Specker Balázs

Google az űrben

A Google a Föld, a Hold és a Mars meghódítása után most a világegyetem feltérképezésére készül. Az internetes keresőóriás megállapodást kötött egy óriási űrteleszkóp építésén dolgozó kutatócsoporttal.

A felek azt remélik, szövetségüknek köszönhetően többen megcsodálhatják az aszteroidák, szupernovák, illetve a távoli galaxisok felvételeit. "Őszintén, már látom a napot, amikor a nyilvánosság számára egyfajta közvetítő ablakként szolgálnak majd" - nyilatkozta a Google jövőbeni szerepéről Donald Sweeney, a Large Synoptic Telescope vezetője a Los Angeles Times oldalán. A szakemberek úgy vélik, a Google technológiai tapasztalatai és óriási adatkezelő kapacitása szintén felbecsülhetetlen támogatásnak bizonyul a számukra.

A 8,4 méteres LSST várhatóan 2013-ban kezdi kutatni az eget egy chilei hegytetőről. A folyamatos pásztázás során 15 másodperces kioldási idővel készített felvételeknek köszönhetően minden harmadik éjjel lefedhető lesz az égbolt - derül ki a csoport sajtóközleményéből. A kutatók elmondása szerint a teleszkóp segítségével részletesen tanulmányozhatóvá válnak az aszteroidák, a távoli csillagok, valamint a rejtélyes sötét energia is, melynek egyesek az univerzum kiszélesedését tulajdonítják. A Google-nak mindemellett egyfajta promóciós szerepet is szántak, mivel a 350 millió dolláros teleszkóp kizárólag köz- és magánforrásokra pályázik.


W. Henry Lambright, a Syracuse-i Egyetem Maxwell School intézményének közigazgatás tanszék-vezető professzora úgy gondolja, az LSST vezetői tanultak a nagyobb nyilvánossághoz jutó kutatások - köztük a Hubble Űrteleszkóp - példájából, melyek ismertségüknek köszönhették támogatásukat is. "Ha szándékukban áll finanszírozni és életben tartani ezt a dolgot, akkor nem csak a csillagászok, hanem a közemberek teleszkópjává is kell tenniük" - fogalmazta meg LSST-vel kapcsolatos álláspontját Lambright.

És hogy a Google mit profitálhat ebből az egyezségből? Nos, nem nehéz kitalálni, ha a cég online Föld-, Hold- és Mars-térképeire gondol az ember.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bugbal #8
    nem muszáj hazsnálni, van más is, keresőben legalábbis..én személy szerint örülök, hogy van ilyen szoftver, amilyen az Earth, és ráadásul ingyenes is..akinek nem kell, ne használja..de ha nem csinál jobbat, szidni se szidja - szerintem..
  • Morden23 #7
    Nekem is pont ez jutott az eszembe, hogy milyen egy rohadt ambíciózus egy cég ez, és lassan már csak Google tej meg Google tévé nincsen.

    Lehet, komolyan kéne venni a "Google Earth" nevű kis programjukat, és lassan meg kéne változtatni a bolygónk nevét? :D
  • ssdb #6
    :D Google... eszméletlen még mire nem képes ez
  • Caro #5
    Ezzel bárkiből könnyedén válhat majd amatőr csillagász, csak hát a feeling nincs meg :)
    Viszont ez meg sokkal részletesebb képeket fog adni.
  • Panyi #4
    Ahelyett hogy kimennétek az utcára és nézelődnétek. Na erre kívácsni leszek, de mire ez megépül már lehet mehetnék a Marsra:D
  • Punker #3
    én megelégednék Eger környékéről 10 méteres szórással is :)
  • Sanyix #2
    Hát bizonyos helyeket inkább 0.25 cm-es felbontással :)
  • Proview #1
    A Földön is lennének helyek; amit szívesen néznék 0.25 méteres felbontással