SG.hu

Telefon nélküli ADSL árusításba kezd az Interware

Áprilistól új taggal bővül az Interware ADSL termékpalettája - a hagyományos telefonvonal alapú ADSL csomagok mellett, most már itt a "tisztaDSL" is.

Ahogy a név is sugallja e termék nem más, mint tisztán ADSL, tehát önmagában, telefon előfizetés nélkül is használható szélessávú internetszolgáltatás. Régóta kifogásolták a fogyasztók, hogy az ADSL internet elérés használata akkor is telefonvonal előfizetéséhez kötött, ha egyébként nem volna rá szükség. Az Interware tisztaDSL-lel végre sokak vágya teljesülhet, hiszen e szolgáltatással megvalósul annak lehetősége, hogy ne kelljen egy telefonvonallal járó előfizetést fenntartani az internettel párhuzamosan, így mindössze azon szolgáltatást vehetik igénybe az ügyfelek, amelyre valójában szükségük van.

A konstrukció mindazoknak előnyös, akik nem használják vezetékes telefonjukat, és ezért nem szeretnének felesleges kiadásokat magukra vállalni az internet előfizetés mellett. Nem mellékes az sem, hogy ennek köszönhetően mindössze egy szolgáltatóval kell szerződniük, így számla is csak egy helyről érkezik részükre. A megrendelést követően az ügyfélnek nincs más dolga, mint a szolgáltatás létesítését követően lemondani korábbi vezetékes telefon előfizetését, vagy új megrendelés esetén nem is szükséges megrendelnie a telefonszolgáltatást. Sokak számára fontos előnyt jelent majd e könnyebbség a hagyományos ADSL előfizetéssel szemben, ahol szükséges a vezetékes telefonelőfizetés megléte.

A cég korábbi ügyfelek mellett más szolgáltatók ügyfelei is választhatják ezt a szolgáltatást. A szolgáltatót váltó ügyfeleknek mindössze a korábbi szolgáltatójukkal kötött szerződésben foglalt hűségidő lejártát kell megvárniuk és máris szabad az út a tisztaDSL felé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jimbo5 #6
    Nekem még így is megéri, és csak egy csekket kell fizetni majd! Pl.: Az Interware akciós Szereld magad ADSL 1 3360 Ft + a T-Com legolcsóbb havidíja 3300 Ft, vagyis együtt kb. 6700 Ft.
    Szóval az Interware tisztaDSL Szereld magad ADSL 1-es csomag havi 5900 Ft, és ingyé kiépítik a T-Com vonalat a házba, 0 Ft a belépési díj!
  • paleeca #5
    Sajnos én olyan területen lakom, ahol csak 1 szolgáltató van, s neki nincs ilyen csomagja. De megnézve ezeket az árakat, nekem még mindig olcsóbb a telefon+net előfizetésem, mint ezek a vonal nélküli "csak net" csomagok. dsl rendszerek
  • toyotakacsa01 #4
    "Áprilisi tréfába illő árakkal érkeznek az első telefonelőfizetés nélküli ADSL-csomagok "
    Ezt egy másik oldalon találtam, nem írom be hol, nem reklámozom a konkurenciát.
  • toyotakacsa01 #3
    Ez nem az Interware talűlt ki, a T-com tette lehertővé, minden internetszolgáltató számára.

    Nézzetek utánna, milyen beugródíj (25000 körüli), és milyen havidíj (normál+3000ft "fenntartási díj) van hozzá, rögtön nem fogtok örülni. Ezek nem az interware árai, azokat nem találtam a honlapon,de nem huszem hogy sokkal jobbak lennének, a t-com diktálja az árakat.

    Nesze semmi, fogd meg jól.
  • szombi #2
    és mindenhol igénybe vehető????
  • HJPOWER #1
    HŰ.. Ez jó!