Gyurkity Péter

Firefox 3.0 és 4.0 részletek

A nyílt forráskódú böngésző harmadik generációja a webalkalmazásokra és új funkciókra koncentrál, de nyomokban egy kis Firefox 4.0-t is tartalmaz majd. Utóbbi JavaScript 2 támogatással készül.

A Mozilla Alapítvány terveiről Mike Schroepfer, fejlesztésért felelős alelnök beszélt a napokban egy interjúban, amelyben első alkalommal ejtett el némi információt a szintén körvonalazódó negyedik verzióról. A harmadik generáció már ez utóbbi figyelembevételével készül, megalapozva a tervezett kibővítést. Jön a webalkalmazások hatékonyabb támogatása, az offline funkciók megjelenése, valamint - egy kis külső segítséggel - a különböző levelezőszolgáltatások kiegészítése.

Schroepfer az egyik legérdekesebb lehetőségként a levelek késleltetett továbbítását említette meg, amely elsősorban az internet időleges hiányát hivatott kiküszöbölni. Ez lehetővé teszi majd a különböző webszolgáltatásokon (tehát nem a levelezőklienseken) frissen megírt elektronikus levelek eltárolását és automatikus továbbítását abban a pillanatban, ahogy ismét felkapcsolódunk a világhálóra. Ez a funkció jelenleg a szintén nyílt Zimbra esetében elérhető, de a Google és a Microsoft közreműködésével a Gmail és a Hotmail is beállhat a körbe. A böngésző oldalán a megfelelő adatok helyi tárolását kell megoldani, ezt követően minden akadály elhárulhat a webszolgáltatások ilyen irányú kibővítése elől.

A könyvjelzők, az előzmények és a helyi gyorsítótár fejlesztését szolgálja egy SQL Lite adatbázis megjelenése, amely lehetővé teszi a gyors és hatékony kereséseket ezen opciókon belül. A gyorsítótárban akár képekre, vagy bizonyos szövegrészletekre is rákereshetünk, a találatoknál pedig természetesen a teljes helyben tárolt oldalt is megtekinthetjük.

A fejlesztők nagy hangsúlyt fektetnek a szabványok támogatására, a gyorsaságra, valamint az erőforrások hatékonyabb felhasználására. A böngészőt sok kritika érte nagy erőforrásigénye miatt, ezt most a különböző kiegészítők számának csökkentésével valamint egységes kódrészletek közzétételével igyekeznek orvosolni. Mindez azt jelenti, hogy a központi letöltőoldalon kevesebb kiegészítést ajánlanak a kezdő felhasználók figyelmébe, a fejlesztők pedig hozzáférhetnek a közös kódrészletekhez, amelyek megkönnyítik a kiegészítők elkészítését.

A Firefox 4.0-ról szólva az alelnök egyetlen részletet árult el: a negyedik generáció eszerint támogatni fogja az egyelőre szintén fejlesztés alatt álló JavaScript 2 nyelvet. Ez utóbbi a nagy sebességű webalkalmazások megírásának leegyszerűsítését hivatott megoldani, megkönnyítve a kevesebb tapasztalattal rendelkező fejlesztők munkáját.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csaba42 #33
    De egy böngészőhöz teljesen felesleges levelező program. Ez olyan, mintha TV-t szerelnének fel a fűnyíróra. Ne azzal legyen eltelve az IE, hogy többmillió dolgot tud, hanem egyet tudjon, de azt jól: böngészni!!!
  • Emmegki #32
    Megéri nekik, nem baxtatják őket azzal hogy monopólium van. Az IE fejlesztési költségét meg úgyis bevasalják a win árában.
  • Dj Faustus #31
    "A levelező prg. integrálást az IE. már a 3-as szériától tudja kb."
    Nem levelezőprogramról van szó, levelező szolgáltatásról:
    "Schroepfer az egyik legérdekesebb lehetőségként a levelek késleltetett továbbítását említette meg, amely elsősorban az internet időleges hiányát hivatott kiküszöbölni. Ez lehetővé teszi majd a különböző webszolgáltatásokon (tehát nem a levelezőklienseken) frissen megírt elektronikus levelek eltárolását és automatikus továbbítását abban a pillanatban, ahogy ismét felkapcsolódunk a világhálóra."
  • BlueGold #30
    A levelező prg. integrálást az IE. már a 3-as szériától tudja kb. 1997 óta már éppen ideje volt a Foxi-hoz is adni egy levelező programot.
  • kbupdate #29
    Újabb részletek a FireFox 7.0ás (HÉT) verzióról, röviden ez derült ki:
    Ki lesznek benne olyan hibák javítva, amik az előző verziókban voltak (ám eddig felfedezetlenek) és lesznek benne újabb hibák, amiket még ők sem tudják, mikor fognak kiderülni:D:D:D
  • turul16 #28
    Szerintem rajottek a marketingesek hogy 2.0 << 7.0 ezert gyorsabban huzzaka verzio szamot, hogy nagyobb legyen, mint a konkurenseknek. De ha jobban belegondolok 9.1 >> 4.0 ugyhogy sietni kell :)
  • MerlinW #27
  • sonicXX #26
    Az SQLite egy miniatűr relációs db kezelő, nem egy NASA fejlesztés, tehát képes növelni az indexelt kereséssel a sebességet ugyanakkor nem foglal nagy memóriát. Az FF-ben amúgy is elsősorban azzal volt eddig is a baj, hogy mintha a fejlesztők nem ismernék azt az API hívást amivel egy lefoglalt memóriaterület felszabadítható...
  • wanek #25
    Ezekre az "újításokra" semmi szükségem nincs. Maradok a 2-nél.
  • Sanyix #24
    De van adblock alatta... eszközök/haladó/letiltott tartalom. Ha nem akarod egyenként beírogatni, vagy rákattintgatni a nem kívánt dolgokra, akkor beraksz egy tiltólistás init a nemtudom hova (meg kell nézni a configban).