Berta Sándor

Intelligens böngésző lesz a Firefox 3

A Mozilla Alapítvány két szoftvere, a Firefox böngésző és a Thunderbird levelezőprogram rövid időn belül világszerte népszerű lett. Azonban ahogy a mondás tartja, evés közben jön meg az étvágy, így a fejlesztők továbbra sem ülnek a babérjaikon. Sőt, a Firefox 3-nak köszönhetően valami nagy dologgal akarnak kirukkolni.

"A Firefox új verziója lesz a világ legintelligensebb böngészője. A jövő böngészőjének nemcsak az információkat kell megjelenítenie, hanem azokat meg is kell értenie. Amennyiben például megjelennek egy eseményhez kapcsolódó adatok, akkor a programnak képesnek kell lennie arra, hogy ezeket az információkat megszűrje és rendszerezze" - nyilatkozta ambíciózusan a Pressetext hírügynökségnek Tristan Nitot, a Mozilla Alapítvány elnöke.

A Firefox 3 a HTML- és az XHTML- támogatás mellett képes lesz ezeket a tartalmakat szemantikus kiegészítő információkkal ellátni. Azonban a fejlesztők az új böngészőnél még egy lépést akarnak tenni a webszabványok támogatására. A cél az, hogy a program megfeleljen a World Wide Web Consortium (W3C) Acid 2 tesztjének. Emellett a szakemberek szeretnék még a jelenleginél is gyorsabbá tenni a Firefoxot. "De fontos az is, hogy megváltoztassuk a böngésző külső ismertetőjegyeit és néhány funkcióját. Például jó lenne, ha a felhasználóknak egy lementett link után nem kellene az egész könyvjelző-rendszer minden egyes almappáját átkutatniuk" - mondta Tristan Nitot.

További újdonságnak számít majd, hogy látható lesz, hogy egy linket valaki hányszor nyitott meg és mikor látogatta meg utoljára az adott oldalt. A szakember kifejtette azt is, hogy egyáltalán nem tart az Internet Explorertől: "Az Internet Explorer 7-es verziója jelenleg egyáltalán nem árthat nekünk. A letöltési számaink fantasztikusak. S ne felejtsük el, hogy az IE7 letöltéseinek jó részét a 6-os verzióról váltók, frissítők jelentik, vagyis nem az új felhasználók. Így a Microsoft nem szerez új piaci részesedést."

A Xiti Monitor piackutató cég tavaly novemberi adatai szerint Ausztráliában a felhasználók 23,4, Európában 23,2, az Egyesült Államokban 14,5, Afrikában 12,4, Ázsiában 11,8, míg Közép- és Dél-Amerikában pedig a 11,1 százaléka használja a Firefoxot. Európában a legnépszerűbb Szlovéniában volt a böngésző, ahol az internetezők 40,5 százaléka szörfölt vele a világhálón. Szintén az élmezőny tagja volt még Finnország (39,3 százalék), Lengyelország (33,6 százalék), Németország (33 százalék), Szlovákia (32,8 százalék), Horvátország (32,8 százalék), Észtország (31,5 százalék), valamint Magyarország (31,1 százalék) is.

A Net Application piackutató cég legfrissebb felmérése szerint ugyanakkor tavaly decemberben a Firefoxot már a felhasználók 14 százaléka használta. Érdekesség, hogy 2006 elején a Firefox piaci részesedése a cég szerint még csak 9,6 százalék volt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • saitek #84
    "De valami adblock féle fícsörnek minimum kell lennie benne. Az alatt (a mai viszonyok mellett) nem nyilvánítom böngészőnek. "

    Van benne, legalábbis amikor használtam kb. 3 éve az AvantBrowser-t, akkor volt.
    Az Avant-nak egyébként van Firefox (gecko) alapú verziója, mint ahogy írták is, ha már az explorer alap a probléma.

    Egyébként a legjobb IE alapú böngésző a Maxthon, én 3 éve azt használom és abban is van adhunter és rengeteg plugin tölthető le hozzá.
  • Dj Faustus #83
    Csak azt felejtetted ki az okfejtésedből, hogy az adott probléma nem volt cross-domain, tehát egy freewebes oldal jelszavát nem szerezhetted meg egy ultrawebes űrlappal.
  • Penge4 #82
    "Ehhez be kellett lennie kapcsolva a jelszómegjegyzésnek."

    Hát ja, általában a böngészőkben azért vannak különböző feature-ök, hogy használjuk, nem csak dísznek, szóval be van kapcsolva, igen.

    "Csak 1 darab megjegyzett jelszó esetén működött."

    A legtöbb ember 1 accounttal használja, így 1 jelszó van megjegyezve

    "ami explorer alapokra épül"

    Vagyis az összes IE sebezhetőség ezen is megtalálható. De még minig jobb, mint az IE. De valami adblock féle fícsörnek minimum kell lennie benne. Az alatt (a mai viszonyok mellett) nem nyilvánítom böngészőnek.
  • Madve #81
    Őszintén szólva nekem sem firefox, sem explorer nem jön be..
    Én Avant Browsert használok, ami explorer alapokra épül, csak sokkal gyorsabb, és van egy rakás hasznos plusz funkció benne, és jóval gyorsabb, mint firefox. De ha firefoxot akarok használni, akkor is inkább Orca browsert használok, ami tulajdonképpen az Avant browser firefox alapú megfelelője, ez eggyel lassabb, mint avant, viszont tudja ugyanazt mint avant, úgy is néz ki, csak ki van egészítve firefoxos cuccokkal, és még az is gyorsabb, mint síma firefox. Alkalomadtán még operát használok, az is a gyorsasága miatt jön be, mondjuk jórészt a vizsgára jelentkezésnél etr-ben, mivel haladósabb, mint a többi.
    És persze firefox ott is a leglassabb. Nem utálom firefoxot, jó böngészőnek tartom, mindig fel is telepítem a gépemre, csak mocskos lassú szerintem...
    Akit érdekel:

    Avant Browser
    Orca Browser
  • Dj Faustus #80
    "Muhahahahahaha... Mintha a jelenlegi valami húdegyors lenne..."
    A Firefox 3-ban teljesen kicserélik a megjelenítőmotort a Cairo nevezetűre aminek pont az lesz a célja, hogy a "lomha" jelenlegit leváltsa.

    A cikkre reflektálva:
    "Például jó lenne, ha a felhasználóknak egy lementett link után nem kellene az egész könyvjelző-rendszer minden egyes almappáját átkutatniuk"
    Ezért lesz lecserélve a szöveges (HTML-szerű) állomány lecserélve SQLlite alapokra.

    "A cél az, hogy a program megfeleljen a World Wide Web Consortium (W3C) Acid 2 tesztjének."
    Na itt álljunk meg egy kicsit. Az Acid2 mióta a W3C-é?
    Az Acid2 teszt a The Web Standards Project (WaSP) oltalma alatt áll, és bár W3C ajánlásokat propagálnak és tagjaik között W3C tagok is vannak, de nem a W3C nevéhez fűződik.

    Az intelligens témához: meglepő, hogy inkább német leírásokban emelik ki az intelligens aspektust. Angol/francia leírásokban kevésbé.

    "Például itt volt a myspace elleni "támadás", ahol az IE és FF júzerek jelszavait simán kiadták a brúzerek"
    1. Ehhez be kellett lennie kapcsolva a jelszómegjegyzésnek.
    2. Csak 1 darab megjegyzett jelszó esetén működött.
    3. Nem volt cross domain (pedig ezt állították) - így kevésbé volt veszélyes.
    4. Az oldalnak ahol ezt a problémát ki lehetne használni "szerkeszthetőnek" kell lennie (ilyen a Myspace a GPortal, és egyéb portálépítő oldalacskák, ahol komoly tartalom nemigazán található), vagy egyfajta sérülékenységnek kellene lennie (HTML kód beszúrására lehetőség) az oldalon.
  • Indigo #79
    Nehogy már egy ctrl-f legyen a döntő (ami egyébként operában is van). Nem tudom egyébként mi miatt nem tűnt meggyőzőnek, dehát ízlések és pofonok... Én ie5 után tértem át operára, és ezután a ff használata számomra rémálom volt. Az tény, hogy elsőre elég barátságtalannak tünik az opera, dehát pont abban a legnagyszerűbb, hogy a végletekig menően testre szabható, és amellett hogy mindent tud amit tudnia kell, a leggyorsabb böngésző (nem, nem szoktam fejleszteni meg dibággolni, mint ahogy a userek 98%-a sem...)

    (Ja, és ez nem térítés akar lenni, csak leírtam a véleményem.)
  • AranyKéz #78
    Hát nem tudom, Firefoxban sokkal gyorsabban tudok netezni mint anno IE6-ban. Operát épphogy csak kipróbáltam de nem tűnt valami meggyőzőnek.

    (Egyébként szeretek csak billentyűzettel netezni, ilyenkor a Firefox keresője /Ctrl-F/ baromi jó szokott lenni)
  • Indigo #77
    "a szakemberek szeretnék még a jelenleginél is gyorsabbá tenni a Firefoxot"

    Muhahahahahaha... Mintha a jelenlegi valami húdegyors lenne...

    Amúgy biztos jó ez a firefox, de valahogy nincs kedvem addonok tömkelegével toldozgatni-foldozgatni, meg eleve már a lassúsága is egy elég idegesítő "fícsör"...
  • Dj Faustus #76
    "Ha alapból nem is akkor valamilyen kiterjesztéssel biztos tudja."

  • saitek #75
    És ezt nem tudja a Firefox?
    Én ugyan Maxthon-t használok, az már a FF megjelenése előtt is tudta.

    Ha alapból nem is akkor valamilyen kiterjesztéssel biztos tudja.