Gyurkity Péter

Nem bírja az e-bűnözés rohamát a brit rendőrség

A szigetország rendőrsége nemzeti, kizárólag az e-bűnözéssel kapcsolatos esetekre szakosodott csoport felállítását a sürgeti, érvelésük szerint a helyi erők nem bírnak az egyre erősödő áradattal.

Egy friss, a napokban közzétett jelentésben a kiberbűnözést a törvénysértések leggyorsabban növekvő válfajaként jellemzik, amelyben a vadonatúj, számítógéppel végrehajtott bűncselekmények és a hagyományos, a digitális korszakba átültetett módszerek egyaránt helyet kapnak. A legnagyobb probléma azonban a terjedés üteme, az elkövetők számának gyors növekedése, amivel a helyi rendőri erők már nem tudják tartani a lépést.

Éppen ezért a jelentésben egy új nemzeti, kifejezetten a kiberbűnözésre szakosodott egység felállítását sürgetik, amely a súlyosabb ügyeket göngyölítené fel. A jelenlegi rendszerben ugyanis a helyi specialisták révén szétforgácsolják az erőket, ami a hatékonyság fokozatos csökkenését eredményezi. A kívánságok között helyet kapott az a lehetőség, hogy minden egyes esetben lefolytathassák a helyi és globális nyomozást, a károsultak nagy számából eredő problémák megoldása, a megfelelő koordináció az egyes testületek között, valamint a nyomozások hatékonyságának növelése, lépést tartva a megváltozott viszonyokkal, elsősorban a motiváció és az elkövetők céljainak módosulásával.

A dolog érdekessége, hogy a javaslat erősen emlékeztet a nemrég függetlenségét elvesztő National Hi Tech Crime Unit (NHTCU) csoportra, amely a Serious Organised Crime Agency (SOCA) elnevezésű ügynökségbe olvadt be. A szerző azonban nem nyilatkozott arról, hogy vissza szeretnék-e állítani a korábbi felépítést, illetve hogy valóban erősen kritikus véleménnyel vannak-e a központi szervről, amely sokak szerint nem végzi kellő hatékonysággal a feladatát. Az NHTCU nevéhez mindenesetre több sikeres nyomozás is fűződik, elég, ha csak a vírusírók és zsarolók elfogására gondolunk.

Korábban olyan vélemények is napvilágot láttak, hogy a csökkenő hatékonyság a nem megfelelő jogi szabályozás eredménye. Néhányan egyenesen a kiberbűnözés elleni törvények csődjéről beszéltek, ami újabb vitákat váltott ki.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rigidus #3
    "Kezed jobb-e már vagy az angol orvosokról is jelenhet meg hasonló cikk?"

    Ugyanaz. Mar fontolgatok egy szep, tartalmas cikket az itteni valodi allapotokrol. :-(

    Masfel eve nincs diagnozis, ez a harmadik "szakorvos" es ennek sem szurja ki a szemet, hogy ez egy inhuvelygyulladas es a gyulladast pedig belso serulesek taplaljak - ezert nem gyogyul, hanem roszabbodik. Regen meg kellett volna muteni.

    Mar lognak az izuleteim, osszevissza recsegnek, ropognak, apro pici szilankok malanak le amit tapintasra erzek, olyan mintha valami ki akarna bokni a boromet belulrol (tendence vagy mifene).
  • nedudu #2
    Te már csak tudod hiszen ott élsz. Kezed jobb-e már vagy az angol orvosokról is jelenhet meg hasonló cikk? :-)
  • rigidus #1
    "amivel a helyi rendőri erők már nem tudják tartani a lépést."

    es a puhapocsu/korrupt brit rendorseget ismerven meg egy szervezett bunozes bizonyitekait atadva is a hozzaallasuk, hogy: "menjen vele ugyvedhez"