SG.hu·

A Lenovo a legkörnyezetbarátabb gyártó

A Greenpeace környezetvédelmi szervezet legfrissebb ranglistája szerint az elmúlt egy esztendőben az elektronikai konszernek közül a kínai Lenovo tette a legtöbbet a környezet védelméért.

Az IBM számítógép-gyártó részlegét 2005-ben megvásároló kínai vállalat a tavaly augusztusi ranglistán még az utolsó volt. S hogy miért a cég lett most az első? Nos, ennek oka elsősorban a Greenpeace munkatársai szerint abban keresendő, hogy a Lenovo minden országban, ahol jelen van, ingyen kicseréli a meghibásodott eszközöket. A társaság ezenkívül egy bárki számára hozzáférhető statisztikát vezet az elektronikai hulladékok feldogozásáról. Komoly problémát jelent ugyanakkor, hogy nemcsak a Lenovo, de más cégek is még mindig túl sok káros kémiai anyagot használnak fel a termékeik gyártásakor.


A mostani lista második helyére a finn Nokia, a harmadikra pedig a Sony Ericsson került. A negyedik a Dell, az ötödik a Samsung, a hatodik a Motorola, a hetedik a Fujitsu-Siemens, a nyolcadik a Hewlett-Packard, a kilencedik pedig az Acer lett. A Top10-be befért még a Toshiba, de már kimaradt a Sony, az LG és a Panasonic. A legrosszabb minősítést az Apple kapta, amelyik tavaly óta gyakorlatilag semmilyen lépést nem tett a környezet védelmében.

A Greenpeace bírálta a Sonyt és az LG-t azért, mert ugyan regionális szinten sokat tesznek termékeik újrahasznosításáért, de az Egyesült Államokban azt hangoztatták, hogy ennek a folyamatnak a költségeit kizárólag a vásárlóknak kell állniuk. A pontszámok kiosztásánál és az értékelésnél figyelembe veszik, hogy adott vállalat mennyi gondot fordít arra, hogy a termékei ne tartalmazzanak káros anyagokat, milyen mértékben veszik vissza a régi készülékeket és hogyan hasznosítják azokat. A ranglistát a Greenpeace munkatársai három havonta készítik el és a céljuk az, hogy rávegyék a cégeket arra, hogy az élettartamuk lejárta után is foglalkozzanak termékeik további sorsával és a környezet védelmével.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Morden232007. 04. 04.. 20:44||#6
Ne felejtsd el, hogy a karbantartást/energiaszállítást is meg kell oldani, és ezek elég nagy kérdések.

Amúgy a Greenpeace jellemzõen mindenre lázad. Lázadt a szélfarmok ellen is, most meg éppen az ITER a kedvenc célpontjuk.

Nem azt mondom, hogy néha-néha nem mondanak jót/igazat, de többségében csak üres hadoválás és önpropagáció.
© AnonyX2007. 04. 04.. 20:29||#5
Hát való igaz, jobb lenne az atomenergia mint a sok káros szén, meg kõolaj meg mittudom én milyen hõerõmûvek.... De azért Portugália amit csinál az is király, tehát a nagy napenergiás erõmû, stb... szél erõmûvek, ilyesmivel kellene foglalkozni inkább mindenhol... Afrika erre király lenne, csak pénzük nincs, hogy kivitelezzenek nagy napelem parkokat. Pedig ott azért nincs gond a fényenergiával, persze a sivatagokra gondolok.
© AranyKéz2007. 04. 04.. 19:26||#4
Megalófaszt. Annak nem hiszek aki nem támogatja az atomenergiát.
© Morden232007. 04. 04.. 18:28||#3
Ezt azért gondold újra.
© Kain2007. 04. 04.. 17:03||#2
Haha, hogyne.
© AnonyX2007. 04. 04.. 16:23||#1
Király dolog amit a Greenpeace csinál... Szerintem minden tevékenységük jó és támogatni kell.