Gyurkity Péter

Vista kedvezmények Európában is

A Microsoft egyelőre kizárólag az Egyesült Királyságra terjeszti ki a további Vista licencek vásárlását megkönnyítő kedvezményt - a felhasználók kritikusak és drágának tartják a fejlesztést.

A lépésről Nick White, a Vista csapat termékmenedzsere rántotta le a leplet saját blogbejegyzésében, amelyben beszámolt a kedvezmény kiterjesztéséről. Ez további Vista licencek vásárlását teszi lehetővé a kisebb üzleti és az otthoni ügyfelek számára, akik 10 százalékkal olcsóbban juthatnak hozzá a második, harmadik, vagy akár ötödik példányhoz. A legkedvezőbb ajánlat azonban továbbra is csak az Egyesült Államokban vehető igénybe, ezért a felhasználók többnyire kritikusan szemlélik a szoftvercég lépését.

Jól példázza ezt a hozzáállást a blogban megjelent hozzászólások hangvétele. A brit felhasználók kifogásolják az operációs rendszer magas árát, valamint azt az apróságot, hogy a 10 százalék kedvezmény nem túl nagy engedmény, tekintve, hogy számos amerikai üzletben és internetes kereskedő oldalán - így például az Amazonon - már eleve ennyivel olcsóbban lehet hozzájutni egy-egy példányhoz. Hiányolják továbbá az úgynevezett családi kedvezményt, amely a tengerentúlon mindössze 50 dollár fejében további két licenc megvásárlását teszi lehetővé, mégpedig az Ultimate verzióból.

A Microsoft mindenesetre további is kihangsúlyozza, hogy a Vista az XP-nél is kétszer gyorsabb ütemben terjed, teljesítve a korábban előirányzott számokat. Februárban, vagyis a megjelenést követő első hónapban összesen 20 millió példányt sikerült értékesíteni és meglepően nagy volt azon felhasználók aránya, akik a drágább verziókba ölték pénzüket. A sok kritika és kifogás ellenére tehát a hivatalos adatok jó eredményt sejtetnek, kérdés, hogy ez a továbbiakban tartható lesz-e. Nagy valószínűséggel igen, hiszen több fejlesztő az év második felére, az első javítócsomag megjelenésével egy időben ígéri a támogatást, vagyis a szoftveres háttér igazán csak az őszre fog kibővülni.

A gyors terjedésben természetesen fontos szerepet játszanak az OEM-gyártók, amelyek közül sokan már előnyben részesítik a Vistát és az új konfigurációkat a család legfiatalabb tagjával szállítják. Más kérdés, hogy többen - főleg a játékoknál - kompatibilitási és egyéb problémákkal küzdenek a túlságosan korai átállás miatt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • A1274815 #33
    A stílusod aztán meg van. Azt látom.
  • GYGERI #32
    NA hogy ha ingyen adjá se teszem fel sem mint h letöltsem, ugyhogy ez tőlem megmenekült. Az ikszpé is elég sűrűn szarakszik hátmég ezzel mi lenne, te úristen amerikai pncserok minek csinálnak oprendszert ha senki se nem ért hozzá. Telepakolják haszontalan szarral azt 10ede nincs használva az eredeti packnak
  • Gerygrey #31
    Na igen, arra céloztam, hogy amíg nincs se hardver se szoftver ami megköveteli (vagy akárcsak kiaknázza a benne rejlő lehetőségeket) addig teljesen feleslegesnek tartom csak emiatt váltani.
  • A1274815 #30
    Meg esetleg a DX10-es játékokra.
  • A1274815 #29
    "Még nincs DX10 a Pistában?"

    Gerygrey itt szerintem a DX10-es kártyákra célzott, mert igen is van DX10 a Vista-ban.

    C:\Windows\System32>dir d3d*dll
    Volume in drive C has no label.
    Volume Serial Number is F8D8-B60C

    Directory of C:\Windows\System32

    2006.11.02. 11:46 1 029 120 d3d10.dll
    2006.11.02. 11:46 187 392 d3d10core.dll
  • intrex #28
    Még nincs DX10 a Pistában? Haha. Minden ms bérenc azt hangoztatta eddig, hogy az új kiváló oprendszert ha másért nem is, hát a 10-es directx-ért érdemes felrakni. Na persze ez így önmagában elég halovány érv, de így hogy még ez sincs, kész röhely :)
  • smokedoc #27
    microsoftnak kell a pedál, mert a desktop oprendszereknél erősen jön az open source.
    már a taxikon is ott virit a marketing bla-bla.
    dupla tripla piracy védelem microsoft policy editor
    regisztrációs licenc politika autoápdét 4 ha után, 3* 6 karakteres kódok
    korlátok, és a sok korlátból adódóan eszement sebezhetőség (virusok), optimalizálatlan memóriahasználat, hardwer függőség.
    anyjuk fenéjét korlátozza az usafilozófia áramlása.



  • AnonyX #26
    Jaja.. Egyetértek veled maximálisan.
  • Gerygrey #25
    Én nem mondom hogy nem szép és gördülékeny a Vista, csak azt hogy az XP-hez képest más előnye számomra nincs. Ráadásul ezért a szépségért plusz pénzt kérnek, de a plusz pénzért más extrát nem kapok, a csicsa pedig annyit nem ér. A legolcsóbb Vista meg semmiben nem tud többet az XP-nél (amíg nincs DX10) ráadásul instabilabb, bugosabb, driverproblémák, stb úgyhogy azt szintén nem érdemes megvenni. Úgyhogy egyelőre marad a legális XP plusz hébe-hóba a warez Vista Ultimate, aztán majd meglátom, ha jön a DX10, hogy mit tud.

  • AnonyX #24
    Hát bárki bármit mond nekem bevállt a Vista. Szépen dolgozik minden, valahogy gördülékenyebben megy az egész rendszer. Megvagyok elégedve vele. Vannak olyan részei amik számomra hasznosak, az Aero is szép és nem lassít semmit sem. Szépen lassan jönnek ki az új meghajtók így a játékokkal is előbb utóbb semmi gond nem lesz. Igaz ami igaz szereti a ramot... de az XP-t meguntam. Unalmas volt már ez a Vista legalább újításokat hoz az egész rendszerbe, és sokkal jobban az igényeimhez igazodik. Akinek nem tetszik nem kell hogy használja nem kell hogy szidja. Semmi sem kötelező. Ha valaki nem akarja használni akkor használja az XP SP2-t és kész.