SG.hu·

Memóriakartell miatt nyomoz az EU és az USA

Ismét árkartell miatt indított vizsgálatot az amerikai igazságügyi minisztérium, amelybe ezúttal a Sony is belekeveredett. Az Európai Bizottság eközben váratlan razziával lepte meg a helyi gyártó cégeket.

A vizsgálat nem fogható fel a korábbi nyomozások és perek folytatásaként, mivel ezúttal nem a DRAM, hanem az asztali számítógépekben ritkán megtalálható SRAM-modulok árazása miatt kutakodnak az érintett cégeknél. A Justice Department a Sony irányában tájékozódik, amely rögtön leszögezte, hogy igyekszik együttműködni a hatóságokkal, és a maga részéről bizonyítani szeretné, hogy a gyanú megalapozatlan.

Az igazságügyi minisztérium szerint ugyanis a SRAM-piacon is árrögzítések történtek, több gyártó kartellbe tömörült, és a háttérben kötött megállapodásokkal tartották mesterségesen magasan az árakat. Erre külső szakértők szerint valószínűleg egyéb gyártó cégek hívták fel a figyelmet, akik úgy vélték, hogy túlzottan magas áron jutottak hozzá az igényelt komponensekhez. Érdekes, hogy egyesek szerint a vizsgálat vihar a teáscsészében, mivel a többnyire kommunikációs és hálózati eszközökbe szánt SRAM-chipek piaca szűkülőben van: az eladások tavaly 2,8 milliárdra rúgtak, amely eltörpül a DRAM-memóriák 24,8 milliárdos forgalma mellett.

Eközben az Európai Bizottság sem tétlenkedik. Az Unió végrehajtó testülete még a hónap közepén meglepetésszerű razziát tartott több európai gyártó németországi székhelyén, ám a hírt csak most közölték. A vád ugyanaz, árkartell kialakításának gyanúja miatt a gyártó cégeknél vizsgálatot indítanak, az átfogó razziát pedig csak az első, előkészítő lépésként értékelik. A közösség jogszabályai szerint amennyiben beigazolódik a gyanú, az érintett cégek éves bevételük legfeljebb 10 százalékával fizethetnek, és természetesen további büntetéseknek néznek elébe.

Arról nem szól a hír, hogy pontosan mely gyártókról van szó. Az Európai Bizottság erről nem kívánt tájékoztatást adni, a további részletek közléséig erről felesleges találgatásokba bocsátkozni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© tehen_m2006. 11. 03.. 13:22||#10
LOL ...
Nem tudom, hogy elmagyarázzam neked. (Nem is akarod megérteni.)
#7, #8
© BCs design2006. 11. 03.. 09:44||#9
sajnos nem nem értem van
de elég egyértelmü a helyzet
© PíszLávJuniti2006. 11. 02.. 23:18||#8
sdram != sram
© Adenoma2006. 11. 02.. 21:21||#7
mert a világ érted van, és csak neked lehet igazad.
© BCs design2006. 11. 02.. 20:59||#6
elég csak megnézni egy árlistát
© BCs design2006. 11. 02.. 20:59||#5
nincs mit utána nézni egy így van ahogy mondom
© tehen_m2006. 11. 02.. 19:20||#4
Elõszõr nézz utána a dolgoknak....
© BCs design2006. 11. 02.. 19:06||#3
azér ezt a marhaságot sdramra mennek mikör a hülye is látja hogy milyen szörnyü mértékben fel ment a ddr-ek ára
© GABOR162006. 11. 02.. 16:51||#2
Most az SRamokról van szó (mint amilyen a CPU-ban lévõ L1, L2 memóriák).
A DRamok magas ára remélem legkésöbb tavaszra megszûnik, és 1GB DDR2 es Ram kb majd az 1GB-os flash-kártyák árával fog vetekedni (micsoda álom<#szomoru1>).
© AranyKéz2006. 11. 02.. 16:44||#1
Perelgetik õket, pénzt szednek be tõlük, de mégis csak emelkedik a DDR ára.