefox tényleg egyre több memóriát eszik" :D

    "de ellenben gyors"

    Mint már írta, nekem induláskor nem az, de el kell ismerni sokat gyorsult az utóbbi időkben, már-már partiban van az Operával. Ideje vagyon egy Opera-motor frissítésnek...

    "Operában is vannak igen jó dolgok. Például tökéletesen követi a szabványookat, meg pl bármikor leállíthatunk benne javascriptet."

    Emellett tud még "néhány" apróságot, lásd pl. itt.

    Félreértések elkerülése végett, én nagyon jó böngészőnek tartom az FF-et is, valahogy úgy vagyok a dologgal, mint te, csak éppen ellenkező választással. Nem is vitát akarok generálni, hanem kicsit oszlatni a "homályt".

    ------------------------------------------------------------------------------

    "Nagyon eltértünk a témától, és ez részben az én hibám. Térjünk vissza az alapgondolatra."

    Minek? Megállapítottuk, hogy finoman szólva is bugos a Windows-os Safari, majd talán legközelebb. Addig meg nem érdemes beszélni róla :).
  • piamania #89
    Oké rendben ezt megkaptam,de a copyright mit jelent?
  • Dj Faustus #88
    "Hello!Bocsi,tom hogy ez off lesz,de meg kell kérdeznem."
    Helló, én is tudom hogy kissé "off" lesz, de mi az a kereső?
    Ja, hogy amivel meg lehet keresni, hogy mi a szerzői jog (többek között)?
    Például itt
    [url=http://hu.wikipedia.org/wiki/Szerz%C5%91i_jog]#1[/url]
    [url=http://www.mszh.hu/szerzoijog/alapok/szjog_fogalma.html]#2[/url]
    [url=http://www.artisjus.hu/aszerzoijogrol/jogszabalyok.html]#3[/url]
  • Penge4 #87
    "Ebben elarulnad hol olvastad azt, hogy szerintem a teljesitmenye is eleg jo?
    Az ar/teljesitmeny viszonya nem jo, de en nem is errol beszeltem, csak te olvastal bele olyat az iromanyomba amit nem irtam
    A mini elegge bovithetetlen, lassu a vinyo, gagyi a video, kb. ennyi gond van vele, akinek ez elso blikkre nem tunik fel, az megerdemli."

    Nem azt írtam, hogy jó, hanem hogy elég jó, amit ahhoz mérve értettem, hogy milyen kicsi. Na meg az Apple oldalán is agyon van ajnározva.

    "Illetve MacOs alatt is ENNYIRE szar a Safari?"

    Nem. Úgy könnyű fullos oprendszert írni, ha ők fejlesztenek hozzá mindent (hardvereket, oprendszert, drivereket, szoftverek nagy részét...stb)

    A Windowsnak csak az API-ja áll a rendelkezésükre, hogy programokat írjanak rá, így nehéz optimalizálni. Főleg nekik, mivel a Mozilla és az Opera fejlesztői egész jól tudják (többé kevésbé), akkor csak bennük lehet valami.