Gyurkity Péter

Az Adobe beperelheti a Microsoftot

Az Adobe maga is bírósági pert indíthat a szoftvercéggel szemben, amennyiben nem elégednek meg az Európai Bizottság döntésével. A cég kedvezményeken is töri a fejét, néhány fejlesztését a világhálón is elérhetővé tenné.

Az érdekes lehetőségről Bruce Chizen, a vállalat vezérigazgatója beszélt az Euro am Sonntag nevű német lapnak adott nyilatkozatában. Ebben többek között megemlítette, hogy két választásuk van: vagy saját pert indítanak a Microsoft ellen a Vistában található dokumentum-támogatás miatt, vagy igyekeznek mindenben együttműködni az Európai Bizottsággal, és segíteni a jelenleg is zajló vizsgálatot.

A vezérigazgató elmondása szerint az utóbbit választják, legalábbis egyelőre, azután meglátják, hogy az Unió végrehajtó testülete milyen eredményre jut. Amennyiben ez nem felel meg saját szájízüknek, akár egy teljesen új eljárást kezdeményezhetnek az illetékes bíróságon. Az Európai Bizottság még júniusban jelezte, hogy akár egyedül is vizsgálatot indít a szoftvercég új operációs rendszerével kapcsolatban, amelyben a tervezett PDF-támogatás körül szimatolnának. Szerintük ugyanis a támogatás integrálásával megfosztanák a felhasználókat a szabad választás jogától, ahogy ez az Office 2007 esetében is történt volna, ha az Adobe tiltakozását követően nem változtatják meg eredeti tervüket.

A cég szeptemberben fogalmazta meg közvetlen célját a Vistával kapcsolatban. Eszerint azt akarják elérni, hogy az Európai Bizottság tiltsa meg a Microsoftnak, hogy felár vagy bármilyen licencdíj fizetése nélkül integráljon egy elektronikus dokumentumok (például PDF formátumú fájlok) olvasását és létrehozását lehetővé tévő programot az operációs rendszerbe. Bár a Vista sokszorosításra kész verziója már elkészült, a kereskedelmi forgalomban csak január végén bukkan fel a szoftver.

Eközben az Adobe kedvezményeken töri a fejét, amelyek egyéb, összetettebb szoftvereit tennék elérhetővé szélesebb körben. A részletek említése nélkül mindössze annyit árultak el, hogy egyes fejlesztéseiket (kép- és videószerkesztő alkalmazásokat) elérhetővé tennék az interneten, a bevételeket pedig reklámokból oldanák meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Penge4 #24
    "gazad van, tiltsuk be a jpg mellett a gif-et"
    Ezt egy szóval nem mondtam. De ha van egy létező normális formátum, akkor minek mellé mégegy a Microfos részéről? Inkább akkor csináljanak egy gyors PDF olvasót, vagy amit még felsoroltak itt is a többiek.

    "Maradjunk annyiban, hogy az ingyenes adobe termékek iszonyat szarok. A fizetősek viszont a létező legjobbak."

    Hát mire valók a crackek és serialgyűjtemények?
  • BStage #23
    "Persze, mindenre külön szabvány."

    igazad van, tiltsuk be a jpg mellett a gif-et, tiff-et, png-t és még tucatnyi mást, ezen kivül a zip-en kivül tiltsuk be a rar-t és az összes tömötitőt, soroljam még?

    "Amúgy meg Adobe nélkül igencsak szívás lenne. Az egy dolog, hogy van más PDF olvasó, de mivel pótolnád mondjuk a Flash pluginokat? "

    Hát a flash önmagában is egy nagy szivás, tudod meddig tartott mire kiadtak egy offline telepitőt? Maradjunk annyiban, hogy az ingyenes adobe termékek iszonyat szarok. A fizetősek viszont a létező legjobbak.
  • BStage #22
    "adobe nyomásra vette ki a pdf támogatást az office-ból"

    jól mondod. Beta állapotban volt az office, amikor a ms beleintegrálta a pdf irót. Adobe szólt, hogy ebből balhé lesz, nem lehet benne alapból, csak külön letölthetőként. Ms kivette, külön letölthetővé tette, megjelent a szoftver. Most pedig pereskedni akar az adobe, na térjünk már észhez...

    "használj open officet,van benne pdf támogatás és ingyenes."

    hurrá, cserébe prmimitiv feladatokon kivül semmire sem jó. Inkább letöltök egy ingyenes pdf irót msoffice-hoz, minthogy openoffice-al szivjak.

    "ha meg neked a staroffice 11.000ft-os vételára soknak tűnik,"

    látom nem értetted a célzást, olvasd el mégegyszer. Arról volt szó, hogy azért támadja a ms-ot az adobe, mert fizetős termékbe rak pdf olvasót, a többi office gyártót pedig azért nem támadja, mert azok ingyenesek. Ezt a butaságot cáfoltam meg a staroffice-al, ami fizetős (tökmindegy, hogy mennyibe kerül) és beleraktak pdf támogatást.
  • Penge4 #21
    Persze, mindenre külön szabvány. Több ezer, hogy minden szarhoz más-más progit kelljen telepíteni. Csak az a baj, hogy sokan azt hiszik, hogy az MS a legjobb, mert az a legnagyobb és/vagy az egyetlen alternatívája a Linux.

    Wercsy: Hát talán nem kéne mindenből a legújabbat feltenni. (Lásd: ACD See) Nekem az 5.0 sebességre tökéletes, pedig nincs egy erőművem.
    Amúgy meg Adobe nélkül igencsak szívás lenne. Az egy dolog, hogy van más PDF olvasó, de mivel pótolnád mondjuk a Flash pluginokat?
  • Wercsy #20
    Vannak nagyon jó free pdf nézegetők, amik 1000x gyorsabbak, mint az adobe saját reader-e.
  • BiroAndras #19
    "És tény és való az is, hogy ha szar a géped,akkor a pdf igen szarul indul..."

    Az enyém :
    CPU : X2 4200+
    RAM : 2GB GEIL DDR400
    HDD : 1.2TB
    VGA : X1600XT

    És a pdf lassan indul. Sőt, időnként lefagy. Meg olyat is csinál, hogy a háttérben dob fel egy ablakot, amitől olyan, mintha lefagyott volna.
  • turul16 #18
    Adobenek azert faj, ha PDF olvaso lesz a cuccba, mert akkor a felhasznalok nem nezik mag a honlapjat ahol, mas termekeit reklamozza...

    A pdf szerkeszto azert faj nekik, mert eddig az emberek az office melle vettek egy pdf szerkesztot. Ha az MS. officba integraljak akkor, senki nem fogja venni az o szerkesztojet, ezzel megolik a termeket.

    A nyeresre jo eselye van az Adobenek europaban, (video lejatszokkal kapcsolatban MS mar bukott), ha az olvasora nem is, de a pdf irasra szinte biztos a gyozelme.
  • izb #17
    éppen arról van szó hogy az adobe nem akarja hogy az ms pénzszerzés céljából belerakja.
    legyen külön plugin,de ne ezzel adja el a szaros programját....
  • izb #16
    használj open officet,van benne pdf támogatás és ingyenes.
    ha meg neked a staroffice 11.000ft-os vételára soknak tűnik,látogass el egy microsoft szoftver oldalra és nézd meg mennyibe kerül egy dobozos 2003 office.
    csodákat fogsz látni...
  • izb #15
    adobe nyomásra vette ki a pdf támogatást az office-ból,lévén az office-ért fizetni kell de kőkeményen.Én is kivettettem volna.

    ja a plugin az,viszont ha az office-ben található akkor mások a licenc feltételek....