Gyurkity Péter

Megbüntették a szoftverkalóz orosz igazgatót

Az elvetett, majd az ügyészség nyomására mégis lefolytatott perben pénzbírságot róttak ki arra az orosz iskolaigazgatóra, aki kalózszoftverekkel együtt vásárolt több számítógépet. A vádlott azzal védekezett, hogy a beszállító felelőssége az eredet igazolása.

Még februárban számoltunk be arról, hogy különös szövetség alakultPutyin jelenlegi elnök és Gorbacsov egykori szovjet főtitkár között, akik közösen szálltak latba egy orosz iskolaigazgató oldalán, igyekezvén tisztázni az illetőt a szoftverkalózkodás vádja alól. Bár az ügyet első körben elvetették, az ügyészség nyomására alsóbb szinten mégis elindult és meglehetősen rövid idő alatt eredményt hozott.

A most meghozott döntés szerint Alexander Ponoszov, az igazgató a felelős a Windows és Office kalózmásolatainak telepítéséért, ezért félhavi fizetésével kell felelnie. Ennek összege ugyan eltörpül a nagyobb kalózperekben felmerülő pénzekhez képest, ám többen, így maga Putyin elnök is nonszensznek nevezte a döntést, kiemelvén, hogy Ponoszov nem is ismerte a szoftverek eredetét, azokhoz egy beszállító cég révén jutottak. A szoftvereket ráadásul együtt vásárolták az új számítógépekkel, így egyáltalán nem az ő bűnük, hogy azokat eleve kalózpéldányokkal szállították le.

A történtek fényében érdekes az orosz állami televízió hozzáállása, amely egyenesen hősként ábrázolta a vidéki igazgatót, aki Dávid és Góliát harcában maradt végül alul. Ponoszov a Reuters-nek adott telefonos interjúban elárulta, hogy egészen pontosan 5000 rubelt, azaz mintegy 195 dollárt kell kifizetnie büntetésként, ám hamarosan fellebbezni fog, mivel továbbra sem tartja magát bűnösnek.

A bíróság azzal indokolta a döntés, hogy Ponoszov tettével (azzal, hogy kalózszoftverekkel szállított gépeket vásárolt és állított be) összesen 266 ezer rubel kárt okozott a Microsoftnak. A cég közleményében úgy fogalmazott, hogy ők nem pedagógusok ellen folytatnak hadjáratot, hanem a tanulók érdeket védik - érdekes megközelítés egy olyan per esetében, amelyben nyilvánvalóan példát akartak statuálni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #9
    Ha jól értettem ő megvette és számlája is volt róla... Csak épp amit eladtak neki, az nem volt legális. Oroszoknál egyébként nagyon megy a biznisz, simán el tudom képzelni hogy kapott hologrammos matricát és szitázott install cd-ket is.
  • WinfIlka #8
    Na igen, most epp nem a tanar volt a bunos, bar az intezmeny vezetojet felelossegre lehet vonni ilyesmiert, azert (is) ul abban a bizonyos szekben. Masreszrol szemtelenul megy a warezolas es ahogy mondani szoktak, aki k*rvanak all, az ne csodalkozzon, ha megb******.
  • intrex #7
    Így jár aki bármilyen kapcsolatba kerül a microsofttal és annak jogvédő szervével, a BSA-val. Ez az eset annyira tipikusan microsoftos erőfitoktatás, hogy hátadzik a libám a szőrtől.
  • WinfIlka #6
    On. A kereskedovel, akiktol a gepeket vettek, mi ujag? A kutya az ajto ele szarik es a macskat rugjuk fel? Vagy hogy van ez?
  • WinfIlka #5
    Off. Két napja nem megy a letöltés, vmi kapcsolódva ftp.sg.hu-hoz után nem jut tovább. Többiek?
  • Tetsuo #4
    Microsoft shit
  • strogg #3
    "beszállítócégre még a gyanú árnyéka sem vetődhet"

    Ez csak természetes :)))))
  • archelf #2
    Ezaz, komoly "pénz" és prsztízsveszteség mellett is megérte a jogvédőknek ezt végignyomni. Persze a helyi (gondolom Microsoft Certified Partner) beszállítócégre még a gyanú árnyéka sem vetődhet. Még oroszországban sem...

    AE
  • strogg #1
    A szerzői jog a farkába harap. A koma, és kollégái legközelebb elgondolkodnak az alternatívákon is. Ha ez így lesz, akkor a csávón behajtottak egy kis aprópénzt, de vesztettek egy zsákkal. Hajrá szerzői jog, csak így tovább.