Napi Online

Vezetője szerint alulértékelt az econet

Két év múlva számíthatnak először számottevő nyereségre az econet-részvényesek, a cég reményei szerint addigra érnek be a médiaportfólióba történt befektetések, valamint addigra válik el, üzletileg is sikeres lesz-e a grid technológia fejlesztése - mondta lapunknak adott interjújában Pórffy András, a társaság vezérigazgatója. (Az interjú az econet-részvény tőzsdei szárnyalása előtt készült.)

Ön szinte pont fél éve váltotta Balázs Csabát az econet vezérigazgatói székében. Változott-e a korábbiakhoz képest az econet stratégiája?
- Jelentős változás nem történt, továbbra is a két éve meghatározott üzleti és működési modell szerint tevékenykedünk. A cégcsoport jelenleg is három fő működési területre koncentrál: internetelérést biztosítunk az Externet nevű leányvállalatunkon keresztül, több céggel is jelen vagyunk a webes tartalom-, illetve médiaszolgáltatás területén, valamint jelentős energiákat fordítunk az internethez kapcsolódó egyéb szolgáltatások fejlesztésére is.

Az egyes üzletágak mekkora súlyt képviselnek az econet-csoport árbevételében?
- Az econet árbevételének mintegy kétharmadát ma még az Externet hozza, mely igen látványosan emelkedik, ám mivel nem szeretnénk egyetlen tevékenységtől függeni, igyekszünk a jövőben a többi üzletágból is minél többet kihozni. Tehát nemcsak az Externet fejlesztése a cél. Internetszolgáltatónk egyébként az alternatív szolgáltatók piacán a korábbi sereghajtóból a 3-4. helyre küzdötte fel magát. A társaság az elmúlt két évben évente megduplázta az árbevételét, miközben az előfizetői szám még ennél is jelentősebb mértékben emelkedett. Az ottani megbízatásom kezdetén az Externetnek mindössze 3000 szélessávú-előfizetője volt, év végére 20 ezret várunk.

Ez a terjeszkedés nem ment a nyereségesség rovására?
- Nem, az Externet nyereséges, a cég tavaly 86 milliós EBITDA-eredményt termelt. Várakozásaink szerint a piac még évekig növekedni fog, amiből az Externet ezúttal is a versenytársaknál jelentősebb mértékben részesedik majd - így a cég eredménye tovább emelkedhet. 2007-től új lehetőségek kínálkoznak az alacsonyabb költségszintű hurokbérleti modellre történő átállással. Középtávon a verseny kiéleződésére számítunk, ahol már a minél komplexebb szolgáltatás nyújtására kerül a hangsúly. Többek közt ezért is léptünk be, gyakorlatilag zöldmezős beruházással, a hangpiacra. Az első tapasztalatok itt igen kedvezőek; a szolgáltatás elsősorban az üzleti előfizetők körében kedvelt, az innen származó árbevételünk havonta 3-4 millió forinttal emelkedik.

Az Externet ilyen fejlődése mellett megéri egyáltalán fenntartani a széttöredezettnek tűnő médiaportfóliót? Mintha valahol elfolyna a pénz, a cégcsoport konszolidált eredményén már egyáltalán nem látszik az Externet által termelt közel százmilliós EBITDA.
- Nemcsak hogy megéri fenntartani, hanem fejleszteni kell, annak ellenére is, hogy eddig összességében valóban ráfizetéses volt. A pénz legnagyobb része leginkább fejlesztésekre megy el, olyan technológiákba invesztálunk, olyan területeken fejlesztünk, amelyekről úgy gondoljuk, az elkövetkező években jelentős profitot termelhetnek. Ezen a területen a legintenzívebb most a növekedés, elég csak néhány közelmúltban lezajlott felvásárlási tranzakciót megnézni (youtube, iwiw, habostorta, stb.). Ha jövőre még nem is, de két év múlva már ez az üzletág is hozzá tud majd járulni a csoport nyereségéhez.

Felmerülhet az Externet értékesítése?
- Az üzleti világban minden eladó, ilyen értelemben igen. De nem eladásra tenyésztettük ezt a "jószágot", inkább a fejlesztésére koncentrálunk.

Hogy áll a korábban technológiai áttörésként beharangozott grid piacosítása?
- Úgy látjuk, hogy az általunk fejlesztett grid technológiának tudományos területeken, a k+f projektekben van a legnagyobb létjogosultsága, de dolgozunk egy kereskedelmi terméken is. Ez jelenleg egy lassabb életciklusú fejlesztés a cégnél, de két év múlva már látható lesz, hogy ezek az invesztíciók beváltják-e a hozzájuk fűzött reményeket.

Félévkor egy rendkívüli tételnek köszönhetően szerény nyereséget sikerült felmutatnia a cégnek. Éves szinten mire számítanak?
- Ebben az évben közel duplázni fogjuk az árbevételt, de az üzemi eredményünk még negatív lesz. Az elkövetkező két évben a fejlesztések eredményeként reményeink szerint sikerül pozitívba fordítani cég üzemi eredményét. Az ISP-tevékenység eredményessége várhatóan növekedni fog, miközben az árbevétel emelkedésének dinamikája valószínűleg lassul. A 2007-2008-as periódusban érnek be a médiaportfólióba történt beruházások, illetve a grid is.

Hogy áll a cég likviditása, vannak-e szabad pénzeszközök?
- A működéshez elegendő forrással rendelkezünk. Ha úgy alakul, akár további akvizíciók finanszírozására is lehetőségünk van, de tőkeemelésre is sor kerülhet. November végére készülünk egy jelentősebb bejelentéssel, amiből kiderül, nem csak az Externeten van a hangsúly.

A piac jelenleg 1,8 milliárd forintra értékeli az econetet (Az interjú még csütörtökön készült, a cég értéke azóta 2 milliárd forint közelébe emelkedett - a szerk.). Ön szerint ez reális?
- A papír a jelenlegi szinten nyilvánvalóan alulértékelt, számításaink szerint a cégcsoportot alkotó projektek önmagukban többet érnek, mint amennyire a piac a cégcsoportot jelen pillanatban értékeli. Tudomásunk szerint az econet tulajdonosai zömükben kisrészvényesek, akik vélhetően nem fognak akkora tranzakciókat kezdeményezni, ami hosszabb időtávban felhúzná az árat - bár a tőzsdén minden megtörténhet. Véleményem szerint aki ilyen alacsony áron vásárol econet-részvényt, az középtávon jelentős profitot érhet el vele. Legalábbis mi ezért dolgozunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!