Gyurkity Péter

Az összes fajt összegyűjtené egy internetes enciklopédia

Nem kis feladatra vállalkoztak az "Élet Enciklopédia" névre keresztelt projektben résztvevő kutatók: a tervek szerint a mintegy 100 millió dollárt felölelő kezdeményezés révén az összes fajról szóló leírásokat egy helyen gyűjtenék össze.

A www.eol.org címen már most elérhető első néhány, inkább csak bemutató jellegű oldal bepillantást ad a készülő műbe, amely az elképzelés szerint a Földön található összes életformáról információkat biztosít majd a látogatóknak. Itt minden jelenleg ismert faj helyet kap, ami összesen 1,8 millió cikket jelent, az anyagokat pedig az elkövetkező években gyűjtenék össze és tennék közzé a portálon. A hangsúly az állatokon lesz, de ezt követően a növényektől kezdve a mikrobákig mindenre szeretnének kitérni.

Az ambíciózus tervekben 10 éves kutatási periódust és legalább 100 millió dolláros finanszírozást említenek, amely elsősorban alapítványoktól és egyéb szervezetektől folyna be. A kezdőlökést két amerikai alapítvány adta meg, amelyek összesen 12,5 millió dollárt bocsátottak a kutatók rendelkezésére, nem mellékes célként pedig annak meghatározását tűzték ki, hogy miképpen lehetne segíteni és felvilágosítani a társadalmat és a kormányzati szerveket a veszélyeztetett állatfajok megóvásával kapcsolatban. A bemutató anyag jelenleg olyan állatokról, növényekről és terményekről tartalmaz információkat mint a jegesmedve, a rizs, vagy egyes gombafajták.

A mű természetesen nagymértékben támaszkodna a meglévő adatbázisokra, így az emlősökről, madarakról, halakról, kétéltűekről vagy akár növényekről szóló meglévő információkra, a teljes anyag pedig elsőként angol nyelven lenne elérhető, a fordításhoz később látnak hozzá. Ami a bővítést illeti, ezt a projekt kiagyalói erősen támogatják, már csak azért is, mert számításaik szerint mintegy 8-10 millió különböző életforma található a bolygón, igaz egyes becslések ezt 5 és 100 millió közé teszik.

A mintegy 25-30 kutatóra támaszkodó projekt a jelenlegi környezeti veszélyek nagyságát is felmérné, beleértve a légszennyezéstől kezdve a globális felmelegedésig mindent, ami az ember tevékenységéből fakadóan jelentkezik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #6
    olyan sikere biztos nem lesz.. a biológia ezen része eléggé specieális (szóvicc),
    a wiki pedig az élet minden területén használható definíciókat ad..

    Inkább ez integrálódik majd a wikibe..

    De nagyon jó ötletnek tartom és azt hittem, h már van ilyen (félkész) adatbázis és azt akarják bővíteni. (minek 1 újabb? tudom, a pénz..) na mind1.
  • Emmegki #5
    http://species.wikimedia.org/wiki/Main_Page
  • kuci06 #4
    hmmmm, nagyon jó ötlet...
    Szerintem akár még wikipedia szintű sikere is lehet
  • Loverman #3
    durva, de jó
  • dezsiszabi #2
    nagyon jó kezdeményezés szerintem. remélem lesz elég pénzük a jövőben és nem hal meg a projekt
  • kisb92 #1
    Először azt hittem, valami wikipédia-jellegű dolog lesz. Végül is jó, hogy lesz egy ilyen hely szvsz.